cimlap-vizeses

Ünnepélyes KRSZH tanévnyitó Nyíregyházán

Szöveg és fotó: Veszprémi Erzsébet

Nyíregyháza – Történelem, hagyomány, emlékezet címmel rendezett konferenciát és közös tanévnyitó ünnepséget a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat számára a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium 2015. szeptember 11-13. között a Nyíregyházi Főiskola Bessenyei aulájában.

DSC_0283

A történelmi egyházak fenntartásában működő szakkollégiumok az ötödik tanévet kezdik, a már hagyománnyá vált nagyszabású, év eleji rendezvénynek most először lehettek házigazdái az evangélikusok, és meghívást kaptak a felsőoktatási intézmények által alapított roma szakkollégiumok is: a Debreceni Egyetem hajdúböszörményi karán működő Lippai Balázs Roma Szakkollégium, az egri Eszterházy Károly Roma Szakkollégium valamint a Pécsi Tudományegyetem hasonló intézménye. A három napos rendezvénynek mintegy kétszáz résztvevője volt.

Péntek
A konferencia egész gondolatköre – történelem, hagyomány, emlékezet – ott vibrál a kelet-magyarországi népi építészetet és folklórt átörökíteni hivatott sóstói Múzeumfaluban. A program megnyitásának ihletett helyszínéül választott intézményt, ahol egyébként ősi cigányputrikat is láthattak a fiatalok, Virág Ádám, az ERSZK szociológia mesterképzésben résztvevő hallgatója mutatta be a vendégeknek: a budapesti Jezsuita Roma Szakkollégium, a Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium, a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium, és a Debrecenben működő Wáli István Református Cigány Szakkollégium, illetve az első tanévét kezdő, most induló Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium tagjainak. A vendégeket Molnár Erzsébet, az ERSZK intézményvezetője köszöntötte a fedett színben.

„Emlékezz Uram, mi történt velünk” – idézte Jeremiás siralmait az áhítatot vezető Laborczi Géza, a KRSZH elnöke, rámutatva a különbségre: a gyarló emberi memóriától eltérően a jó Isten soha nem feledkezik meg rólunk. Ennek hiánya lenne az ember legnagyobb tragédiája – mutatott rá később dr. Orosz Atanáz, a Spirituális emlékezet – roma misszió címmel tartott előadásában, hozzá téve, hogy a Szentlélek eszünkbe juttat mindent, ami a megváltásunk érdekében fontos, épp ez a spirituális emlékezet legfontosabb jellemzője. Imáinkban azok a leglényegesebb mondatok, amelyek úgy kezdődnek: „emlékezzél meg Uram…” A legelesettebbeket, rászorulókat, betegséggel, nehézséggel küzdőket ajánljuk ilyenkor Isten figyelmébe. A miskolci görögkatolikus püspök exarcha a roma misszióról szólva azt emelte ki, Isten gondoskodó szeretetét kell eljuttatni, a kapott üzenetet kell továbbadni, s a hatékonyság nem mérhető.

Este a Nyíregyházi Főiskola Bessenyei aulájában fiatal roma képzőművészek, Balogh Tibor, Borkó Marianna, Káli Horváth Kálmán és Kiss Sándor festményeiből nyílt rendkívül izgalmas és szemet gyönyörködtető kiállítás, majd a „Két Balog beszélget” című fórummal folytatódott a konferencia. Az emberi erőforrások miniszterével, Balog Zoltánnal a Miskolcon politológia szakon végzett egykori szakkollégista, Balogh Tibor beszélgetett felzárkózásról, aktuális közéleti kérdésekről.

Szombat
A reggeli áhítat szolgálatát Makkai László, a miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium igazgatója végezte, majd a cigány nyelv emlékeiről dr. Lakatos Szilvia tanársegéd, a Pécsi Tudományegyetem BTK NTI Romológia és Nevelésszociológia Tanszékének munkatársa tartott fontos előadást. Bemutatta például azokat a nemzetközi nyelvi műhelyeket Prágától Manchesterig, amelyek a romani nyelvet kutatják, vagyis hogy nagyon sok gádzsó (nem cigány származású) nyelvész tevékenykedik, de sajnálatos módon kevés hazai roma akad, aki cigányok nyelvének ügyét választaná hivatásul. Felvázolta azt a bonyolult rendszert, amiben a lovári csak egy a számos dialektus közül, de mert a nyolcvanas években ebben a dialektusban készült az első hazai cigány nyelvkönyv, később pedig az érettségi, illetve nyelvvizsga dokumentumok, sokan azt hiszik, ez a kizárólagos roma nyelv. Magyarországon elterjedt, hogy lovári nyelvvizsgát könnyű szerezni, mert alig van „tanulnivaló”, noha írásbeliség nem volt, nyelvtana van: két nemet különböztetünk meg, a főnévnek nyolc esete van, a mellékneveknek három csoportja, elöljárók és kötőszók, gazdag szókincs… és igen nagy élmény mondjuk görög cigányokkal romani nyelven beszélgetni egy nemzetközi konferencián.

Roma népmesei hagyomány címmel tartott előadást a Nyíregyházi Főiskola Tanítóképző Intézetének intézetvezetője, az evangélikus szakkollégium romológiatanára. Dr. Jenei Terézia eloszlatta azokat a korábbi kétségeket, amelyek megkérdőjelezték a cigány mesék eredetiségét. Saját kutatásainak eredményeit összegezve a hallgatóság elé tárta a cigány mesék típusait, jellemzőit, hangsúlyozva azok fontos szerepét a hagyományok, az ismeretek átörökítésében a szóbeliség idején.

A KRSZH konferencia résztvevői láthatták először, még mielőtt az MTVA műsorára tűzte volna a Duna tv-ben Szekeres Csaba rendező-operatőr Misszió című dokumentumfilmjét. A nyáron elkészült film meghökkentő őszinteséggel tárja elénk három szakkollégista élethelyzetét, milyen közegből küszködték be magukat a felemelkedés lehetőségét nyújtó felsőoktatásba, mit jelent ténylegesen a hátrányos helyzet, miféle küzdelmeket vívnak azok a fiatalok, akiktől nem kevesebbet várunk, mint hogy értelmiségiként hidat képezzenek többség és kisebbség között. A vitát, társadalmi párbeszédet sürgető film után több fiatal is azért kereste meg a szereplőket, hogy köszönetet mondjon a bátorságukért: merték vállalni sorsukat a kamera előtt a többiekért is.

Langerné Victor Katalin, társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár-helyettes az MTVA-nál induló gyakornoki program részleteiről tájékoztatta a fiatalokat, majd a délutánt a nagyhírű nyíregyházi Sóstó Zoo megtekintésével töltötték a konferencia résztvevői.

Romakultúra és emlékezet – Balogh Kálmán cimbalomművész és Nagy István, a Karavan Familia vezetője videókkal fűszerezett előadása az indiai gyökerektől kezdve rendszerezve tárta a hallgatóság elé a különböző zenei irányzatokat, stílusokat, felvillantva a balkáni, törökországi, romániai, orosz, nyugat-európai, majd pedig a magyar sajátosságokat, bemutatva a legkiválóbb művészeket is. Majd koncert következett és cigány táncház, ahol az avatatlanokat tanították is „cigányul táncolni”.

Vasárnap
A tanévnyitó ökumenikus istentisztelet igehirdetője Fabiny Tamás, az Északi egyházkerület püspöke volt. Az Úr szelíd szolgájáról szólva (Ézs 42, 1-4.) emlékeztetett rá, azokra van szükség, akik odahajolnak a szenvedőhöz, a beteghez. A püspök annak a reményének adott hangot, hogy ezen a hétvégén sokan megélik ezt a lelkiséget, s képesek lesznek egy másik alkalommal a nehéz helyzetű diáktárshoz, családtaghoz így fordulni. A KRSZH-ban sokat kapnak a hallgatók, de sokan vannak köztük, akik adni is tudnak. Végig kell gondolni: mit adhatok a közösségemnek, mert Jézus, a szolgáló Isten erre tanít. Az életünket nem kell odaadni – hangsúlyozta Fabiny Tamás -, csak az életünkből valamennyit, mert ebben a fájdalmakkal, szenvedésekkel teli világban sokan várják azokat, akik a KRSZH-ban gazdagodtak és keresztény elkötelezettséggel képesek szolgálni a közösséget.

Az ökumenikus istentisztelet az új szakkollégisták megáldásával ért véget.

Az ezt követő ünnepi igazgatótanácsi ülésen Czibere Károly, szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár köszöntötte elsőként az új tanévet. Az államtitkár szerint a szakkollégiumon belül „folyik a munka, az állványok állnak”, de minden közreműködőnek – a kollégiumnak, a minisztériumnak, egyházaknak és a hallgatóknak is – meg kell tudniuk válaszolni, mi épül pontosan az állványok mögött. „Az is fontos, hogy a fő alkotóelemeket, a szakmát, a roma kultúrát és öntudatot, közösséget és kereszténységet tudjuk-e mérlegre tenni, mi a célunk ezekkel és mire helyezzük a hangsúlyt” – mondta Czibere Károly.

A fenntartók képviseletében is Fabiny Tamás kapott elsőként szót, tudva azt, hogy a Németországi Protestáns Egyház delegációjával tervezett találkozójára kell indulnia Röszkére, majd köszöntőt mondott Forrai Tamás a Jezsuita rend tartományfőnöke, Seszták István érseki főhelynök. Dr. Fekete Károlynak, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének köszöntését Mózes Áron, a debreceni Wáli István szakkollégium igazgatója tolmácsolta és köszöntötte az ünnepi közgyűlést prof. dr. Zakar Péter, a szegedi Gál Ferenc Főiskola dékánja is. A köszöntések sorát az esemény egyik legfontosabb támogatója, Fixl Renáta, a Hanns Seidel Alapítvány magyarországi irodavezetője, dr. Kiss Ferenc, a Nyíregyházi Főiskola megbízott rektora folytatta és Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közgyűlés elnöke zárta. A köszöntések között szegedi és budapesti diákok ének szolgálata gyönyörködtette az egybegyűlteket.

A háromnapos nyíregyházi rendezvényen ülésezett a KRSZH elnöksége, így azzal a hírrel tértek haza a résztvevők, hogy jövő ilyenkor Debrecenben a reformátusok rendezik a konferenciát.

Az MTI tudósítása:

Czibere Károly: az együttélésben vagyunk érdekeltek a romákkal
Az egymás mellett élés helyett az együttélésben vagyunk érdekeltek a romákkal, „mi egy jövőben gondolkodunk” – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH) tanévnyitóján vasárnap Nyíregyházán.

Czibere Károly a főiskolán megtartott ünnepségen Péter apostol levelét idézve a születésre, a növekedésre és a szülésre hívta fel a megjelent hallgatók figyelmét. Mint mondta, a szakkollégium létrehozása is egyfajta születés, az „életre hívás volt, a hallgatóknak ennek értelméről és az önmaguk elé állított kihívásról is el kell gondolkozniuk.

Az államtitkár szerint a születés mellett ugyanilyen fontos az eszmei gyarapodás is. A hallgatókhoz szólva figyelmeztetett, hogy ez csak úgy lehetséges, ha mindennap feltöltekeznek „az életet adó forrással”, azaz azzal az eszmével és a mozgalommal, amely a KRSZH létrehozásához kötődik.

A másik ember felé történő megnyílás fontosságát hangsúlyozva Czibere Károly azt mondta, a megkapott tudást tovább kell adni – ebben segít a roma szakkollégium intézménye.

Az államtitkár szerint a szakkollégiumon belül „folyik a munka, az állványok állnak”, de minden közreműködőnek – a kollégiumnak, a minisztériumnak,egyházaknak és a hallgatóknak is – meg kell tudniuk válaszolni, mi épül pontosan az állványok mögött. „Az is fontos, hogy a fő alkotóelemeket, a szakmát, a roma kultúrát és öntudatot, közösséget és kereszténységet tudjuk-e mérlegre tenni, mi a célunk ezekkel és mire helyezzük a hangsúlyt” – mondta Czibere Károly.

Ha ilyen értelemben előre lehet lépni, akkor félre lehet tenni az áthallásokat, a rosszindulatot, „akkor nem fogjuk összekeverni a migránsokat a romákkal” – hangsúlyozta az államtitkár.

Az ökumenikus istentisztelettel egybekötött tanévnyitón igét hirdetett Fabiny Tamás evangélikus püspök, a tanévnyitót követően igazgatótanácsi ülést tartott a szakkollégium vezetése.

A rendezvényen a KRSZH tagintézményeinek több mint száz hallgatója vett részt, közük a budapesti Jezsuita Roma Szakkollégium, a debreceni a Wáli István Református Cigány Szakkollégium, a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium, a Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium, valamint a szegedi roma szakkollégium hallgatói. Az eseményre meghívást kaptak a pécsi, az egri és a hajdúböszörményi felsőoktatási intézményben működő roma szakkollégiumok is.

 Rovat: Aktuális

A program a Nemzeti Tehetségprogram, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma az NTP-SZKOLL-M-15-0003 kódszámú pályázata keretében valósult meg

emet_logo_szines (1)

emmi_logo

ntp_72_rgb

telugu blue films videos erosexus.info puba.com indian women sex video bestsexporno.com desi orgasm hentai cocks hentai-fan.com guilty gear may hentai www.sex vedios.com kompoz2.com bangail xxx video نيك نسوان جميلة pornozonk.com مص شفايف متحركه
hotboudi.com goindian.net village aunty bf movie rulz.com torrent magnet tubeshere.info bengoli xvideo com xxx balatkar video indianpornvideos.me xaxxx com xnxn sunny thefuckingtube.com nxnx video odia blue picture video onlyindianpornx.com temilxnxx
indiansex videos download ruperttube.net auntyxvideos.com 8sex com hdsexword.mobi sex cok افلام سكس للرجال milfhdtube.net سكس عنف dad and daughter sex video orgymovs.net bhabhi gaand bf choda chodi video popsexy.net tamilsexvedio