cimlap-vizeses

II. Szimpózium- elindult a jelentkezés

Andrássy Egyetem

Vendégségben jártunk a Hanns Seidel Alapítvány támogatásával, a Pollack Mihály téri, Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemen (Egyetem). A kerekasztal beszélgetésen bemutatkoztak a Jezsuita Roma Szakkollégium (JRSZ) szakkollégistái: Antal Szabina SOTE/szülésznő, Baranyi Zoltán WK/hegedűművész, Berki Tamás WK/zongoraművész, Dávid Alexandra ELTE/tanító, BME/műszaki menedzser, Farkas András DB elnök, LFZE/operaénekes, Fodor Anita PPKE/történelem-magyar szakos hallgatója. Antal István a JRSZ rektora bemutatta a szakkollégium céljait, felvételi rendszerét. Beszélt a szakkollégiumi rendszerről, mely Hungarikum, más országban ilyen jellegű felsőoktatási kezdeményezést nem találunk. Keller Katalin tanulmányi vezetőnk elmondta, hogy milyen tanulmányi és szakmai követelményeknek kell megfelelniük a szakkollégistáknak. Az Egyetem diákjai és munkatársai, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságának munkatársa Ficz Emma, a Hanns Seidel Alapítvány munkatársai és más érdeklődők is részt vettek az eseményen.
Az egyetem gyönyörű épületét és rendszerét is megismerhettük. „Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem olyan magyar és európai tudományos intézmény, amely híd szerepet tölt be a Duna-régióban. Az Andrássy Egyetem mottójához „Felkészítünk Európára!” híven nemzetközileg elismert innovatív profillal rendelkezik. Európát interdiszciplináris módszerekkel kutatni, közvetíteni és megélni!
Az egyetem a hallgatók kis létszámú (15-30 fős) nemzetközi tanulócsoportokban tanulnak, ahová több mint 25 országból érkeznek hallgatók, az interkulturális kompetencia mindennapos gyakorlat. A különböző szakterületű egyetemi oktatók és hallgatók közösen teremtik meg az intézményben folyó munka egy további fontos jellemzőjét, az interdiszciplinaritást.
Interdiszciplinaritás és nemzetköziség együtt jellemzik az egyetemet, ahol az egy tanárra jutó diákok száma nemzetközi összehasonlításban is alacsony. Mindez önállóságra tanít, ugyanakkor egyben meg is követeli azt. Az Andrássy Egyetemen szerzett diploma széles tudományos perspektívát és nyitott európai személyiségfejlődést kínál, valamint – ahogyan végzett hallgatóink példája mutatja – kiváló elhelyezkedési lehetőségeket biztosít.
Hat mester- és posztgraduális képzésünk közül választhatnak a jelentkezők, melyek többsége mind Magyarországon mind Németországban akkreditált. A Doktori Iskola négy tudományterületen – politikatudomány, történelemtudomány, összehasonlító jog- és államtudományok, valamint gazdaságtudomány – kínál interdiszciplináris tanulmányokat „Közép-Európa Jövője az Európai Unióban“ címmel.
A dinamikus Duna-menti metropolisz központjában lévő családias és fiatal egyetementovábbi előnyt jelentenek az ideális tanulmányi feltételek. A hallgatók profitálnak az Andrássy Egyetem széleskörű nemzetközi támogatásaiból, amelyek többek között biztosítják az alacsony tandíjat, valamint a számos ösztöndíj-lehetőséget.”
( http://www.andrassyuni.eu/hu)
Sok közös pontot fedezhetünk fel az egyetem és szakkollégiumunk céljaiban, rendszerében. Remélem, hogy kollégiumunk „német ajkú” diákjai közül többen is élnek majd az egyetem nyújtotta továbbtanulási lehetőségekkel, bízom benne, hogy ez a találkozás egy közös munka kezdete lehet.
Budapest, 2013. 11. 26. Dávid Alexandra

telugu blue films videos erosexus.info puba.com indian women sex video bestsexporno.com desi orgasm hentai cocks hentai-fan.com guilty gear may hentai www.sex vedios.com kompoz2.com bangail xxx video نيك نسوان جميلة pornozonk.com مص شفايف متحركه
hotboudi.com goindian.net village aunty bf movie rulz.com torrent magnet tubeshere.info bengoli xvideo com xxx balatkar video indianpornvideos.me xaxxx com xnxn sunny thefuckingtube.com nxnx video odia blue picture video onlyindianpornx.com temilxnxx
indiansex videos download ruperttube.net auntyxvideos.com 8sex com hdsexword.mobi sex cok افلام سكس للرجال milfhdtube.net سكس عنف dad and daughter sex video orgymovs.net bhabhi gaand bf choda chodi video popsexy.net tamilsexvedio