Beszélgetés Kiss Ulrich jezsuita szerzetessel

Október 4-én a Jezsuita Roma Szakkollégium csütörtöki közösségi estjének vendége Kiss Ulrich jezsuita szerzetes, a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium korábbi rektora volt, aki Európa múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről osztott meg gondolatokat az érdeklődőkkel.  A beszélgetés moderátori feladatait Oláh Zsolt szakkollégista látta el. Számos érdekes és gondolatébresztő téma került terítékre, amelyekről az est folyamán kiderült, hogy bővelkednek olyan végiggondolandó kérdésekben, melyek hosszútávon befolyásolják földrészünk jövőjét. Merre halad Európa? Milyen megoldáslehetőségek kínálkoznak a vén kontinens jelenlegi problémáira? Miként reagálnak a felmerülő …

Horpácson tartottuk tanévnyitó táborunkat

Szakkollégistáink 2018. szeptember 7-én három napos tanévnyitó táborban vettek részt a Nógrád megyei Horpácson. A tábor célja között szerepelt a régi és az új lakók összeismertetése, illetve hogy bővebb ismereteket szerezzenek a szakkollégiumról, annak programjairól. A táborban szinte az összes szakkollégista jelen volt, péntek reggel indultunk és a délelőtti órákban értünk Horpácsra. A szobák elfoglalása után ismerkedős játékokat játszottunk, csapatépítő feladatokat hajtottunk végre – így a nap végére már mindenki ismert mindenkit, és mindenki beszélt pár mondatot mindenkivel. Szombati napon a szakkollégium vezetői …

Gyereknap a csörögi tanodásokkal

Szakkollégiumunk gyermeknap alkalmából, hagyományteremtő szándékkal, vendégül látta a Csörögi tanoda tizenhat nebulóját egy egésznapos, játékos együttlétre. A tanodával az idei tanévben léptünk együttműködésre, a kapcsolatot próbáljuk elmélyíteni, amire ez az alkalom nagyszerű lehetőséget kínált. Sokan és sokat dolgoztunk azon, hogy minden a helyére kerüljön és egy olyan napot tudjunk együtt tölteni, ami sokáig emlékezetes marad a gyerekek számára. A sok előkészület után már tűkön ülve vártuk, hogy megérkezzenek napunk főszereplői, a tanodások. Érkeztük után könnyed tízóraival nyitottuk a napot.  Fontosnak tartottuk, …

Skinheadből cigánymissziós – vendégünk volt Kis István

2018. május 3-án ellátogatott hozzánk Kis István, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziójának egyik munkatársa, s az egyház által fenntartott békési Eötvös József Általános Iskola lelki pásztora. A férfi fiatalkorában gyűlölte a cigányokat és a zsidókat, s a skinhead mozgalom tagja volt. Később egyfajta pálfordulás következett be életébe, melynek hatására mára cigányokkal foglalkozik. István elmondása szerint jó családba született, boldog gyerekkora volt. A már említett békési általános iskolába járt, s a skinhead mozgalommal 14 éves korában találkozott először, amikor a barátai fajgyűlöletről …

Csütörtök esti beszélgetés a romák társadalmi integrációjának dilemmáiról

Április 26-án ellátogatott hozzánk Havas Gábor szociológus és Kereszty Zsuzsa pszichológus, közoktatási szakértő. A beszélgetést Zsigmond Kitti angol-német tanári szakos szakkollégistánk vezette. Mindkét vendégünk életútja példaértékű, munkásságuk során sokat foglalkoztak társadalmi kérdésekkel: oktatási módszerekkel, a szegénység és a cigányság helyzetével stb. Gábor a beszélgetés elején beszélt a Kemény István szociológus által vezetett 1971. évi országos cigány kutatásról, mely a korszak legátfogóbb cigány kutatása volt, s amelyben ő is részt vett. Mesélt annak körülményeiről, megvalósításáról, és a hatásairól. A beszélgetés folytatásában rengeteg kérdés felmerült …

Ha az adód 1%-át a jezsuitáknak adod, akkor azzal minket is támogatsz!

  Ismét itt a lehetőség, hogy adónk 1%-át felajánljuk! Vegyen részt Ön is munkánkban azzal, hogy a magyarországi jezsuiták alapítványának, a Jézus Társasága Alapítvány javára rendelkezik. Az egy százalékos felajánlásokat a JRSZ szociális ösztöndíjakra fordítja. A 2017/18-as tanév őszi félévében 12 hallgató nyerte el ezt a támogatást. Ez az összeg a diákok beszámolói alapján abban segít nekik, hogy a szorgalmi időszakban ne kelljen munkát vállalniuk, és az egyetemi tanulmányaikra koncentrálhassanak. Őket családjuk egyáltalán nem, vagy csak nagyon kismértékben tudja anyagilag segíteni.   Személyi …