Dobogókő, ahol a Föld szíve dobog
A Visegrádi-hegység legmagasabb pontján, Dobogókőn került megrendezésre az idei JRSZ nyári tábor. A kollégiumba érkező új diákok bekerülésének a feltétele, a 26-ai sikeres szóbeli meghallgatást követően, a táborban való részvétel volt. A csapat 28-án délután közösen indult busszal. A kollégium épületében volt a gyülekező, ahol már az első pillanatokban elkezdődött az ismerkedés. A tábor programjai lehetőséget nyújtottak, hogy az újak beilleszkedjenek, illetve hogy a régiek még jobban összekovácsolódjanak. A rendezvénynek a dobogókői Manréza Lelkigyakorlatos Ház adott otthont, ahol reggeli, ebéd és vacsora is biztosított volt. Az érkezést és a vacsorát követően különböző játékok segítségével folytatódott az ismerkedés. Az este folyamán Varró Szilvia, újságírónő látogatott el hozzánk, aki elhozta a „Bőrük volt a bűnük” című kisfilm összeállítás is, amely a 2008-2009 között történt, romák elleni támadássorozat elszenvedőinek állít emléket. Másnap, reggeli után is folytatódott Papp András tréner segítségével a csapatépítés. Ebéd után pedig közösen megmásztuk a hegyet. Este közös activityzést és borozgatást követően a jó kedv elengedhetetlen jelenléte járta át a csoportot. Reggel, fakultatív istentiszteleten vehettünk részt Hofher József atya vezetésével. Végül Antal István, a Jezsuita Roma Szakkollégium és Kollégium rektora, nyitotta meg az utolsó napot. István bemutatta a kollégium működését, vezetőségét, majd elmondta, milyen elvárásoknak kell megfelelnünk a szakkollégiumban. Beszámolt az ösztöndíj lehetőségekről és megkezdődtek az előzetes szakkollégiumi kurzusfelvételek is. Ebéd után visszaindultunk a kollégiumba, ahol „meglepetésként” egy tűzvédelmi oktatáson kellett részt vennünk. A tábor alatt mindenki pozitív élményekkel gazdagodott, köztük én is, aki „kollégiumi gólyaként” csatlakozott idén a JRSZ-hez. Balogh Krisztina