Választásokra készülve
2014. március 28-án a Jezsuita Roma Szakkollégium csütörtöki vendége Kállai Ernő, az MTA Kisebbségkutató Intézet tudományos kutatója volt. Ő töltötte be 2007-2011 között a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosának posztját, valamint büszkén mondhatjuk, hogy kollégiumunk egyik nagyszerű kurzusvezetője.
A 2014-es év különösen fontos Magyarország számára, hiszen április 6-án ismét országgyűlési választás lesz, felelős döntés minden magyar ember számára. Ígéretek, kampányvideók, szavazz ránk, ne szavazz a másik pártra….Vajon hogyan tudunk dönteni ennyi párt közül? Vajon melyik a legjobb döntés saját magunk, illetve az ország számára?
Egy történelmi utazást tettünk a pár évtizeddel ezelőtti időktől a mai napig: hogyan is alakultak a pártok, kik és hogyan hozhatták ezeket létre Magyarországon és ez hogyan változott. Beszélt arról, hogy a politikai professzionális szaktudást igényel, létezik módszertan arra, hogyan érdemes pártot alapítani, hogy egy jó stáb, a háttérmunka elengedhetetlen ebből a szempontból. A cigányságról is szót ejtettünk. Kállai Ernő szerint addig nem lesz változás a romák helyzetével kapcsolatban, ameddig egy olyan érdekképviseleti szerv nem jön létre, aki tudja a cigány emberek véleményét, kéréseit, kérdéseit határozottan képviselni és közvetíteni a Parlamentben.
Hasznos ismereteket kaphattunk, hogy mi, egyetemisták, akik többségében először fogunk szavazni április hatodikán, hogyan döntsünk, mi alapján válasszuk ki a nekünk leginkább szimpatikusabb pártot, milyen szempontok alapján hozzuk meg ezt az igenis felelős döntést.
Kállai Ernő előadását mindannyian élvezettel és nagy odafigyeléssel hallgattunk, hiszen ez a kötetlenebb hangulatú fórum közelebb hozta azok számára is ezt a kérdést, akik elhatárolódnak az ilyen fajta ügyektől. Mindig megtiszteltetés ilyen intelligens emberektől tanulni, a tapasztalataikat meghallgatni, főleg úgy, ha ez az illető cigány származású, hiszen valahol a saját sikerünknek is érezzük az övét, felnézünk és példaképként tekintünk rá. Reméljük idővel kollégiumunk tanulói is ilyen példaképekké válnak!