Kategóriák
Egyéb kategória Hírek Kollégiumi hétvége NTP

Zongopera est

cimlap-vizeses

Zongopera est

Tanulmányi hétvégénket megelőző kulturális estünkön, február 24-én egy igazán színvonalas programon, a Cziffra György Fesztivál „Zongopera” című hangversenyén vehettünk részt. Nagyszerű közösségi program volt, amit komoly készülődés előzött meg. A program helyszíne a 110 éves, szecessziós stílusú Liszt Ferenc Akadémia volt. A nagyterem zsúfolásig telt, és az épület lenyűgözött minket. Amint egyik, ettől a félévtől szakkollégista társam mondta: „sohasem gondoltam volna, hogy Isten ilyen helyekre juttat el engem”.

Bellini, Donizetti, Werther és Verdi műveit – köztük több Liszt-parafrázist – hallgathattuk meg Rost Andrea Kossuth-díjas operaénekes és Balázs János zongoraművész magas színvonalú tolmácsolásában.

Rost Andrea nemcsak Magyarországon ismert név: az elmúlt huszonöt évben Amerika, Japán, és főként Európa számos városa közönségét hódította meg, köztük a zeneértő bécsi és milánói publikumot.

Balázs János, a Snétberger Zenei Tehetség Központ tanára zenei játékát némelyikünknek már volt szerencséje hallani egy korábbi KRSZH rendezvényen. A kiváló zenei érzékkel rendelkező zongoraművész több neves díjat is elnyert már élete során, köztük a Liszt Ferenc díjat. Személyes weboldalán így írnak róla: „Balázs János fiatalos lendülete kiemelkedő technikai kvalitással és mély zenei megértéssel párosul… Hitvallása, hogy a zene csakis a lélek legmélyebb és legőszintébb érzelmeiből születhet meg. A zene iránti igényessége és alázata garantálja a hallgatóság számára a legmagasabb művészi értéket. Koncertjeit hangos siker övezi. A hallgató nem csupán pillanatnyi élmény részese lesz, maradandó értéket vihet magával.”

A két művész kvalitásainak most mi is fültanúi lehettünk. Nem véletlen, hogy három ráadásra került sor… Megtapasztalhattuk, hogy az emberi léleknek szívet melengető a komolyzene, és fontos, hogy olykor időt szakítsunk rá.

Kőszegi Dóra

A program a Nemzeti Tehetségprogram, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma az NTP-SZKOLL-A-M-16-0002 kódszámú pályázata keretében valósult meg.

Kategóriák
Csütörtök este Eseményeink Hírek Közösségünk

Légy önkéntes, ments világot és ne kérj érte pénzt

cimlap-vizeses

Légy önkéntes, ments világot és ne kérj érte pénzt

Egy rendkívüli programon vehettünk részt 2017. február 23-án csütörtök este a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány közreműködésével. Játékos feladatokon keresztül tapasztalhattuk meg a közösségformáló erő lényegét, a párhuzamos együtt dolgozás eredményét. Megtapasztaltuk, hogyan tudunk egymásra és a külvilágra pozitívan hatni apró, de mégis lényeges dolgokkal. Az este keretein belül fontos szerepet játszott a „segítség”, mint cselekvés: hogyan, mikor, ki, és milyen formában tudunk, akarunk egymásnak, rászorulóknak segíteni. Ennek kapcsán az önkéntesség is szóba került. A program két gondolatszálon futott: Az egyik a saját közösségünk – hogy mi szakkollégisták hogyan tudunk a közösségünkben hatni egymásra. A másik, lényeges szál a társadalmi szerepvállalás – hogy a szakkollégium keretein belül hogyan tudunk segíteni a rászoruló fiataloknak, akik későbbiekben sokra vihetik. Az este legnagyobb fordulópontja az volt, mikor az aktuális hangulatunkat kellett elmondanunk egy kép kiválasztása segítségével. Ez volt az a pont, amikor egyfajta bensőséges viszony alakult ki közöttünk. Felébredt bennünk a „bizalom”, nyitottan álltunk minden egyes csapatmunkához, és a legfontosabb, hogy egymáshoz is. Kérdések, válaszok, befejezetlen mondatok, megrázó kijelentések nagy, kíváncsisággal (Miért? Hogyan?) is párosuló érdeklődést váltottak ki a résztvevőkben. Talán mindannyiunk nevében mondhatom, hogy ez a program nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Jezsuita Roma Szakkollégium szakkollégistái közelebb kerüljenek egymáshoz. Elég volt egy gondolat, egy mondat, egy kérdés, egy vélemény ahhoz, hogy különböző benyomásokat keltsünk egymásban. Ezáltal egy lépéssel közelebb kerültünk a válaszhoz arra a kérdésre, miért is jó segíteni másoknak. És ami a legfontosabb: talán mostantól előbb észrevesszük, hogy hol, kinek, mikor kell segíteni. Ha a kis közösség ezt megtapasztalja, és felismeri, akkor nagyobb ambícióval, és egy idő után ösztönből fog menni a körülöttünk lévő emberek segítése. Megtanultuk, hogy mindig a belülről kifele építkezés tud eredményes lenni.

Orsós Zoltán

A program a Nemzeti Tehetségprogram, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma az NTP-SZKOLL-A-M-16-0002 kódszámú pályázata keretében valósult meg.

telugu blue films videos erosexus.info puba.com indian women sex video bestsexporno.com desi orgasm hentai cocks hentai-fan.com guilty gear may hentai www.sex vedios.com kompoz2.com bangail xxx video نيك نسوان جميلة pornozonk.com مص شفايف متحركه
hotboudi.com goindian.net village aunty bf movie rulz.com torrent magnet tubeshere.info bengoli xvideo com xxx balatkar video indianpornvideos.me xaxxx com xnxn sunny thefuckingtube.com nxnx video odia blue picture video onlyindianpornx.com temilxnxx
indiansex videos download ruperttube.net auntyxvideos.com 8sex com hdsexword.mobi sex cok افلام سكس للرجال milfhdtube.net سكس عنف dad and daughter sex video orgymovs.net bhabhi gaand bf choda chodi video popsexy.net tamilsexvedio