Október 3-án, hagyományainkhoz híven meghívtuk intézményünkbe egy vacsorára a Fáber közösséghez tartozó jezsuita szerzeteseket. A szakkollégium néhány diákja és munkatársa láttuk őket vendégül az esten, amelynek során bepillanthattak az életünkbe. Ki először, ki sokadszor járt nálunk, így megérkezéskor megtekintették a kollégium termeit, helyszíneit. Szinte mindannyiuk számára az újdonság erejével hatott az utóbbi tanévben átadott focipálya.
Az est során minden résztvevő személyesen bemutatkozott, majd Antal István rektor bemutatta az intézmény helyzetét, struktúráját. Farkas Zsolt, a Khamoro táncegyüttes vezetője, koreográfusa, valamint munkatársa és egyben felesége, Farkasné Balogh Marianna autentikus roma énekekkel ajándékozta meg a társaságot, amelyeket Zsolt gitárral is kísért. A családias hangulatban Marianna tánccal is elkísért egy-egy dalt.
Horváth Árpád jezsuita szerzetes kérdései nyomán szóba került a romák helyzete, a roma kultúra támogatása, valamint a magyarországi romák történelme. Elsősorban Antal István rektor, Farkas Zsolt és Oláh Zsolt történész hallgató segítségével sikerült a résztvevőknek belepillantani abba, milyen gyökerei vannak a cigányság mára kialakult helyzetének.
Köszönjük a Fáber közösség tagjainak, hogy megtiszteltek látogatásukkal!