A Szent Ignác Szakkollégium idei öregdiák-találkozóját újra a régi kispesti kollégiumi épületben rendeztük meg a Jezsuita Roma Szakkollégium segítségével. Június 1-jén sok régi ismerős arccal találkozhattak az öregdiákok, de a jelenlegi szakkollégisták is szép számmal vettek részt az eseményen.
Egy közös imával indítottuk a délutánt, ami után Feledy Botond a SZIK jelenlegi rektora és Kiss Ulrich a JRSZ jelenlegi és a SZIK volt rektora köszöntötte a résztvevőket.
A program meghatározó része volt az először közös, később kis csoportokban folyó beszélgetés, ezeket szintén az említett rektorok vezették. A téma, a szabadság mítosza rendkívül sokrétűnek és elgondolkodtatónak bizonyult. Feledy Botond és Kiss Ulrich röviden bemutatta, saját intézményeikben milyen gyakorlati megvalósulását látják ennek a „mítosznak”.
A részvevők beszámoltak arról, a szakmájukban, a munkában, közösségükben, családjukban, hogy élik meg keresztény értelmiségiként a vallásszabadságot. A roma szakkollégisták és a szentignácos szakkollégisták személyes tapasztalataikat mondták el a kisebbségi szabadság meg- vagy meg nem valósulásáról.
A délutánt finom vacsora koronázta meg, az étel lassan fogyott a tányérokról az egykori kolis élmények sűrű felelevenítése és a új diákokkal való ismerkedés közben.
Köszönjük mindenkinek a részvételt, Pálvölgyi Zsigmondnak és Alakszai Zoltánnak a szervezést, Polyák Eszternek a gyerekek felügyeletét.
Reméljük jövőre még többen találkozunk!
Huszthy Zita, szakkollégista-SZIK