Kategóriák
Egyéb kategória Eseményeink Hírek Közösségi programok

Kapcsolatépítés a SZIK-es hallgatókkal

cimlap-vizeses

Kapcsolatépítés a SZIK-es hallgatókkal

Az elmúlt tanulmányi hétvége alatt otthonunkban vendégül láttuk testvérkollégiumunk lakóit. A szeptember 24. szombat estét a Szent Ignácz Kollégium hallgatóival együtt jó hangulatban töltöttük el. Nagy szeretettel vártuk vendégeinket a JRSZ udvarán, ahol a nemrégiben épített focipályánk is áll. A sportnap és grillezés néven hirdetett program meghozta a várt sikert, mindenki jól érezte magát. A hozzánk érkezett SZIK-es fiúk mérték össze futball tudásukat a JRSZ tagjaival. A focimeccs jól sikerült, látható volt a sportolásban résztvevők öröme és a szurkolók  felfokozott hangulata. Bár hazai pályán voltunk, mégis kikaptunk, de mint tudjuk, nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel. A meccs után a fiúkat már várta a frissen elkészített grill étel, melyet az udvaron készítettünk el. A húsokat társunk Ricsi sütötte és készítette, a friss salátákat pedig a lányok vágták és állították össze számunkra. Mindenki jó étvággyal vacsorázott a szabad levegőn, baráti társaságban! A rendezvény segített abban, hogy a kapcsolatainkat erősítsük, megismerjük egymást, vagy éppen csak élvezzük egymás társaságát!

Kőszegi Dóra

Kategóriák
Évnyitó Hírek Konferenciák

KRSZH Konferencia Debrecenben

cimlap-vizeses

KRSZH Konferencia Debrecenben

Hivatalosan is megnyitottuk a 2016-17 tanévet, mert – ahogy a  KRSZH konferencia idei mottója mondja, „Ez a mi dolgunk”.  Büszkén mondhatjuk, hogy összeköt minket az elmúlt öt év, így már nincs te dolgod vagy én dolgom, közös feladataink vannak!

dsc_0156

A szeptember 9-11-ig tartó tanévnyitó konferenciánknak Debrecen gyönyörű városa adott otthont. A programok főként a Nagyerdő területén található egyetem egyik modern előadótermében zajlottak. A hétvégét párszáz hallgatóval együtt töltöttük el, akik az újdonsült Budapesti Református Cigány Szakkollégiumból, a Magyarországi Evangélikus Egyház Roma Szakkollégiumából, a Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégiumból, a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégiumból, a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégiumból és a Wáli István Református Cigány Szakkollégiumból érkeztek. Az évek alatt nagyonjó közösség alakult ki a kollégiumok tagjai között, mely társaság befogadó és nyitott az új hallgatók felé is.

dsc_0052

Pénteken, az érkezésünk napján megnyitottuk a hétvégét a szervező WISZ igazgatójának Mózes Áron köszöntésével, Szabó István az MRE zsinatának elnöke szavaival, majd Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök vezetésével áhítaton vettünk részt. A megnyitót folytatta Laborczi Géza a KRSZH elnöke, evangélikus lelkész, majd Debrecen városának alpolgármestere Komolay Szabolcs. Szeretetteljes fogadtatásban volt részünk mindvégig, Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár záró köszöntő szavai után az ötéves évfordulót ünnepelendő közös tortafogyasztásra invitáltak minket.


dsc_0061

Kiváltságos helyzetben érezhetjük magunkat, mert az előző évekhez hasonlóan lehetőségünk nyílt kérdéseket feltenni Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének.  Idén is barátságos, közvetlen hangulat alakult ki köztünk.

A szombati nap nagyon értékesen, eseménydúsan telt. Nekem a nyitott fórumbeszélgetések tetszettek a legjobban, amikor is aktív résztvevői lehettünk az eseménynek, illetve alumni hallgatók nyíltan, őszintén osztották meg velünk véleményüket. Ki más beszélhetne hozzánk náluk hitelesebben? A szabadságunk megélésében sem volt hiány, a szombati délutánunk gyönyörű napos időben telt, melyet ki-ki úgy hasznosított, ahogy szeretett volna, és egyben Debrecen néhány fontosabb intézményét is megismerhettük. Az est fénypontja Balázs János zongoraművész koncertje volt. Véleményem szerint mindenkire nagy hatással volt a roma művész lenyűgöző játéka.

Péntek és szombat este egyaránt nagyon jól megszervezett, ideális helyszínen vehettünk részt zenés táncos mulatságban. A közösség vállalkozóbb kedvű tagjai mindkét estét tehetséges roma zenészeknek (Ham Ko Ham) köszönhetően jó hangulatban tölthették együtt.

A vasárnap reggelnek Dr. Fekete Károly püspök, az MRE Zsinatának alelnöke vezette istentisztelet adta meg a meghitt hangulatot. Számomra szívhez szóló, őszinte igehirdetést hallhattunk, melyet a KRSZH tagjai istendicsérő dalokkal tettek még odaadóbbá. Meghallgattuk vezetőink hivatalos tanévnyitó beszédeit, ösztönző motiváló szavaikat, érezhettük azt, hogy biztos háttér áll mögöttünk.

Hálásak vagyunk minden támogatónak-szervezőnek, hogy ismét együtt nyithattuk meg a tanévet – erősíthettük közösségünket! Annyit már elárulhatunk, hogy jövőre Miskolcon találkozunk!

Kőszegi Dóra

Október 13-án diákbizottsági elnököt és tagokat választottunk a Jezsuita Roma Szakkollégiumban
A szakkollégiumi létünk fontos eleme az önkormányzatiság, amelyet többek között a diákbizottságon keresztül tudunk érvényre juttatni. Idén is sor került a bizottság megválasztására, mely jelöléssel kezdődött. Első körben online lehetett  jelölni. A  lista a szakkollégium hallgatóiból állt. Ha egy jelölt legalább 3 szavazatot kapott, akkor bekerült a választhatók közé. dsc_0040 Csütörtök este 3 hallgató  jutott tovább: Bogdán Mária Eszter, Oláh Zsolt és Farkas András. 20 szavazó polgárra lett bízva a döntés, hogy ki legyen az elnök. A szavazás nagyon szoros volt. Ugyanis 11 szavazatot kapott Oláh Zsolt és Farkas András is. Mivel Oláh Zsolt úgy döntött, hogy nem tudná vállalni az elnöki hivatást, így nem került sor második fordulóra. dsc_0056 dsc_0049 Végezetül, 11 szavazattal, Farkas András lett az  új diákbizottsági elnök, akinek egy szemeszterre szól a mandátuma. Valamint Bogdán Mária Eszter és Oláh Zsolt a Diákbizottság tagjai. Az új tagoknak ünnepélyes esküt kellett tenniük, hogy vállalnak minden elhivatottságot a közösség érdekében. Reméljük, hogy ötleteikkel felpezsdítik a kollégium közösségi életét, valamint képviselik a hallgatóságot, az érdekeinket.

            Ignácz Valentina

Október 13-án diákbizottsági elnököt és tagokat választottunk a Jezsuita Roma Szakkollégiumban
A szakkollégiumi létünk fontos eleme az önkormányzatiság, amelyet többek között a diákbizottságon keresztül tudunk érvényre juttatni. Idén is sor került a bizottság megválasztására, mely jelöléssel kezdődött. Első körben online lehetett  jelölni. A  lista a szakkollégium hallgatóiból állt. Ha egy jelölt legalább 3 szavazatot kapott, akkor bekerült a választhatók közé. dsc_0040 Csütörtök este 3 hallgató  jutott tovább: Bogdán Mária Eszter, Oláh Zsolt és Farkas András. 20 szavazó polgárra lett bízva a döntés, hogy ki legyen az elnök. A szavazás nagyon szoros volt. Ugyanis 11 szavazatot kapott Oláh Zsolt és Farkas András is. Mivel Oláh Zsolt úgy döntött, hogy nem tudná vállalni az elnöki hivatást, így nem került sor második fordulóra. dsc_0056 dsc_0049 Végezetül, 11 szavazattal, Farkas András lett az  új diákbizottsági elnök, akinek egy szemeszterre szól a mandátuma. Valamint Bogdán Mária Eszter és Oláh Zsolt a Diákbizottság tagjai. Az új tagoknak ünnepélyes esküt kellett tenniük, hogy vállalnak minden elhivatottságot a közösség érdekében. Reméljük, hogy ötleteikkel felpezsdítik a kollégium közösségi életét, valamint képviselik a hallgatóságot, az érdekeinket.

            Ignácz Valentina

Kategóriák
Egyéb kategória Eseményeink Évnyitó NTP Nyári tábor Pályázatok

Évkezdés Királyréten

cimlap-vizeses

Évkezdés Királyréten

Augusztusban megtörtént a új szakkollégisták kiválasztása, a múlt héten egyre inkább megtelt hallgatóval a kispesti kollégium épülete… de a 2016-17. tanév ünnepélyes, közös elkezdésére most, szeptember első hétvégéjén került sor. A szakkollégiumi tagságukat kezdő, illetve megújító hallgatók, és a szakmai programban résztvevő munkatársak a Királyréti Ifjúsági Táborba vonultunk el.  Hogy miért épp ide, ahol a madár se jár? Tavasszal már jártunk a Börzsöny kapujánál, Szendehely-Katalinpusztán szakkollégiumi táborban, és felfedeztük, hogy a városból való kivonulás, a természeti környezet nagyban segít, hogy valóban egymásra és a közösség építésére tudjunk összpontosítani.

Péntek délután, miután mindenki röviden bemutatkozott, Antal István rektor felvázolta a szakkollégium misszióját, vízióját, alapvető céljait, Bartal Attila pedig felvázolta szakmai programunk hátterét biztosító VEKOP projektet és teljesítményen alapuló értékelési rendszer főbb alapelveit. A királyréti tanösvényt végigjárva kiscsoportokban idéztük fel a szakkollégiummal kapcsolatban hallott információkat. Este tábortűz mellett igyekeztünk nemcsak neveket, arcokat rögzíteni, hanem személyesen is megismerkedni, főként azzal a kilenc hallgatóval, akik most kerültek közénk.

dsc_0007-collage

Szombaton szinte egész nap az AC human trénere, Tóth Zoltán vezetett minket a csapatépítés és a brandépítés gazdag eszköztárának felvonultatásával. Délelőtt vegyes, „régi” tagokból és 1-1 új tagból álló csoportokban dolgoztuk fel a JRSZ-be kerülésünk óta felgyűlt legfontosabb eseményeket, élményeket. A  prezentáció már a teljes közösség előtt zajlott: az újonnan bekerült szakkollégisták ötletesen tolmácsolták mind maguk, mind társaik emlékeit.  Megerősítő volt hallani lelkesedésüket, a szakkollégium felé támasztott elvárásaikat, melyek mindannyiunkra ösztönzőleg hatnak az egyre komolyabb szakmai munka felé. Szinte mindegyikük kiemelte, mennyire pozitív meglepetés volt számukra a többórás felvételi.

Délután Tóth Zoltán előadásából többek között megtudhattuk, milyen fontos nemcsak tejesíteni, hanem eredményeinket, önmagunkat be is mutatni, sőt, felvállalni a kitettséget (exposure), mely céljaink elérésében rengeteget nyom a latban. Ennek egyfajta azonnali kísérleteként adott eszközökből alkotásokat hoztunk létre, melyet csoporttársainknak bemutattunk, majd egy hallgató mindenki előtt is vállalta önmaga megmutatását alkotásán keresztül. Szakkollégiumunk alapításánál bábáskodott és annak életét az első években elkísérte Hofher József jezsuita atya. Idén visszaköltözik Budapestre, így vissza tudja venni a szakkollégiumban a lelki kísérést. Hofi atya a délután folyamán bemutatkozott, majd vele, és közösségi társával, Petrovich Lászlóval évnyitó Veni Sancte szentmisén vettünk részt. Esténket, amelyet ismét a tábortűz mellett töltöttünk el, a Karaván Família tagjai zenével, énekkel tettek emlékezetessé. A családias légkört emelte, hogy a közös nótázásba a hallgatókat is bevonták.

A vasárnap délelőttöt ki-ki pihenésre, sportolásra, vagy a kisvasutazásra és egy duna-parti sétára használta ki. A visszafelé úton, mikor a születésnapost köszöntöttük, éreztük, hogy a hétvégén elkezdődtek új barátságok, elindult az új közösség, és elindult a 2016-17. év szakmai programja: egyszóval teljes mellszélességgel elkezdtük ötödik

A program a Nemzeti Tehetségprogram, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma az NTP-SZKOLL-A-M-16-0002 kódszámú pályázata keretében valósult meg.

Kategóriák
Egyéb kategória

Felvételi és tagsági szabályzat (FTSZ) 2016.

Kategóriák
Dokumantumaink

Tanulmányi szabályzat

Kategóriák
Hírek VEKOP

Elindult a JRSZ második uniós projektje

cimlap-vizeses

Elindult a JRSZ második uniós projektje

A sikeres TÁMOP-projekt után újabb uniós fejlesztést valósíthat meg a Szakkollégium. Az NGM Regionális Fejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága 2016. augusztus 1-jén hozott döntésével a VEKOP-7.4.1-16-2016-00001 azonosítószámmal nyilvántartott támogatási kérelmünk közel 130 millió Ft támogatást nyert. A projekt 2016. szeptember 1-jén kezdődött és – a tervek szerint – öt tanulmányi félévet lefedve, 2019. január 31-én zárul.

A projekt célja olyan szakkollégiumi tanulmányi rendszer fejlesztése és működtetése, amely a munkaerőpiacon elengedhetetlen alapkészségek fejlesztését, a felelős társadalmi jelenlétet megalapozó cigány-magyar kettős identitás erősítését, a közéleti ismeretek fejlesztését és a szakmai előrehaladást együttesen támogatja. A JRSZ a projekt keretében a szakkollégisták számára öt tanulmányi féléven keresztül biztosítja a diplomaszerzéshez és a felelős roma értelmiségivé váláshoz elengedhetetlen belső képzéseket, támogató szolgáltatásokat, továbbá a diákok költségeihez hozzájáruló, egyéni fejlesztési tervek teljesítése szerint differenciált tanulmányi ösztöndíjat.

A Szakkollégium a projekt keretében a tervek szerint 35 bentlakó hallgató számára összesen legalább 450 órányi kötelező belső kurzust valósít meg egyetemi oktatók és más neves szakemberek bevonásával, amelyhez hatósági engedéllyel bíró felnőttképzési program áll rendelkezésére. A diákok diplomaszerzéshez és a sikeres elhelyezkedéshez szükséges nyelvtudását a JRSZ összesen mintegy 1000 órányi nyelvoktatással kívánja támogatni, ezen felül a munkaerőpiacon elvárt készségek fejlesztéséhez legalább 100 óra tréninget és egyéni fejlesztést kínál. A közösségépítéshez, a társadalmi problémák iránti fogékonyság erősítéséhez várhatóan 80 közösségi est, számos kulturális est, kollégiumi hétvége, nyári tábor és sportnap áll majd rendelkezésre, amelyen a romaügyben mértékadó szereplőkkel is megismerkedhetnek diákjaink. Támogatjuk és ösztönözzük az önkéntes feladatvállalásokat az intézményen belül és kívül, ahogy a roma szakkollégiumokkal való szoros kapcsolattartás is mindvégig előtérben lesz.

infoblokk_kedv_final_CMYK__ESZA

telugu blue films videos erosexus.info puba.com indian women sex video bestsexporno.com desi orgasm hentai cocks hentai-fan.com guilty gear may hentai www.sex vedios.com kompoz2.com bangail xxx video نيك نسوان جميلة pornozonk.com مص شفايف متحركه
hotboudi.com goindian.net village aunty bf movie rulz.com torrent magnet tubeshere.info bengoli xvideo com xxx balatkar video indianpornvideos.me xaxxx com xnxn sunny thefuckingtube.com nxnx video odia blue picture video onlyindianpornx.com temilxnxx
indiansex videos download ruperttube.net auntyxvideos.com 8sex com hdsexword.mobi sex cok افلام سكس للرجال milfhdtube.net سكس عنف dad and daughter sex video orgymovs.net bhabhi gaand bf choda chodi video popsexy.net tamilsexvedio