A vizsgaidőszak után a JRSZ-ben is elkezdődött az újabb szorgalmi időszak.
2017. február 16-án megtartottuk a félév első közösségi estjét. Az alkalom egy Hofher József atya által tartott misével kezdődött, melynek a végén az atya megáldotta a kollégiumot és a szakkollégistákat.
A mise után sor került egy hallgatói fórumra, melyen Antal István, a kollégium vezetője a vezetőség néhány tagjával felvázolta e tanulmányi félév programtervezetét, mely igen sűrű lesz.
Lesznek többek között a közösségi esteken kívül tanulmányi hétvégék, különböző készségfejlesztő tréningek, szakkollégiumi tábor, és közös KRSZH rendvény.
Még a fórum ideje alatt bemutatkoztak az új szakkollégisták is, név szerint: Faur Klaudia, a Károli Gáspár Református Egyetem jogász szakos hallgatója, Balog Márk, aki a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakán tanul, Cseke Tamás, szintén corvinusos nemzetközi tanulmányok szakos hallgató, Orsós Tamás, aki a Budapesti Metropolitan Egyetem pénzügy-számvitel szakára jár, valamint Farkas József, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bűnügyi igazgatási szakos hallgatója.
Az est végül egy jó ízű közös vacsorával zárult.
Oláh Zsolt