Szerző: Farkas Teodóra
Április nyolcadika: nemzetközi romanap. 1971. április nyolcadikán Londonban ült össze az első roma világkongresszus, ahol megszületett a döntés a cigány himnuszról, a cigány zászlóról, sőt, még a cigány ábécé ideiglenes formájáról is. A világ számos országában szerveznek programokat e napon, mégpedig azzal a céllal, hogy széles körben ismertté tegyék a roma közösségek kulturális értékeit, illetve felhívják a figyelmet a rossz szociális helyzetre, ami nagyon sok romát érint.
Az idei fővárosi rendezvénysorozat mottója így hangzott: „Roma nap – Magyarország nagy”.
Filmvetítések, díjátadók, vallási programok, séták a nyó’ckerben, kiállítások, de még gasztroprogramok is várták az érdeklődőket.
Délelőtt a Jezsuita Roma Szakkollégium szervezésében megtartott cigánypasztorációs szimpóziumon vettem részt, ahol többek között Balázs József, Borsodbóta plébánosa, és Balogh Péter kaposvári káplán hangsúlyozta, mennyire fontos szolgálatot nyújtanak a kis vallási közösségek a helyi cigányság összefogásában, hitük megtartásában. A meghívott egyházi vezetők kiemelték a szegregáció következményeit, a cigányság még inkább hátrányba kerülésének veszélyét. Komoly témák, komoly problémák, melyekről beszélnünk kell, és amelyek megoldásra várnak.
Fontosak azok a hétköznapi roma emberek, akik munkásságukkal, tevékenységükkel, egyéni, és a közösségben elért sikereikkel példaként szolgálhatnak sokunk számára. Az ő megismerésükre és megjutalmazásukra találták ki az
Aranypánt-díjat. Tavaly hagyományteremtő céllal hozták létre ezt nagy sikert aratva, idén jött a folytatás. Kollégiumunk egyik orvostan hallgatóját, Rostás Gusztávot is az a megtiszteltetés érte, hogy a jelöltek közé került. Nem mindennapi életútját az alábbi linken megtekinthetik:
http://index.hu/belfold/2016/04/04/aranypant-dij_jeloltek_szavazas/
Így izgatottan kísértük Gusztit a díjátadóra. A programot a Romani Design divatbemutatója nyitotta. A tervezők erre a napra különleges kollekcióval készültek, az 56-os roma hősök arcképe jelent meg a ruhadarabokon. A ruhákat többek között Tóth Gabi, Malek Andrea, Keresztes Ildikó és Oláh Gergő mutatta be.
A díjat végül Jónás Tímea kapta, de a jelöltek bármelyike megkaphatta volna, látva eddigi elért eredményeiket, teljesítményeiket. Már a jelöltek között lenni is nagy szó, méltán lehetünk büszkék Gusztira is.
Innen tovább vezetett utunk, méghozzá a Dürer kertbe, ahol a
Cigánykerék rendezvény keretében a roma kultúráé volt a főszerep. Kollégiumunkat Baranyi Zoltán, Berki Tamás és Sárközi Xénia képviselte, akik komolyzenével örvendeztették meg a közönséget. Hallhattunk még cigányzenét, verset, láthattunk cigánytáncot. Az estét a
Parno Graszt koncertje zárta.
Úgy gondolom, hogy a roma nap hozzájárulhat ahhoz, hogy közelebb hozzuk az emberekhez a számukra ismeretlen roma kultúrát, ez pedig elősegítheti az előítéletek csökkenését. A közös gondolkodás pedig javíthat az együttélés minőségén. Hétköznapi emberek sikereit bemutatva pedig láthatjuk, hogy a romák is naggyá teszik az országot, nem hiába lett a nap mottója: Roma nap – Magyarország nagy!
Guszti sikere pedig nem ért véget a jelöléssel. Meghívást kapott ugyanis az RTL KLUB
Magyarul Balóval című műsorába, ahol elmeséli, hogyan jutott el idáig, ahol most van. A videót az alábbi linken tekinthetik meg:
http://rtl.hu/most/magyarulbaloval/magyarul-baloval-2016-04-11