Egy napos élményközpontú, gyakorlatorientált asszertív kommunikációs tréninget szervezett a Jezsuita Roma Szakkollégium 2017. április 9-én a Hanns Seidel Alapítvánnyal együttműködve. A képzést Milus Mariann kommunikációban és személyiségfejlesztésben jártas szakember tartotta. Már találkozhattunk vele egy márciusi közösségi esten. Ez a tréning minden egyetemi hallgató számára rendkívül hasznos.
Sokunkban felmerült a kérdés, hogy mi az asszertív kommunikálás? Mire való? Minek jó ez nekünk? Nos a válasz a következő: Az asszertív viselkedés olyan önérvényesítő magatartás, melynek során képes vagy kifejezni érzéseidet, gondolataidat, érvényesíteni jogaidat és ezáltal elérni céljaidat úgy, hogy eközben figyelembe veszed mások érzéseit, gondolatait, érdekeit és jogait.
Az előadás két szálon futott, az egyik az elméleti, amely révén elsajátítottuk a kommunikáció jellegzetességeit, sajátosságait, valamint egy gyakorlati részből, ahol improvizált, fiktív és játékos szituációs feladatok során megtapasztalhattuk a helyes, magabiztos kommunikáció lényegét.
A nap végére már egész jól felismertük az eddigi megnyilvánulásainkban a hibákat, mi az, amin még javítanunk kell, amiben fejlődnünk kell. Nem túlzok ezzel, hisz saját magam is tapasztalom, hogy egyetemi prezentálásaim során határozottabb kiállással tartom meg az előadásaimat, és a többi résztvevő szakkollégistától is hasonló visszajelzések érkeztek. Bátran mondhatom, hogy a tréning asszertívebb csapattá kovácsolt minket.
Orsós Zoltán