2015. szeptember 25, I. Tanulmányi hétvége, péntek este
2015. szeptember 25-én a Jezsuita Roma Szakkollégium a Karaván Família együttest köszönthette köreiben. A már megszokott közös vacsora után kezdetét vette az este, melyet Antal István rektorunk nyitott meg. Egyúttal üdvözölte az együttest, és ezután át is adta a szerepet a zenészeknek.
Az est folyamán Nagy Istvántól, az együttes gitáros és énekes tagjától megtudhattuk róluk a fontosabb információkat. Nevükhöz híven, a banda mára már öt tagot számlál, a szülőket és a három gyermeküket. A Karaván célja képviselni a hagyományos vokális cigány zenét, megszólaltatni a válogatott cigány folklór dalait. Mindezt a saját egyedi stílusukkal ötvözve, olykor akár zeneszövegek átírásával is. Megalakulásuk előtt a szülők játszottak a Romanyi Rota és a Romani Kokaloban is, első lemezük 2002-ben Boban Markovic közreműködésével készült el. Hangszerelésüket illetően az egyszerűségre törekszenek.
Miután kis betekintést nyerhettük a Karaván életébe, kezdetét vette a zenélés, ami alatt folyamatos lehetőségünk volt kérdezni a vendégeinktől. A zeneszámokat illetően többfajta dallamot hallhattunk, volt közte lengyel-cigány dallam, szabolcs-szatmári, illetve spanyol-cigány andalúziai eredetű is. Mindezeknek a lényege, hogy átszövi őket sajátos érzelmei világuk, személyiségük. Előadásukban hallhattuk többek között a Phabol Phabol, Ki itt a legény, Murojilo, Zavaros a Tisza vize című fantasztikus nótákat. Az est hangulata nagyszerűen telt, kollégiumunkból a bátrabbak megmutatták ének-, illetve tánctudásukat.
Búcsúzóul egy feldolgozást hallhattunk, mely remek lerázása volt az estének. A zeneszámot közösen énekelhettük velük, így a jó hangulat még fokozódott. Meglepetésként az együttes legkisebb tagja egy moldvai csángó magyar dallal örvendeztetett meg bennünket.
www.karavanfamilia.hu
Kőszegi Dóra
A program a Nemzeti Tehetségprogram, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma az NTP-SZKOLL-M-15-0003 kódszámú pályázata keretében valósult meg