Kategóriák
Hírek Konferenciák

V. KRSZH találkozó Szegeden

cimlap-vizeses

V. KRSZH találkozó Szegeden

A Keresztény Roma Szakkollégiumok Hálózatának ötödik találkozóját idén 2014. szeptember 26-28. között „Elsősorban rajtad múlik” címmel rendezték meg Szegeden. A konferencia helyszíneit a szegedi Novotel Hotel és a Gál Ferenc Főiskola biztosította a résztvevők számára. 

Csoportkép

A KRSZH 2011-ben indult el, hogy a fiatal, értelmiségi pályára lépő cigány egyetemistáknak lakhatást, anyagi támogatást és képzési lehetőségeket biztosítson. Hálózatunknak kezdetben mintegy száz hallgatója volt, ehhez képest tavaly ősztől már több mint 170 hallgató hálózattag. A szakkollégiumok további célja még, hogy a hallgatók cigány identitását megőrizzék, keresztény szellemben nevelkedjenek, sokoldalúakká és nyitottak legyenek a fejlődésre és keresztény közösségek képviseletére.

A konferencia megnyitóján Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, elmondta, hogy a találkozás lehetőséget teremt az őszinte beszédre, egymás meghallgatására és a közös gondolkodásra. Mint minden társadalomnak, Magyarországnak is szüksége van olyan értelmiségiekre, akik saját világukról hitelesen tudnak beszélni, ezért a miniszter, Vályi Nagy Ervin, teológus szavaival arra kért minket, hogy váljunk „a magyar-roma világ szeizmográfjává”, és jelezzük azt, hogy jó vagy rossz irányba fordulnak a dolgok. Ezen kívül az egyén felelősségére és a közösségi szellem fontosságára is felhívta figyelmünket. (forrás: balogzoltan.hu)

A megnyitó után a roma holokauszt (Porajmos) hetvenedik évfordulója alkalmából a Khamoro Budapest Band és a Jezsuita Roma Szakkollégium közös együttműködéséből megszületett az O Zibano (A vonat) című táncdrámát nézhettük meg. Az előadás után a miniszter bemutatta Reinhard Florian Hazavágytam, Kelet-Poroszországba! (Hogyan élte túl a népirtást egy német szintó?) című könyvét. A megnyitó után a Khamoro Budapest Band szolgáltatta a jó kedvhez szükséges zenét.

Másnap reggel a Gál Ferenc Főiskola Klebersberg termében halhattuk többek között Balog Zoltán, miniszter, Farkas Flórián, ORÖ elnök, Makkai László, a KRSZH elnökének beszédét. Délután kiscsoportos fakultatív városnézésre invitáltak minket, majd este a dómban egy komoly zenei koncertet hallgathattunk meg. A koncert után a JRSZ zenészei örömzenével szórakoztatták a táncolni vágyókat. Vasárnap „Kérdezd a minisztert” címmel párbeszédre hívott minket Balog Zoltán miniszter úr. A párbeszédet Farkas András, a Jezsuita Roma Szakkollégium szakkollégistája vezette le. A párbeszéddel véget ért az ötödik alkalommal megrendezett KRSZH konferencia.

A KRSZH találkozókat, mi kollégisták is nagyon fontosnak tartjuk, hiszen ez egy olyan alkalom, amikor mind az öt szakkollégium együtt lehet. Ilyenkor ismerhetjük meg a szakkollégiumok működését és egymást is egy kicsit jobban. A konferenciák alkalmasak, hogy meginduljon az egymás közötti párbeszéd és kapcsolatokat építsünk ki a jövőre nézve. Köszönetet szeretnénk mondani a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium tagjainak és vezetőinek, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy idén újra megrendezték a KRSZH őszi konferenciáját.

Balogh Krisztina

JRSZ

Kategóriák
Hírek Közösségi programok

Krakkó, 2014. 09. 17-21.

cimlap-vizeses

Krakkó, 2014. 09. 17-21.

Mondj nemet a háborúra! Közel ezer fiatal vett részt Közép- és Kelet-Európa országaiból, köztük a Jezsuita Roma Szakkollégium is, azon a nemzetközi ifjúsági találkozón, amelyet a Szent Egyed közösség szervezett szeptember 17. és 20. között Krakkóban. Az első napon két túlélő vallomását hallgattuk meg, köztük egy németországi cigány asszony és egy magyar származású, Izraelben élő idős férfi tanúságtételét. A két túlélő nagyon mélyen hatott ránk. Szavaik örökre bevésődtek szívünkbe. A háborúról keveset tudó fiatalok, ezek után teljesen másként gondolnak majd vissza, amikor a történelem órákon szóba kerül a má-sodik világháború, Auschwitz-Birkenau és a náci ideológia. A háromnapos zarándoklaton megtanultuk, hogy legyünk képesek megrendülni mások szenvedésén. A megrendülés és az együttlétben rejlő erő bátorságot ad nekünk ahhoz, hogy részt tudjunk venni egy erőszak nél-küli világ felépítésében, szembeszálljunk a sztereotípiákkal és az előítéletekkel. A második nap délelőttjén megnéztük az auschwitzi koncentrációs tábor helyszínén berendezett emlék-múzeumot. Szembesültünk a háború ideje alatt leforgó pusztításokkal, a halálba küldött gye-rekekkel, a kétségbeesett anyákkal. Szembe néztünk azoknak az embereknek az arcaival, akik a kegyetlen bántásmódban életüket vesztették a lágerekben. Délután Birkenauban ünnepélyes csendben vonultunk végig a megsemmisítő tábor kapujától a krematóriumok romjai mellett álló emlékműig. Az emlékműnél koszorút is helyeztünk el, és megfogadtuk, hogy soha többé nem engedjük, hogy egy újabb, Auschwitz-hoz hasonló borzadály megtörténhessen: „Ezért mi, különböző népekhez tartozó és különböző nyelveken beszélő európai fiatalok arra vágyunk, hogy közös sorsunk legyen a béke. Együtt nemet mondunk az erőszakra, amely csak újabb konfliktust táplál… A háborút egyedül a békével lehet legyőzni. A békét csak bátorsággal lehet építeni” – hangzott fel Közép- és Kelet Európa fiataljainak szájából. „Nem engedhetjük meg, hogy még egyszer előforduljon az, hogy embereket faji alapon kü-lönböztessenek meg. Származásuk, vagy bőrük színe miatt a halálba küldjék őket. Auschwitz-Birkenau ráébresztett, hogy az ember hitét vesztve milyen szörnyűségeket képes művelni em-bertársaival. Küzdenünk kell az ellen, hogy a gyűlölet és az utálat uralkodjon felettünk. Talál-juk meg saját belső békénket és osszuk meg a többi emberrel azt. Ne higgyük, hogy a sztereo-típiák és az előítéletek által uralt világ, egy jobb világ lesz. Ez badarság. Csak is úgy tudunk együtt élni, mi országok, nemzetek, etnikumok, emberek, hogy elfogadjuk egymást.” (Egy szakkollégista véleménye)  
Kategóriák
Közösségi programok

JRSZ – Nyári tábor

cimlap-vizeses

JRSZ – Nyári tábor

 

_DSC2642

Nyári tábor

Augusztus 29-31. között megrendezésre került a 2014–2015-ös JRSZ nyári tábor. A táborba a szakkollégiumból indultunk közösen busszal. A helyszínt az a gárdonyi Viking Hotel biztosította számunkra. Az tábort és ezzel az évet Antal István, rektor nyitotta meg, beszélt a szakkollégium céljairól, működéséről és arról, hogy a fiatalok számára mekkora lehetőséget nyújt az intézmény a szakmai, egyéni és közösségi fejlődésre. Ezután Haraszti Kitti, Mezei Julianna és Sztojka Ramóna közösen előre megtervezett játékos ismerkedős feladataival, plakátkészítéssel folytatódott az este, mely segítségével megismerkedhetünk az új szakkollégistákkal. A másnapi délelőtti ismerkedős és csapatépítő feladatok után a szakkollégisták egyik része az agárdi termálfürdőbe ment piheni, míg a másik az aktív kikapcsolódást választotta a gárdonyi Rönkvárban. Az egri ostromot előidéző mini várban nagyon jó hangulatú csatázás folyt. A hallgatók csapatokra lettek osztva és egymással csatáztak, így a „törökök” és a „magyarok” között folyt az ütközet. Nagyon jól telt a nyári táborunk, ahol egy kicsivel jobban meg is ismerhettük a hat új szakkollégistát. Gratulálunk nektek Újak a felvételhez, és üdvözlünk titeket a JRSZ csapatában! Sikeres évet kívánok minden JRSZ-esnek!

Balogh Krisztina

telugu blue films videos erosexus.info puba.com indian women sex video bestsexporno.com desi orgasm hentai cocks hentai-fan.com guilty gear may hentai www.sex vedios.com kompoz2.com bangail xxx video نيك نسوان جميلة pornozonk.com مص شفايف متحركه
hotboudi.com goindian.net village aunty bf movie rulz.com torrent magnet tubeshere.info bengoli xvideo com xxx balatkar video indianpornvideos.me xaxxx com xnxn sunny thefuckingtube.com nxnx video odia blue picture video onlyindianpornx.com temilxnxx
indiansex videos download ruperttube.net auntyxvideos.com 8sex com hdsexword.mobi sex cok افلام سكس للرجال milfhdtube.net سكس عنف dad and daughter sex video orgymovs.net bhabhi gaand bf choda chodi video popsexy.net tamilsexvedio