A 2015-16. tavaszi félévének tanulmányi programja. Közismeret, kettős identitás, spiritualitás. Kurzusok, régi és új oktatók.
Szerző: Prokopp Katalin
Január végére, február elejére minden hallgatónk befejezte a vizsgaidőszakot. Az elmúlt hétre immár minden egyetemen elindult a tavaszi félév, megtörténtek a tantárgyfelvételek. Ezzel párhuzamosan a JRSZ szakkollégiumi élete is újraindult. Kőszegi Dóra hallgató erről így ír: „A félév a február 11-i közösségi estünkkel vette kezdetét, melyen átbeszéltük a félévre tervezett programokat, tréningeket, előadásokat. Jó érzés volt újra együtt látni a társaságot, és így a vizsgák után újult erővel nézhetünk szembe a kihívásokkal”.
A tanulmányi keretek megmaradtak: a közismereti kurzusok nagy részére négy tanulmányi hétvége keretei között kerül majd sor, melyeken minden hallgató két, saját maga választotta kiscsoportos kurzusát látogatja.
Az előző félévhez hasonlóan elindult: Társadalomtudományi ismeretek Dr. Rövid Márton, Bűnözés, devianciák és politika Dr. Tamási Erzsébet, Jog Dr. Raduly Zsuzsa, és Közgazdaságtan Dr. Novoszáth Péter előadásában. Egy féléves szünet után újra lehetősége van a hallgatóknak a sok közszolgálati szereplőt kiképzett logopédus, kommunikációs szakember, Milus Marianna Retorika óráit látogatni.
Nagy örömünkre oktatói gárdánk két kiváló, komoly gyakorlati és elméleti háttérrel egyaránt rendelkező szakemberrel gazdagodott: Hajdú András, aki a MALÉV, majd a Wizz Air gazdasági vezérigazgató-helyetteseként dolgozott 2010-ig, Közgazdaságtan – Vállalkozási ismeretek kurzust tart. Lökkös Attila, sok éves tapasztalattal rendelkező tanácsadó, tréner, kutató szociológus Szociálpszichológiát tanít.
Farkas Zsolttal, a Khamoro együttes frontemberével több éve együttműködünk a kulturális nevelés terén. A zenekarvezető, aki már a Kalyi Jagban többek között táncosként szerepelt, ebben a félévben ezen tudását kínálja fel a szakkollégistának Cigány tánc kurzusa keretében.
A kettős identitásra képzés a nyelvi készségfejlesztésben is meg fog mutatkozni a Cigány nyelv órákkal.
Az egyetemi diplomához és a szakmai boldoguláshoz nyújtott fontos segítségként folytatódik a nyelvoktatás: jövő héten indul a három angol és egy német csoport a Shetland U.K. Nyelviskolával együttműködésben. Ezen túl Rachel McVey a Fulbright Bizottság jóvoltából ebben a félévben is rendelkezésére áll a középfokú angol nyelvvizsgával már rendelkezőknek. Néhányan pedig lakossági tanfolyamon teljesítik a félévi kötelező 40 óra nyelvi készségfejlesztést.
Továbbra is jelen van a spiritualitás, elsősorban a Jezsuita Rendnek köszönhetően. Hiba György SJ rendszeresen látogatja a kollégiumot, elkíséri a hallgatókat, igény szerint elbeszélget velük. Májusban kinek-kinek lehetősége lesz hosszabb elmélyülésre, a személyes döntések megvizsgálására is a Manréza Lelkigyakorlatos Házban tartandó lelkigyakorlaton.