Kategóriák
Egyéb kategória

Felvételi és Tagsági Szabályzat

cimlap-vizeses

Felvételi és Tagsági Szabályzat

A szakkollégiumi tagság keletkezésével, megszűnésével és fennállásával kapcsolatos egyes kérdések rendezése céljából a Roma Szakkollégium Ügyintéző Testülete a Szervezeti és Működési Szabályzat felhatalmazása alapján a következő szabályzatot alkotja:

ELSŐ RÉSZ

 

Általános rendelkezések

   1. §  (1) A Roma Szakkollégium (továbbiakban: Szakkollégium)

a) kollégium, bentlakásos intézmény, ahol budapesti főiskolákon és egyetemeken, nappali tagozaton tanuló, elsődlegesen roma származású vidéki diákok laknak,

b) szakkollégium, sajátos belső tanulmányi rendszerrel és önkormányzatisággal rendelkezik, mely az öntevékenység alapján szervezi életét,

c) keresztény közösség, mely a szolidaritás és az egyéni emberi értékek eszméjének talaján a méltányosság lehető legszélesebb körű alkalmazását teszi lehetővé.

(2) A méltányosság gyakorlása az egyéniesítés egyedi eszköze, nem kivételes, de egyszeri lehetőség a személyes értékek és a közösségi érdekek érvényesítésére.

2. § (1) A Szakkollégium tagjainak jogairól és kötelezettségeiről a Szervezeti és Működési Szabályzat (továbbiakban: SzMSz) rendelkezik.

(2) A Felvételi és Tagsági Szabályzat (továbbiakban: Szabályzat) hatálya a Szakkollégium külső és belső státuszú tagjaira terjed ki.

(3) A szakkollégiumi tagsággal kapcsolatos bármely e Szabályzatban rendezett eljárás során a közreműködő szervek és személyek feladataik teljesítésekor – előmozdítva az SzMSz-ben foglalt jogokat és kötelezettségeket – megkülönböztetés és részrehajlás nélkül, jóhiszeműen, tisztességesen, a méltányosságot érvényre juttatva e Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően kötelesek eljárni.

(4) Az e § (3) bekezdésébe ütköző eljárás újratárgyalás kezdeményezését alapozza meg.  Az újratárgyalást, a rendelkezést sértő fórumnál kell kezdeményezni. Ha az újratárgyalás kezdeményezése sikertelen, akkor a Kuratóriumhoz lehet fordulni.

MÁSODIK RÉSZ

 

A SZAKKOLLÉGIUMI TAGSÁG KELETKEZÉSE

  1. fejezet

Általános rendelkezések

   3. §  A tagság – az SzMSz rendelkezéseinek megfelelően – annak eredményeként keletkezik, hogy a Felvételi és Tanulmányi Bizottság (a továbbiakban: FTB) a jelöltet felvételi eredményeire tekintettel, határozatával a Szakkollégium tagjai sorába felveszi.

   4. § (1) Felvehető az, aki

a) budapesti főiskola vagy egyetem nappali tagozatra beiratkozott hallgatója, vagy

b) középiskola végzős évfolyamának tanulója, érettségizik, és felsőoktatási intézménybe felvételizik, azután, ha e bekezdés a) pontjának megfelelően felvételt nyer, és

c) 30. életévét még nem töltötte be.

d)külsős tagnak az vehető fel, aki budapesti állandó lakhellyel rendelkezik

(2) Nem vehető fel az,

a) akinek felsőfokú tanulmányaiból egy év, vagy ennél kevesebb van hátra,

b) akit az FTB jogerős határozattal korában a Szakkollégium tagjai sorából azonnali hatállyal kizárt [31. §],

   (4) Az FTB a fentiektől – különös méltánylást érdemlő esetben – indokoltan eltérhet. Az FTB méltányossági kérelmet elutasító döntése ellen fellebbezésnek nincs helye.

   5. § (1) Az FTB azonnali hatállyal kizárhatja a felvételi eljárásból azt, aki azért, hogy a szakkollégium tagjai sorába felvételt nyerjen a valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, hamis adatokat közöl, a valós adatokat eltitkolja, vagy más módon megtévesztően jár el. Az FTB rendelkezhet úgy, hogy az ilyen személy többé nem kérheti szakkollégiumi felvételét.

(2) Az FTB e § (1) bekezdése szerint – megfelelő bizonyítás lefolytatása után – meghozott határozata ellen fellebbezésnek nincsen helye.

(3) Ha a felvételi eljárás során az FTB bűncselekmény elkövetéséről (pl. közokirat hamisítás) szerez tudomást a felvételiző azonnali kizárása mellett intézkedik a megfelelő hatóságok előtti eljárás megindításáról.

   6. § (1) Azonnal ki kell zárni a Szakkollégium tagjai sorából azt, aki bizonyítottan úgy nyert felvételt, hogy a megtévesztette a felvételi eljárásban közreműködőket, vagy más módon rosszhiszeműen járt el.

(2) Az FTB az e § (1) bekezdésének alkalmazásától különös méltánylást érdemlő esetben a Diákbizottság, illetve szükség szerint a Kollégiumi Fórum véleményének meghallgatása után eltérhet. Az FTB méltányossági kérelmet elutasító döntése ellen fellebbezésnek nincs helye.

(3) Az FTB e § (1) bekezdése szerint – megfelelő bizonyítás lefolytatása után – meghozott határozata ellen fellebbezésnek nincsen helye.

II. fejezet  A felvételi eljárás

Általános rendelkezések

   7. § (1) Az FTB a 3. § -ban meghatározott döntését a jelölteknek a felvételi eljárás során nyújtott teljesítménye alapján hozza meg.

(2) A felvételi eljárás írásbeli pályázatból és a Diákbizottság bevonásával szóbeli felvételiből áll.

8. § Az FTB jogosult rendkívüli felvételi pályázatot (pótfelvételi pályázatot) kiírni, amennyiben ezt a körülmények indokolttá teszik, így különösen, ha a rendes felvételi eljárás során nem sikerült kellő számú jelöltet a szakkollégiumi tagok sorába felvenni. Egyebekben a rendkívüli felvételi eljárásra az általános szabályokat kell alkalmazni.

 Felvételi pályázat kiírása és az eljárási határidők

9. § (1) A Rektor a Diákbizottsággal egyeztetett időpontban, legkésőbb azonban adott év április 15-ig köteles közzététel útján meghirdetni a szakkollégiumi felvételit.

(2) A pályázati anyagok beérkezésére a közzétételtől számított, legkevesebb tizenöt napot hagyni kell. Az FTB ülését – a 12. § (3) bekezdése szerinti döntés meghozatala céljából – legkorábban a pályázati anyagok beérkezésének utolsó napjától számított nyolcadik napon lehet összehívni. A Diákbizottsági felvételi napot úgy kell meghirdetni, hogy az arra való meghívást a felvételiző legalább öt nappal korábban kézhez kapja. A szóbeli felvételi fordulókat pedig úgy kell lebonyolítani, hogy az FTB felvételi döntését a Diákbizottsági felvételi nap megtartásától számított nyolc napon belül, de legkésőbb adott év május 31-ig meghozhassa.

(3) A Rektor és a Diákbizottság közösen gondoskodik az e § (2) bekezdése szerinti általános határidők megtartásáról.

Az írásbeli pályázat

   10. § Az írásbeli pályázat kérdéseit a Diákbizottság a szakkollégium tagjainak bevonásával, az FTB-vel egyetértésben határozza meg.

   11. § (1) Az írásbeli pályázatot az FTB által – a Diákbizottsággal egyetértésben – meghatározott határnapig kell a Szakkollégiumba eljuttatni. A késve érkezett pályázatok méltányossági alapon történő fogadásáról az FTB dönt.

(2) Az írásbeli pályázatnak tartalmaznia kell a Diákbizottság által kialakított felvételi kérdőív kérdéseire adott válaszokat, pályázó jeligéjét, nemét, és a megpályázott státuszt (külsős, belsős), továbbá a kitöltött adatlapot és az abban megjelölt igazoló és egyéb iratok fénymásolatát.

(3) Az írásbeli pályázat jeligés rendszerű, az adatlapot és a válaszokat tartalmazó pályázati anyagot külön kell kezelni. A felvételi eljárásban közreműködő személyek az írásbeli pályázat alapján történő elutasításról szóló döntés meghozataláig az adatlapokat nem ismerhetik meg.

Az írásbeli pályázatok elbírálása

   12. § (1) A pályázatok elbírálása céljából a Diákbizottság – megfelelő jelölési eljárás lefolytatása után – a szakkollégisták közül kéttagú Felvételi Bizottságot (FEB) választ.

(2) A beérkezett pályázati anyagokat az FTB, valamint a FEB tagjainak haladéktalanul meg kell küldeni. Az FTB és a FEB tagjai azokat egyénileg értékelik.

(3) Az FTB, a FEB tagjai által közösen kialakított javaslat figyelembevételével határoz arról, hogy mely jelölteket zár ki a felvételi eljárás további szakaszaiból.

(4) Ha az FTB valamely tagja nem készül fel határidőre a pályázatok tartalmából, akkor az e § (3) bekezdése szerinti döntés meghozatalában nem vehet részt, ha pedig a FEB testületileg mulaszt, akkor javaslatát figyelmen kívül kell hagyni.

A felvételizők személyi anyagainak kezelése

   13. § (1) A felvételi pályázat írásbeli anyagai személyes adatokat tartalmaznak, ezért azok kezelésekor a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően kell eljárni.

(2) A felvételizők írásbeli pályázati anyagait – az adatlap kivételével – a 12. § (3) bekezdése szerinti döntés meghozataláig, kizárólag az FTB és a FEB tagjai jogosultak megismerni.

(3) A (2) bekezdés szerinti döntés meghozatala után a Szakkollégium diákjai a FEB tag engedélyével és jelenlétében tekinthetnek be a felvételi írásbeli pályázatba.

(4) Ezen § (1) – (3) bekezdéseinek rendelkezéseit megsértő szakkollégistával szemben a 30. § szerinti megrovás alkalmazandó.

(5) Azon felvételizők pályázati anyagát, akik nem nyertek felvételt, az erről szóló döntés meghozatalától számított tizenöt napon belül meg kell semmisíteni, és erről a pályázót az elutasító döntéssel egyidejűleg értesíteni kell.

Diákbizottsági felvételi nap

   14. § (1) A Diákbizottsági felvételi nap célja, hogy megismertesse a jelöltekkel a szakkollégium közösségét, valamint hogy a közösség egésze és a FEB tagjai kötetlen formában győződjenek meg a jelöltek tagságra való alkalmasságáról.

(2) A felvételi napon való megjelenés, az arra meghívottaknak kötelező, az feltétele a felvételnek.

A szóbeli felvételi

   15. § A szóbeli felvételin a jelölteket mind a FEB, mind az FTB meghallgatja és értékeli. A FEB előtti meghallgatáson bármely kollégista részt vehet, és a jelölthöz kérdéseket intézhet.

A felvételi döntés

   16. § (1) A szóbeli meghallgatás végeztével az FTB, a FEB – egy tagja által ismertetett – javaslatának figyelembevételével dönt arról, hogy kiket vesz fel a Szakkollégium tagjainak sorába.

(2) A FEB tagjai maguk közül kiválasztják azt, aki tanácskozási joggal részt vesz az FTB végleges felvételi döntést meghozó ülésén és ismerteti a FEB (1) bekezdés szerinti álláspontját.

(3) Az FTB belátása szerint olyan jelölteknek is felajánlhat külsős státuszt, akik nem arra pályáztak.

(4) Az FTB az év közben esetlegesen megüresedő helyek betöltésére a következő évi rendes felvételiig várólistát hozhat létre. A várólistás helyet az FTB felajánlhatja tetszőleges számú jelölt részére. A várólistás helyet elfogadó jelöltek – az üressé váló helyek számának függvényében – a lista szerinti sorrend alapján válhatnak a szakkollégium belsős tagjaivá.

(5) Az FTB felvételi döntése ellen fellebbezésnek helye nincs.

HARMADIK RÉSZ

 

A SZAKKOLLÉGIUMI TAGSÁG MEGSZŰNÉSE ÉS SZÜNETELTETÉSE

I. fejezet  A tagság megszűnésének esetei

17. § (1) A szakkollégiumi tagság megszűnik:

a) a tagságról történt lemondással

b) halállal,

c) felmentéssel,

d) kizárással,

e) amennyiben a kollégista tagságának időtartama a jelen szabályzat. 23. § (2) bekezdésben meghatározott mértéket eléri, és az FTB nem gyakorol méltányosságot,

f) amennyiben azt az FTB a Szabályzat 26. § (2) bekezdése szerint meghozott határozatában nem hosszabbítja meg.

   18. § A tagságról történő lemondást a kollégistának írásban – a Rektor és a Diákbizottság egyidejű értesítése mellett – az FTB-nél kell benyújtani. A Tagsági Szerződés hatálya alatt benyújtott lemondás estén a Tagsági Szerződés rendelkezései az irányadók.

   19. § Felmentéssel szünteti meg az FTB, annak a kollégistának a tagságát, aki a tagsággal járó jogokat és kötelezettségeket önhibáján kívül egy éven keresztül nem gyakorolja, illetve teljesíti. Az FTB döntése előtt kikéri a Diákbizottság véleményét, és ha nem ütközik akadályba, meghallgatja az érintett kollégistát.

   20. § A szakkollégiumi tagságot az FTB – a 31. § alapján – azonnali hatályú (szankciós) kizárással szünteti meg. A kizárásról az FTB fegyelmi eljárás keretében dönt.

21. § A méltányossági kérelemmel együtt fellebbezés – az FTB tagságot megszüntető határozata ellen – nem terjeszthető elő.

II. fejezet  A tagság szüneteltetése

   22. § (1) Annak a kollégistának, aki külföldi tanulmányokat folytat, a kollégiumi tagsága kérelemére szünetel. A kérelem teljesítése csak kivételesen tagadható meg.

(2) Az e § (1) bekezdésen túli egyéb esetekben az FTB, mérlegelésétől függően dönthet a tagság szüneteltetéséről.

(3) A tagság szüneteltetését  a Rektornál előterjesztett írásbeli kérelem útján, az FTB-től kell kérni. Az írásbeli kérelmet, külföldi tanulmányok folytatása miatt, illetve az (1) bekezdésben meg nem határozott esetekben, a tagság szüneteltetésével érintett tanévet megelőzően, adott év április 15-ig, kell előterjeszteni.

(4) A tagság szüneteltetését a kollégista tagsága alatt legfeljebb kettő alkalommal kérelmezheti. A tagságot alkalmanként legfeljebb egy tanévre lehet szüneteltetni. A tagság szüneteltetése alatt a kollégista és a szakkollégium közti viszonyt szerződés szabályozza.

NEGYEDIK RÉSZ

 

A SZAKKOLLÉGIUMI TAGSÁG MEGHOSSZABÍTÁSA

I. fejezet  Általános rendelkezések

A tagság időtartama

   23. § (1) A kollégista tagsága a hallgató budapesti egyetemen, vagy főiskolán folytatott nappali tagozatos képzésének ideje alatt állhat fenn. A szakkollégiumi tagság teljes időtartama igazodik az adott szak félévben meghirdetett képzési idejéhez.

(2) A szakkollégiumi tagság 5 hónapra (egy szemeszterre) szól. A tagság időtartamát annyiszor lehet, meghosszabbítani, ahányszor ezt a végzett szak képzési ideje – e § (1) bekezdésének megfelelően – megengedi, azzal, hogy kilenc – az általános orvosi képzés esetében tizenegy-  alkalommal történt meghosszabbításon túl, a tagság meghosszabbításnak – a 24. § alapján – már csak kétszeri méltányossági alapon lehet helye.

A tagság meghosszabbítása méltányosságból

24. § (1) Az FTB a tagságot a kollégista írásbeli kérelmére különös méltánylást érdemlő esetben – a 23. § (2) bekezdésének megfelelően – tizenegy illetve az általános orvosi képzésben résztvevők esetében tizenhárom alkalommal meghosszabbíthatja. Az FTB méltányossági kérelmet elutasító döntése ellen fellebbezésnek nincs helye.

(2) Nem gyakorolható méltányosság annak esetében,

a) akivel szemben az FTB a 31. § (3) bekezdése alapján méltányossági döntést hozott, és bár azonnali hatályú kizárásnak lett volna helye, megrovást alkalmazott,

b) aki az így meghosszabbított tagság idejére 22. § szerinti tagság felfüggesztést kér,

c) akinek szakkollégiumi tagsága a 25. § (1) bekezdése alapján rendes időn belül sem volna meghosszabbítható.

(3) Nincs helye a szakkollégiumi tagság méltányossági meghosszabbításának a 24. § (1) bekezdése alapján, ha egyúttal 25. § (2) bekezdését (objektív okok alóli méltányossági felmentés) is alkalmazni kellene.

(4) E § (2) és (3) bekezdése alól méltányossági felmentés nem adható.

Rendes időn belüli tagság meghosszabbítás

   25. § (1) Nem hosszabbítható meg annak a tagsága (objektív okok) aki,

a) 30. életévét a kérelem (beszámoló) benyújtásakor, vagy az azt követő egy éven belül betölti,

b) ha a kollégista a 26.§ (3) bekezdése szerinti póthatáridőt is elmulasztja, vagy ismételten hiányos, illetőleg a felhívás ellenére kifogásolható, értékelhetetlen beszámolót nyújt be.

(2) Az e § (1) bekezdése ellenére az FTB írásbeli kérelemre, különös méltánylást érdemlő esetben, a Diákbizottság, illetőleg tanulmányi ügyekben a Tanulmányi Bizottság véleményének kikérése, illetve az érintett kollégista meghallgatása után, a tagság meghosszabbításáról határozhat. Az FTB méltányossági kérelmet elutasító döntése ellen fellebbezésnek nincs helye.

(3) Az SzMSz-szel összhangban annak a kollégistának hosszabbítható meg a szakkollégiumi tagsága (szubjektív okok) aki,

a) a Szakkollégium szellemiségéhez méltó életvitele mellett az év során  tevékenyen előmozdította a szakkollégiumi célkitűzések megvalósítását,

c) teljesítette a Tanulmányi Szabályzatban előírt egyetemi, és szakkollégiumi tanulmányi elvárásokat,

d) a Diákbizottság által egyénileg meghatározott – év eleji vállalásban foglalt- közösségi kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tett,

e) vagy mindezeket az FTB előtt alapos okkal kimentette.

(4) Az e § (3) bekezdésében foglaltakról az FTB, a Diákbizottság, és a Tanulmányi Bizottság által összegyűjtött, a 27. § (2) bekezdésének megfelelően véleményezett beszámolók alapján győződik meg.

II. fejezet  A tagság meghosszabbításával kapcsolatos eljárás

  26. § (1) A tagság meghosszabbítást az FTB-től az év végi beszámoló benyújtásával egyidejűleg kérelmezni kell. Ha azonban a kollégista a következő tanévre már nem kívánja tagsága meghosszabbítását, akkor azt, adott év április 15-ig a Rektoron keresztül írásban köteles jelezni az FTB felé. Az év végi beszámolók benyújtásának határidejét a Diákbizottság, illetve a tanulmányi beszámolók esetében a Tanulmányi Bizottság, a Rektorral történt egyeztetés után határozza meg.

(2) A tagság meghosszabbításáról az FTB a Diákbizottság és a Tanulmányi Bizottság ajánlásainak figyelembe vételével a félév végén határoz. E döntés határozza meg, hogy az Alapítvány kikkel köt Tagsági Szerződést a következő félévre.

(3) Ha a kollégista a 25. § (4) bekezdése szerinti beszámolók leadására szabott határidőt nem tartotta be, vagy formailag kifogásolható, értékelhetetlen beszámolót nyújtott be, akkor a Diákbizottság vagy a Tanulmányi Bizottság póthatáridőt szab, illetve a kifogások közlése mellett felhívja értékelhető beszámoló benyújtására.

(4) A tagság meghosszabbításának tanulmányi feltételeit a Tanulmányi Szabályzat állapítja meg.

(5) A tagság meghosszabbításáról, illetőleg a meghosszabbítás megtagadásáról az FTB  minden kollégista esetében egyéni döntést hoz.

   27. § (1) A Diákbizottság az általa létrehozott albizottság révén köteles a kollégisták közösségi munkáját egész év során figyelemmel kísérni.

(2) A kollégisták 25. § (4) bekezdése szerinti beszámolóinak, illetve az albizottság félévi és év végi kollégistákról készített összesítésének a figyelembevételével, valamint szükség esetén a kollégisták személyes meghallgatása után a Diákbizottság minden szakkollégiumi tag tekintetében köteles a tagság meghosszabbításával kapcsolatos ajánlását az FTB elé terjeszteni.

   28. § (1) Az FTB a tagság meghosszabbítását elutasító határozatának meghozatala előtt mérlegeléstől függően meghallgathatja az érintett kollégistát.

(2) Az FTB-nek a tagság meghosszabbítását elutasító döntése ellen a határozat kézhezvételétől számított nyolc napon belül a kollégista fellebbezéssel élhet a Kuratóriumnál. A Kuratórium, illetve az általa kinevezett bizottság a fellebbezést haladéktalanul elbírálja. A fellebbezést a Rektoron keresztül kell előterjeszteni, aki azt haladéktalanul továbbítja a Kuratóriumnak. A fellebbezés az FTB döntésére nézve halasztó hatállyal bír.

ÖTÖDIK RÉSZ

Fegyelmi ügyek

 

29. § Nem tekinthető fegyelmi ügynek az olyan kötelességszegés, melyhez a Tanulmányi Szabályzat fűz hátrányos következményt.

I. fejezet  Fegyelmi intézkedések

Figyelmeztetés és egyes tagsággal járó jogok felfüggesztése

   30. § (1) Fegyelmi eljárás kezdeményezhető a kollégistával szemben, aki

a) a Szakkollégium berendezéseiben és eszközeiben szándékosan kárt okoz,

b) botrányosan viselkedik a kollégistákkal és az alkalmazottakkal,

c) a Szakkollégium szellemiségével össze nem férő életvitelt folytat,

d) olyan magatartást tanúsít, amely a közösséget, annak tagjait, az együttélés rendjét, valamint a Szakkollégium, illetőleg a fenntartó Alapítvány érdekeit és jó hírnevét sérti vagy veszélyezteti,

e) a felvételi pályázati anyagok kezelésére vonatkozó szabályokat megszegi, [13. §]

f)  igazolatlanul marad távol a Kollégiumi Fórumról,

g) a Rektor által egyedi határozatban rögzített be- és kiköltözés, illetve a nyári kollégiumi tartózkodás rendjét súlyosan megsérti,

h) súlyosan, és visszatérően megsérti a Házirendet,

i) a Rektor által meghatározott ki- és befizetés rendjét megsérti,

j) más fontos határidőt elmulaszt, és igazolást nem terjeszt elő.

(2) Az e § (1) bekezdése szerinti eljárás alá vont kollégistával szemben az FTB fegyelmi felelősséget megállapító határozatában megrovást alkalmaz.

(3) Az e § (1) bekezdésében meghatározottakra nézve az FTB rendelkezései az irányadók.

   (4) Figyelmeztetésben részesíti továbbá az FTB azt a kollégistát,

a) aki a 26.§ (3) bekezdése szerinti póthatáridőt is elmulasztja, vagy ismételten hiányos, illetőleg a felhívás ellenére kifogásolható, értékelhetetlen beszámolót nyújt be, ha az FTB kérelemre a 25. § (2) bekezdése szerint méltányosságot gyakorol,

b) akinek az év végi beszámolója alapján közösségi, szakkollégiumi munkáját az FTB nem találja megfelelőnek, de a tagságát meghosszabbítja.

(5) Azzal a kollégistával szemben, akit tagsága ideje alatt az FTB már két alkalommal figyelmeztetésben részesített, és vele szemben ismét a 30. § alkalmazásának volna helye, akkor a 31. § alapján azonnali hatályú kizárást kell kezdeményezni.

(6) Az FTB, az e § (1) és (4) bekezdése alapján fegyelmi intézkedésként alkalmazott figyelmeztetés mellett, mérlegelésétől függően – az SzMSz 40. § (4) bekezdés felhatalmazása szerint – az alábbi tagsággal járó jogok gyakorlását meghatározott időre felfüggeszthet:

a) a kollégiumi számítógépes hálózathoz való hozzáférést,

b) szavazati jog gyakorlását a Diákbizottsági választásokon és a Kollégiumi Fórumon,

c) a Támogatási Szabályzatban rögzített juttatásokra pályázást,

d) támogatott mértékű kollégiumi díjfizetést (mely egyet jelent az albérlői mértékű havi összeg fizetésével).

(7) Az FTB által alkalmazott megrovások nyilvántartásáról a Rektor és Tanulmányi Vezető, illetve a diák FTB képviselő gondoskodik.

Azonnali hatályú kizárás

   31. § (1) Fegyelmi eljárást kell kezdeményezni a kollégistával szemben,

a) ha kollégiumi tagságának időtartama alatt bűncselekményt követ el, és felelősségét a bíróság jogerősen megállapítja,

b) ha egyetemi vagy főiskolai hallgatói jogviszonya megszűnik, kivéve, ha ez abszolutórium miatt történik,

c) ha a kollégiumi díjat a fizetési határidő lejárta utáni harmadik hét elteltéig sem fizeti meg, és fizetési haladékra vonatkozóan írásban indokolt kérelmet nem terjesztett elő, illetőleg a késedelmes fizetésre előzetes jóváhagyást nem kapott,

d) ha kártérítési kötelezettségének nem tesz eleget és fizetési haladékra vonatkozóan írásban indokolt kérelmet nem terjesztett elő, illetőleg arra jóváhagyást nem kapott,

e) ha olyan magatartást tanúsít, amely a közösséget és annak tagjait, az együttélés rendjét, valamint a Szakkollégium, illetőleg a fenntartó Alapítvány érdekeit és jó hírnevét súlyosan sérti, vagy közvetlenül veszélyezteti,

f) ha kérelmében, illetve beszámolójában – azért, hogy az kedvező elbírálás alá essék -valótlan adatot közöl, vagy a valót elhallgatja,

g) a 6. § (1) és 30. § (5) bekezdése alapján,

(2) Az e § szerinti eljárás alá vont kollégistával szemben az FTB fegyelmi felelősséget megállapító határozatában azonnali hatályú kizárást foganatosít. A

(3) Az e § (1) bekezdésének a) és b) pontja kivételével – továbbá azzal, hogy 6. § (1) bekezdése tekintetében az ott írt méltányossági szabályok az irányadók – az FTB adott kollégista tekintetében – kérelmére – tagsága fennállása alatt legfeljebb egy alkalommal, különös méltánylást érdemlő esetben, a Diákbizottság, illetve szükség szerint a Kollégiumi Fórum véleményének kikérése, illetve az érintett kollégista meghallgatása után, megrovást is alkalmazhat. Az FTB méltányossági kérelmet elutasító döntése ellen fellebbezésnek nincs helye.

(4) Nincs helye e § (3) bekezdés alapján méltányosság alkalmazásának, ha az újabb megrovással – a 30. § (5) bekezdésének megfelelően – a kollégista azonnali hatályú kizárását kellene kezdeményezni.

32. § (1) Az akinek tagságát az FTB azonnali hatállyal [31. § (1)] megszünteti, köteles a Szakkollégiumot – a tulajdonát képező használati és berendezési tárgyakkal együtt – a jogerős határozat kézhezvételétől számított 8 napon belül elhagyni.

(2) Az, akinek a tagságát az FTB kizárással szüntette meg, később nem kérheti a Szakkollégiumba való felvételét.

II. fejezet  A fegyelmi eljárás

   33. § Fegyelmi eljárást kezdeményezhet a Rektor, a Tanulmányi Vezető, a Diákbizottság és az Kollégiumi Felügyelő Bizottság (KFB) vezetője.

34. § (1) A fegyelmi eljárás megindításáról, illetőleg annak elutasításáról az FTB dönt. A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

(2) Az eljárás során az FTB köteles minden olyan körülményről tájékozódni, mely a fegyelmi felelősség fennállásának eldöntéséhez szükséges. E tevékenysége keretében bármely kollégista meghallgatásáról határozhat.

(3) Az FTB a fegyelmi eljárás során érintett kollégistát mérlegelésétől függően meghallgathatja.

(4) Az FTB fegyelmi eljárás során tartott meghallgatása zárt. A Diákbizottság a Rektorral történt egyeztetés után az eljárás alá vont kollégista ügyének megtárgyalása céljából összehívhatja a Kollégiumi Fórumot.

   35. § (1) A fegyelmi felelősség kérdésében az FTB az egyszerű többséggel hozott határozattal dönt. A határozatot írásba kell foglalni. A határozatot kézbesíteni kell az eljárás alá vont kollégistának.

(2) Az FTB fegyelmi ügyben hozott döntése ellen az eljárás alá vont kollégista fellebbezéssel élhet a Kuratóriumnál. A fellebbezést a határozat kézhezvételétől számított nyolc napon belül lehet a Rektornál előterjeszteni. A fellebbezés a határozat végrehajtására nézve halasztó hatállyal bír.

(3) A Rektor a fellebbezést haladéktalanul továbbítja a Kuratóriumhoz. A Kuratórium, illetve az általa kinevezett bizottság a fellebbezésről haladéktalanul dönt. A Kuratórium döntése ellen további fellebbezésnek helye nincs.

HATODIK RÉSZ

 

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

   36. § (1) Jelen Szabályzat 2011.08.01-től lép hatályba.

(2) A Szabályzatot hatályon kívül helyezni csak a helyébe lépő szabályzat egyidejű elfogadása mellett lehet.

(3) A Szabályzat rendelkezéseinek nem ismerésére eredménnyel senki sem hivatkozhat.

(4) Módosítva 2013.09.02-án, a módosítások hatályosak a e naptól.

Kategóriák
Hírek Közösségi programok

Kövér László vezetett körbe minket az Országházban

Budapest, 2013. szeptember 26.
Az öt keresztény roma szakkollégium hallgatói és tanárai az Országház fõlépcsõjén Kövér László házelnök (középen jobbról) meghívására tett látogatásuk során 2013. szeptember 26-án. Kövér László mellett balról Kovács Zoltán társadalmi felzárkózásért felelõs államtitkár.
MTI Fotó: Soós Lajos

Kövér László vezetett körbe minket az Országházban

Szeptember 26-án, csütörtökön, országgyűlésünk házelnöke, Kövér László, a keresztény roma szakkollégiumok hálózat diákjait és vezetőit fogadta a Parlamentben. A találkozón a budapesti Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium, a miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium, a debreceni református Wáli István Szakkollégium, a Magyarországi Evangélikus Egyház Roma Szakkollégiuma, Nyíregyházáról és a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium hallgatói vettek részt.

Kovács Zoltán; Kövér László

Az Országház munkatársai és a házelnök, egy előre megtervezett programmal készültek nekünk. Az ütemterv szerint elsőként megtekinthettük az épület látogatható részeit, az Üléstermet, a Delegációs termet, és a Kupolacsarnokban a koronázási jelvényeket és koronát. Majd egy személyes beszélgetésre invitáltak minket, végül pedig egy fogadáson vehetünk részt. Mindezek mellett a Díszőrség néhány tagjának produkcióját is megtekinthettük.

Kövér László készséggel és barátsággal válaszolt a feltett kérdéseinkre. Előtte azonban az öt jelenlévő szakkollégiumok képviselői közül egy-egy hallgatónak lehetősége nyílt egy rövid bemutatkozásra. Kollégiumunkból, Fehér György szólalt fel, aki beszédében elmondta, hogy csak közös erővel és erős akarattal tudjuk megvalósítani az álmainkat. Kövér László elmondta, jelenleg a teljes roma közösség egy százalékának van felsőfokú végzettsége, és még „sok víznek kell lefolynia a Dunán” ahhoz, hogy legalább tíz százalékra javuljon ez az arány. A fejlődéshez elengedhetetlenül szükségünk van egy követendő mintára, amihez nagy segítséget nyújtanak a szakkollégiumok. Ezt tapasztalatból mondta, hiszen ő is szakkollégista volt egyetemista korában. Beszédében megemlékezett, hogy idén ünneplik a Bibó Szakkollégium fennállásának harmincadik évfordulóját, amely nélkül szerinte sem a Fidesz nem jöhetett volna létre, sem ő nem tölthetné be jelenlegi tisztségét.

A szakkollégiumok példaadásra tanítanak, ezért a házelnök arra kért minket, hogy keresztény szemléletben, a kölcsönös szeretet és elfogadás útján próbáljuk megoldani a felmerülő problémákat.

A beszélgetést követően és a közös fotózás után a szakkollégiumok diákjai átadták a házelnöknek szánt ajándékokat. A Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium nevében, Balogh Krisztina nyújtotta át az ajándékot, majd ő vette át a házelnök ajándékát, a Magyarország Alaptörvénye könyvet.

Ezúton is szeretnénk még egyszer megköszönni a házelnök meghívását. Reméljük többször is lehetőségünk nyílik ilyen színvonalas programon részt vennünk.

Látogatásunkról többek közt az ECHO TV is hírt adott. IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Balogh Krisztina

Kategóriák
Egyéb kategória Hírek Közösségünk

Jezsuita szerzeteseket láttunk vendégül

IMG_1060

Jezsuita szerzeteseket láttunk vendégül

2013 szeptember 23-án este, jezsuita szerzeteseket láttunk vendégül a kollégiumban. Egy közös vacsorára invitáltuk meg őket, melynek keretein belül lehetőségük nyílt az új szakkollégistáknak megismerkedni a jezsuita szerzetesrenddel, és a szerzetesekkel is egyaránt.   A vendégek 20 órára érkeztek Kiss Ulrich SJ atya vezetésével. A vacsora előtt, Antal István, kollégiumunk rektora, beszédet mondott. Megköszönte a szerzetesek kitartó munkáját és segítségét. Minden szakkollégistának sikeres félévet kívánt, és erőt ennek teljesítéséhez. Rektorunk, gróf Széchenyi István egyik híres idézetével ösztönözte az újonnan érkező, illetve a már itt régebben bent lakó kollégistákat: „Merjünk nagyok lenni”, mert csak így érhetjük el a kitűzött álmainkat, vágyainkat. Emellett felhívta a figyelmünket arra, hogy felelősséggel gondozzuk közösségünket. Építsük és ápoljuk ezt a bizonyos köteléket, ami köztünk van. Mi mint roma értelmiségi fiatalok kötelességünk példát mutatni hasonló sorsú embertársainknak. A kettős identitás szellemében munkálkodjunk és formáljuk környezetünket.   Az este folyamán Farkas Andrást, a Diák Bizottság elnökét is felkérte Antal István, hogy pár szóban mondja el a kollégium jövőbeli terveit. András megköszönte a jezsuita rend segítőkészségét és arra kérte őket, hogy továbbra is támogassanak minket, és segítsenek a felmerülő problémáink megoldásában.   Közös imádság után és a vacsora elfogyasztását követően, kollégiumunk kiváló zenészei Berki Tamás, zongora; Baranyi Zoltán hegedű és Gólya Márton, népi cimbalom szakos hallgatója kedveskedtek a vendégeknek muzsikaszóval.   Végül, de nem utolsó sorban, kollégiumunk csillaga, Sárközi Xénia, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, egy magyar népdal feldolgozást adott elő. Hangjával elkápráztatta a közönséget és mindenkiben maradandó élményt hagyott. A program végén a szerzetesek megköszönték az estét. Elárulták, hogy nagyon jól érezték magukat. Reményeink szerint ezentúl, a jövőben többször is ellátogatnak majd hozzánk. Balogh Krisztina
Kategóriák
Egyéb kategória Évnyitó Hírek

Kurzus vezetőinkkel vacsoráztunk

IMG_0871

Kurzus vezetőinkkel vacsoráztunk

Közösen hangolódtunk a félév és a távolabbi jövő feladataira, mivel stratégiailag is nagyon fontos szerepük van az oktatóinknak abban, hogy hallgatóink erős identitással rendelkező értelmiségiekké váljanak. Nagyon jó beszélgetés alakult ki a roma integráció kapcsán a résztvevők közt. A tanári kar doyenje Choli- Daróczi József  vitte a szót, megosztotta velünk a több évtizedes tapasztalatát a nevelés terén. Kiemelte, hogy az intézménynek főképpen nevelni kell és a tárgyak oktatásának is a nevelést kell szolgálnia. Hofher József a szakkollégiumunk lelki vezetője a fenntartó Jezsuita Rend nevében mondott köszönetet tanárainkra és Isten áldását kérte munkájukra. Antal István bemutatta a szakkollégium új tanulmányi vezetőjét, Keller Katalint is. A vacsorán a már említetteken túl részt vett: Farkas Zsolt, zenész-táncos; dr. Kállai Ernő; dr. Pósa Péter; dr. Rövid Márton; Szentandrássy István festő; Varsányi Ferenc rendező. Remélhetően kellő lendületet és lelkesedést meríthettünk a közösen eltöltött estéből és a hétvégén kezdődő oktatásra jól összehangolódtunk.
Kategóriák
Dokumantumaink

A Jezsuita Egyetemi Szakkollégiumok Magatartási Kódexe

cimlap-vizeses

A Jezsuita Egyetemi Szakkollégiumok Magatartási Kódexe

A Jezsuita Egyetemi Szakkollégiumok jelen kódexének célja, hogy az általánosan elvárható jogkövető magatartáson túl a keresztény értékek képviseletéhez és megéléséhez nyújtson útmutatást, amelynek figyelembevétele a szakkollégiumok oktatóitól, kollégistáitól és munkatársaitól egyaránt elvárható.

1. Küldetésünk

A Jezsuita Egyetemi Szakkollégiumok munkatársai, tanárai és diákjai egy keresztény értékközösséget alkotnak, amelyben minden résztvevő elkötelezett a tudás létrehozása és továbbadása iránt: a Katolikus Egyházban működő Jezsuita Rend lelkisége mellett ez köti őket össze, és ez által számíthatnak mindig egymásra.

1.1. Mások iránti tisztelet és személyes törődés

cura personalis, azaz a személyes törődés elve adja a Jezsuita Egyetemi Szakkollégiumok értékrendjének egyik alappillérét. Ennek lényege az egyes emberek igényeire való kiemelt figyelem, valamint az egyéni képességek felé mutató megkülönböztetett tisztelet és megbecsülés. Ezen elv mentén a szakkollégium tiszteletben tartja mindenkinek a személyes értékeit és elveit, egyúttal felhívja a figyelmet az ebben rejlő sokszínűségre. Egy befogadó közösség elkötelezett az egyenlő esélyek mellett. A szakkollégium ehhez igazodva nem tolerál semmiféle személyes meggyőződést, hitet vagy elvet sértő diszkriminációt, zaklatást. Az egyetemi munkájuk során az oktatóknak, a kollégistáknak és a munkatársaknak udvariasan és a szakkollégium szellemiségéhez méltóan kell a többiekkel viselkedniük, és minden esetben tartózkodniuk kell a hivatalukkal vagy feladatukkal összefüggő hatalmi visszaélésektől. A szakkollégium az akadémiai, a szólás-, és véleményszabadság elvét a kölcsönös tisztelet mentén tartja csak lehetségesnek, valamint fontos, hogy ezek a szabadságok nem szolgálhatnak a gyűlölet vagy egyéb elfogult megnyilatkozások alapjául.

1.2. Egyéni felelősség és elszámoltathatóság

Az etikus magatartás mind az egyén, mind a közösség felelőssége. A szakkollégium bízik minden egyes munkatárs és kollégista feddhetetlenségében. A szakkollégium meghatározott szerepek és irányítási mechanizmusok alapján az egyéni elszámoltathatóság elve mentén jár el. Az egyéneknek vállalniuk kell a szakkollégiumi szerepükkel és beosztásukkal járó felelősséget úgy, hogy elszámoltathatóak legyenek mind a szakkollégium vezetősége és fenntartója, mind annak tagsága felé. Egyszersmind elvárás, hogy a feladataik és fellépéseik során megbízhatóan és jóhiszeműen járjanak el.

2. Becsületesség és tisztesség

A becsületesség és a tisztesség alapvető követelmények egy olyan intézményben, ahol a tagok a komoly és tartós párbeszédre törekednek. A szakkollégium oktatóival, szakkollégistáival és munkatársaival szemben elvárás az igazságosság, a pontosság és objektivitás érvényesülése a munkájukban.

2.1. Az oktatás és kutatás felelős irányítása

A szakkollégium küldetése a legmagasabb színvonalú oktatás, nevelés és kutatás biztosítása, továbbá mindezek egységes, objektív és méltányos, a vonatkozó törvények és előírások szellemében történő véghezvitele. A szakkollégium mindazon oktatóinak, kollégistáinak és munkatársainak, akik tudományos munkát folytatnak a következő elvekhez kell igazodniuk:

–     a tudományos kutatás szabályainak megfelelő szigorral és körültekintéssel, a kutatói tisztességnek megfelelően kell eljárniuk,

–     felelősséget kell vállalniuk a szponzori és pályázati pénzek elköltésével kapcsolatban.

2.2. Az összeférhetetlenség elkerülése

A szakkollégium oktatatóinak és kutatóinak a szakkollégiummal kapcsolatos feladataikat olyan módon kell elvégezniük, hogy azok objektívek, függetlenek és pártatlanok legyenek, továbbá összhangban legyenek a szakkollégium céljaival és igényeivel. Az összeférhetetlenségnek és a hivatallal való visszaélésnek még a látszata is káros a szakkollégiumra nézve, ezért az oktatóknak, kollégistáknak és egyéb munkatársaknak ügyelniük kell a munkájukkal összefüggő megjelenéseikre.

2.3 Személyes integritás védelme

Társadalmunk veszélyeztetett tagjai a kiskorúak és a sebezhető felnőttek. A Szakkollégiumok olyan támogató környezet megteremtésére törekednek, mely védelmet ad minden pszichikai, szexuális és fizikai visszaéléssel szemben. A bántalmazás köre sem szűkül le a szexuális természetű bántalmazásra, hanem a fizikai és a lelki bántalmazást is jelent. Kiskorúval, vagy olyan nagykorúval, aki függőségi viszonyban áll valamelyik jezsuitával, vagy jezsuita intézmény munkatársával, tilos szexuális viszonyba lépni, vagy őt szexuálisan zaklatni. Különösen figyelni kell arra, hogy a másik akkor is szexuális zaklatásnak érezhet bármely viselkedést, amikor az csak a barátságosság kifejezése. Mindenben a másik fél érzékenységét kell mércének tekinteni. Különösen tiltott a beavatás, a zaklatás, a bullying, illetve cyberbullying, az erkölcstelen közeledés, általában a személyes integritás megsértésére alkalmas viselkedés.

3. A közösség és értékeinek védelme

A Jezsuita Egyetemi Szakkollégiumok tevékenységeinek részét képezi a szakkollégium tagjainak és erőforrásainak biztonsága és védelme.

3.1. A közösség egészsége és biztonsága

A szakkollégium elkötelezett az egészségmegőrzés és a szakkollégiumi közösség, valamint a szakkollégiumi területek és épületek védelme, megóvása mellett. A kollégisták, az oktatók és a szakkollégium munkatársai kötelesek betartani az erre vonatkozó intézkedéseket. Ebbe beleértendő a kollégiumok területének, járműveinek és egyéb felszereléseinek megfelelő kezelése is. Az egyénnek kötelessége azonnal jelentenie, ha bármi olyat észlel, ami saját vagy mások egészségét és biztonságát fenyegeti vagy kockáztatja, valamint köteles ésszerű lépéseket tenni a személyes biztonság megőrzése érdekében.

3.2. Az intézmény erőforrásainak megfelelő felhasználása

A szakkollégium közössége felelős a szakkollégium tulajdonának, vagyonának és más erőforrásainak megfelelő biztonsággal történő felhasználásáért. A támogatások, állami és magánjellegű ösztöndíjak és más hozzájárulások kedvezményezettjeként a szakkollégiumnak saját erőforrásait hatékonyan kell felhasználnia. A tanárok és a munkatársak a szakkollégium érdekében kötelesek biztosítani a szakkollégium erőforrásainak biztonságos és ésszerű felhasználását minden jogi követelmény állandó betartása mellett. Tilos a szakkollégium erőforrásait pazarolni, saját vagy más, nem szakkollégiumi célokra felhasználni, kivéve, ha megfelelő engedéllyel rendelkeznek hozzá. A szakkollégium ellenőrzi nevének és jelképeinek felhasználását az intézmények jó hírneve érdekében, valamint azért, hogy megbizonyosodhasson arról, hogy azok használata következetesen egyezik-e a szakkollégium küldetésével, identitásával. A hallgatók és munkatársak kötelesek megóvni a Jezsuita Egyetemi Szakkollégiumok nevét és jelképeit a nem megfelelő használattól.

3.3. Információs titoktartás, bizalom és biztonság

A munkatársak, oktatók és kollégisták kötelesek általában minden információt olyan módon kezelni, hogy közben tiszteletben tartják az egyén titoktartását és a szakkollégium érdekeit.

4. Kötelesség és felelősség

Amellett, hogy a Jezsuita Egyetemi Szakkollégiumok kultúrájának természetes velejárója bizonyos erkölcsiség, az egyénnek felelőssége, kötelességei és feladatai vannak mások és a szakkollégium felé, amelyek tudatos cselekvést várnak el tőle. A szakkollégiumi munkatársak, oktatók és kollégisták kötelesek ismerni a jogszabályokat és belső szabályozásokat.

4.1. Az alkalmazható törvények, szabályok és szakkollégiumi irányelvek betartása

A munkatársak kötelesek a munkájukat etikusan és vonatkozó törvények, szabályok széleskörű ismerete mellett végezni. A szakkollégium területén több jogi és természetes személy is felelős lehet az irányításért, üzemeltetésért, a jogszabályoknak való megfelelésért.

4.2. Bejelentési eljárásmód

Az egyéni és közösségi értékeket veszélyeztető szabálysértésekre a munkatársak, oktatók és kollégisták hívják fel a hatáskörrel rendelkező személy figyelmét. A bejelentéseknek általában véve azokon a hagyományos szakkollégiumi csatornákon kell érkezniük, amelyeket a szakkollégium saját szabályzataiban meghatároz. Abban az esetben azonban, ha az egyén kényelmetlenül érzi magát vagy más módon akadályozott ezeknek a csatornáknak a használatában, a szakkollégium lehetőséget biztosít az anonim bejelentésre is. A szakkollégium illetve felettes intézménye minden jóhiszemű bejelentést megfelelő körültekintéssel megvizsgál, és azokra válaszol.

Az anonim bejelentésnél egyértelművé kell tenni, hogy ki a címzettje. Az anonim bejelentés elhallgatása súlyos fegyelmi vétség. Bármely bejelentés címzettje köteles nyolc napon belül eljárni és a szükséges további fórumokat megkeresni, a felmerült kérdés lehető leggyorsabb igazságos megoldására törekedni.

Amennyiben az adott intézmény vezetője az érintett (vagyis a bepanaszolt), úgy a bejelentést a Kollégiumi Felügyelőbizottság bármely tagjánál meg lehet tenni, aki a fentiek szellemében köteles eljárni.

4.3 Világos kompetenciák

A szakkollégiumi munkatársak, oktatók és kollégisták kötelesek ismerni a jogszabályokat; kötelesek kérdést feltenni, ha ezen intézkedések átláthatatlanok vagy nehezen érthetők, és kötelesek azok be nem tartásáról vagy más esetleges problémákról beszámolni. Abban az esetben, ha a szerepek, munkaköri leírások vagy a felelősségi területek nem egyértelműek, ezek tisztázására a megfelelő fórumokhoz kell fordulni.

A szakkollégium minden polgárának lehetősége van arra, hogy ezeket a forrásokat felhasználva hangot adjon aggályainak, javaslatainak; illetve útmutatást kérjen a szakkollégiumi vezetőség vagy a Kollégiumi Felügyelő Bizottság bármely tagjától.

4.4 A magatartási kódex elfogadása

Az intézmény oktatóinak és munkatársainak munkaköri leírása részévé kell tenni a jelen kódexben foglaltak betartását és betartatását, illetve a szakkollégiumi tagsági szerződés mellékleteként a szakkollégiumi tagok is a kódexet magukra nézve kötelezőnek ismerik el. Az érintettek aláírásukkal igazolják, hogy megértették és megtartják e szabályokat.

 

Budapest, 2013. június 17.

Kategóriák
Eseményeink Hírek

Csatkai búcsú 2013

cimlap-vizeses

Csatkai búcsú 2013

Csatkai Mária-napi búcsú

  A csatkai búcsúra idén is ellátogattak a Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium hallgatói: Rostás Gusztáv és Farkas András. A buszon oda felé már imával és ismerkedéssel telt az idő. Kispestről és Ferencvárosból összesen 40 cigány és nem cigány ment a zarándokhelyre. Oda érkezésünk után az utunk rögtön a Mária szoborhoz vezetett, amelyet még II. János Pál pápa is megszentelt. Finom estebéddel vártak minket az esztergomi Boldog Ceferino Alapítvány munkatársai és az esztergomi cigányok. Este 18 órától kezdődött a mise, melyet Orbán Márk ferences atya celebrált. A misén szolgálatot teljesített az esztergomi roma fiatalokból álló énekkar, akik gitár kísérettel énekeltek egyházi cigány dalokat. Farkas András (hallgatónk) Saint-Saens Ave Maria című művét énekelte el. A misét a Mária Rádió élőben közvetítette. A szentmise után hamarosan visszaindultunk Budapestre, felejthetetlen élményekkel gazdagodva. Mindenkinek ajánljuk, hogy legalább egyszer életében menjen el Csatkára a Mária-napi cigánybúcsúba. Rostás Gusztáv és Farkas András
Kategóriák
Hírek Közösségi programok

Nyári tábor 2013

IMG_0729

Nyári tábor 2013

Dobogókő, ahol a Föld szíve dobog

    A Visegrádi-hegység legmagasabb pontján, Dobogókőn került megrendezésre az idei JRSZ nyári tábor. A kollégiumba érkező új diákok bekerülésének a feltétele, a 26-ai sikeres szóbeli meghallgatást követően, a táborban való részvétel volt.   A csapat 28-án délután közösen indult busszal.  A kollégium épületében volt a gyülekező, ahol már az első pillanatokban elkezdődött az ismerkedés. A tábor programjai lehetőséget nyújtottak, hogy az újak beilleszkedjenek, illetve hogy a régiek még jobban összekovácsolódjanak. A rendezvénynek a dobogókői Manréza Lelkigyakorlatos Ház adott otthont, ahol reggeli, ebéd és vacsora is biztosított volt.   Az érkezést és a vacsorát követően különböző játékok segítségével folytatódott az ismerkedés. Az este folyamán Varró Szilvia, újságírónő látogatott el hozzánk, aki elhozta a „Bőrük volt a bűnük” című kisfilm összeállítás is, amely a 2008-2009 között történt, romák elleni támadássorozat elszenvedőinek állít emléket. Másnap, reggeli után is folytatódott Papp András tréner segítségével a csapatépítés. Ebéd után pedig közösen megmásztuk a hegyet. Este közös activityzést és borozgatást követően a jó kedv elengedhetetlen jelenléte járta át a csoportot. Reggel, fakultatív istentiszteleten vehettünk részt Hofher József atya vezetésével. Végül Antal István, a Jezsuita Roma Szakkollégium és Kollégium rektora, nyitotta meg az utolsó napot. István bemutatta a kollégium működését, vezetőségét, majd elmondta, milyen elvárásoknak kell megfelelnünk a szakkollégiumban. Beszámolt az ösztöndíj lehetőségekről és megkezdődtek az előzetes szakkollégiumi kurzusfelvételek is. Ebéd után visszaindultunk a kollégiumba, ahol „meglepetésként” egy tűzvédelmi oktatáson kellett részt vennünk. A tábor alatt mindenki pozitív élményekkel gazdagodott, köztük én is, aki „kollégiumi gólyaként” csatlakozott idén a JRSZ-hez.   Balogh Krisztina      
telugu blue films videos erosexus.info puba.com indian women sex video bestsexporno.com desi orgasm hentai cocks hentai-fan.com guilty gear may hentai www.sex vedios.com kompoz2.com bangail xxx video نيك نسوان جميلة pornozonk.com مص شفايف متحركه
hotboudi.com goindian.net village aunty bf movie rulz.com torrent magnet tubeshere.info bengoli xvideo com xxx balatkar video indianpornvideos.me xaxxx com xnxn sunny thefuckingtube.com nxnx video odia blue picture video onlyindianpornx.com temilxnxx
indiansex videos download ruperttube.net auntyxvideos.com 8sex com hdsexword.mobi sex cok افلام سكس للرجال milfhdtube.net سكس عنف dad and daughter sex video orgymovs.net bhabhi gaand bf choda chodi video popsexy.net tamilsexvedio