Csütörtök este 3 hallgató jutott tovább: Bogdán Mária Eszter, Oláh Zsolt és Farkas András. 20 szavazó polgárra lett bízva a döntés, hogy ki legyen az elnök. A szavazás nagyon szoros volt. Ugyanis 11 szavazatot kapott Oláh Zsolt és Farkas András is. Mivel Oláh Zsolt úgy döntött, hogy nem tudná vállalni az elnöki hivatást, így nem került sor második fordulóra.
Végezetül, 11 szavazattal, Farkas András lett az új diákbizottsági elnök, akinek egy szemeszterre szól a mandátuma. Valamint Bogdán Mária Eszter és Oláh Zsolt a Diákbizottság tagjai. Az új tagoknak ünnepélyes esküt kellett tenniük, hogy vállalnak minden elhivatottságot a közösség érdekében. Reméljük, hogy ötleteikkel felpezsdítik a kollégium közösségi életét, valamint képviselik a hallgatóságot, az érdekeinket.
Ignácz Valentina