Kategóriák
Eseményeink Hírek VEKOP

A belgiumi kaland

cimlap-vizeses

A belgiumi kaland

A JRSZ hattagú különítménye május 11. és 14. között ellátogathatott két belga városba: Leuvenbe, és a fővárosba, Brüsszelbe. A csapat három – a tanulmányaikat az előző félévben kiválóan teljesítő – szakkollégistából, és három munkatársból állt.

Már magát az utazást is nagyon izgatottan vártuk, hiszen ketten most utaztunk először repülővel, ami óriási élmény volt számunkra. Csütörtök éjszaka el is foglaltuk a szállást Leuvenben.

Másnap a főváros, Brüsszel nevezetességeit néztük meg. Számunkra a legszebb a királyi palota és annak kertje volt. A városnézés után találkoztunk Hajdú Mártonnal, aki az Európai Bizottságnál dolgozik kommunikációs szakemberként, és már egy ideje itt él a családjával. Munkájáról, az Európai Unióról, s annak jövőjéről beszélgetett velünk.

Ezután visszamentünk Leuvenbe, s ellátogattunk a helyi magyar jezsuita fenntartású Collegium Hungaricumba, ahol egy közösségi estet tartottak, melyen a téma a közép-európai romák integrációja volt. Az est nagyon érdekesre sikeredett, és jó volt megismerkedni az itteni magyar egyetemistákkal.

Szombaton az egész napot a leuveni városnézésre szántuk, mely idő alatt Csonta István, a magyar kollégium igazgatója vezetésével megnéztük a gyönyörű várost. Megcsodálhattuk középkori épületeit és az egyetemét, mely méltán híres. Ellátogattunk a helyi Beginaudvarba is, mely egy mesebeli hely látnivalóját nyújtja az odalátogatóknak. Ez idő alatt a belga konyhával is megismerkedtünk. Továbbá megízleltük a szintén (nem alaptalanul) híres belga söröket és csokikat.

Vasárnap reggel a csoport fele angol nyelvű misén vett részt, majd még maradt időnk a brüsszeli városnézésünk folytatására. Este utaztunk haza.

Szerintem csapatunk egésze számára óriási élmény marad ez az utazás, mely alatt a sok móka, kacagás mellett láthattuk e két gyönyörű várost, s megismerkedhettünk kultúrájával.

Oláh Zsolt

Kategóriák
Egyéb kategória Hírek Kötelező kurzusok Kurzusaink VEKOP

Tavaszi félévünk tanulmányi hétvégéi

cimlap-vizeses

Tavaszi félévünk tanulmányi hétvégéi

A félévünk tanulmányi hétvégéi ezúttal sem teltek tétlenül, több kurzusból is válogathattunk. Hofher József SJ a szakkollégium lelki vezetője két tantárgyat, a „Fejezetek a Jezsuita lelkiségből” és a „Bioetika” kurzust oktatta, ez utóbbit Kék Emerenciával együtt. Dr. Kállai Ernő a „Magyarország politikai rendszerébe” vezetett be minket. Ezeken kívül még három óra volt a terítéken: a Dr. Rövid Márton tartotta „Társadalomtudományi ismeretek”, Dr. D. Magyari Imre „Cigány irodalom” órája, valamint Dr. Tamási Erzsébet tanárnő „Bűnözés, devianciák és politika” című órája. Választási lehetőségünk volt bőven, csak úgy  mint mindig.

Három másik egyetemistát: Orsós Zoltán I. éves szakkollégistát, Zsigmond Kitti és Oláh Zsolt IV. éves szakkollégista társamat is megkérdeztem a tanulmányi hétvége élményeiről. Zsolt így nyilatkozott: „Ezek a kurzusok mindig felüdülést, kikapcsolódást jelentenek a számomra. Ilyenkor összegyűlnek a szakkollégisták, mely örömmel tölt el, s megmutatkozik, hogy mennyire egységes a közösség. Emellett a nagy tudású szakemberek által bővíthetem ismereteimet. Ebben a félévben Dr. Kállai Ernő ’Magyarország politikai rendszere’, illetve Hofher József atya ’Fejezetek a jezsuita lelkiség gyakorlataiból’ kurzusain veszek részt”.

Kitti számára „nagyon tartalmasan és jó hangulatban teltek a tanulmányi hétvégék ebben a félévben is”.

Zoli szerint „a tanulmányi hétvégék nagyon hasznosak, és a megszerzett tudást jól tudom kamatoztatni más területeken is, valamint nagyban hozzájárul roma identitásom megerősítésében. Két kurzuson veszek reszt, az egyik a cigány irodalom Dr. D. Magyari Imrével, ahol a cigány kultúra megismerése nagy szerepet kap. A másik Dr. Rövid Mártonnal a társadalmi ismeretek óra”.

Délelőttönként többedmagammal Dr. Kállai Ernő segítségével Magyarország politikai rendszerével ismerkedtem. Az óra sok számomra hasznos és a mindennapi életben fontos információt nyújtott. Dr. Kállai Ernő, aki jelenleg az MTA TK Kisebbségkutató Intézetében a Romakutatások Osztályát vezeti, valamint a Szegedi Tudományegyetemen tanárként dolgozik, rengeteg tapasztalatot tud velünk megosztani. A csoportunk kis létszámú, így a hangulat mindig nagyon barátságos és közvetlen volt. Úgy gondolom, hogy egyetemistaként, a történések értelmezéséhez fontos, hogy tisztában legyünk múltunkkal, politikai hátterünkkel, valamint a jelenlegi politikai rendszerünkkel. A kollégiumban a havi egy alkalommal megtartott három órás kurzusokon lehetőségünk van párbeszéd folytatására. Láthatóan mindenki figyelemmel kísérte a tanár úr szavait, sok közéleti probléma és kérdés merült fel. Napjainkban sok érdekes hírt hallhatunk, melyek foglalkoztatnak minket, és melyekről ez óra keretien belül nyíltan tudtunk beszélni. Számomra ez bizonyult az eddigi legérdekesebb és legtöbbet mondó kurzusnak.

Velem együtt Kitti is ebbe a csoportba jár. Szerinte „Dr. Kállai Ernő egyedi megvilágításban, új és izgalmas szempontokat mutatott be nekünk. Élveztem ezt az órát, mert nem egy előadás keretein belül történt, hanem a bennünk felmerülő kérdésekre is választ kaptunk”.

A Kitti által hallgatott másik kurzus Hofher József atyának az órája, ’Fejezetek a jezsuita lelkiség gyakorlatából’ címmel, melyen –  Kitti szavaival – „különböző szempontok alapján elemeztük az Istennel való közösségünket. Nagyon érdekes volt hallani az eltérő álláspontokat, véleményeket, tapasztalatokat a hitről.”

Az én délutáni kurzusom oktatója Dr. Rövid Márton, aki a „Társadalomtudományi ismeretek” című tárgyat tartja. A tanár úr szintén tapasztalattal rendelkező, elismert oktató, jelenleg a Central Europen University-n, ahol főként a roma társadalom a specializációja és az Európai Uniós ismeretek. A kurzuson nagyobb létszámmal voltunk jelen első éves szakkollégisták és másod harmad évesek egyaránt, így még jobban összekovácsolódott a csapat.  A kurzusok szintén interaktívan folytak, folyamatos párbeszédbe voltunk, sőt az alkalmakkor előadásokat tartottunk. Az órák alakulását nagymértékben határozta meg az általunk érdekelt témák és kérdések, ez számomra pozitív élmény volt. A felmerülő ismeretlen témákat, fogalmakat igyekeztünk együtt megfogalmazni, tudásunkat egyesítve. Zoli szerint a képzés „egy széleskörű rálátást ad különböző olvasmányok, tanulmányok révén arra, hogy mi, romák, hol helyezkedünk el a társadalmi életben, milyen problémákkal kell nap mint nap megküzdenünk, és hogyan próbálhatunk közösen megoldást találni.”

A megkérdezett szakkollégista társaim szavaiból is kivehető, hogy az idei félév tanulmányi hétvégéi, mint mindig kellemes környezetben, jó hangulatban és nem mellesleg sok új tanulnivalóval múltak el. Idén már csak egy utolsó kurzus hétvége áll előttünk, ahol számot adhatunk tudásunkról.

Kőszegi Dóra

A program az Európai Unió Európai Szociális Alap VEKOP-7.4.1-16-2016-00001 kódszámú pályázata keretében valósult meg.

infoblokk_kedv_final_CMYK__ESZA

Kategóriák
Csütörtök este Hírek Közösségi programok

Jezsuita vezetői látogatás

cimlap-vizeses

Jezsuita vezetői látogatás

  1. április 4-én csütörtökön este Vízi Elemér a Jezsuita rend magyar rendtartományának új provinciálisa látogatott el a Jezsuita Roma Szakkollégiumba.

Az együtt elköltött vacsora után lehetőségünk nyílt egy közös beszélgetésre. Vízi Elemér mesélt az életéről, eddigi munkásságáról, felszenteléséről és az Ignáci Lelkiségi Központról.

Szerzetesi életét a szegedi jezsuita noviciátusban kezdte meg, ahol a kétéves képzést követően egy hetes zarándoklatra került sor. Nagy átéléssel és elhivatottsággal mesélt ezzel kapcsolatos élményeiről. Nagyon pozitívan érintette a hallgatóságot, hogy nem volt olyan este, amikor ne kapott volna szállást.

Bátran kérdezhettünk tőle. Az est fénypontja szerintem az volt, amikor a zarándoklatokról esett szó. Összességében egy remek, közvetlen hangulatú estét töltöttünk el közösen. Inspiráló volt hallgatni valakit, aki ennyire meg van győződve róla, hogy minden embernek célja van ezen a világon.

Cseke Tamás

 

telugu blue films videos erosexus.info puba.com indian women sex video bestsexporno.com desi orgasm hentai cocks hentai-fan.com guilty gear may hentai www.sex vedios.com kompoz2.com bangail xxx video نيك نسوان جميلة pornozonk.com مص شفايف متحركه
hotboudi.com goindian.net village aunty bf movie rulz.com torrent magnet tubeshere.info bengoli xvideo com xxx balatkar video indianpornvideos.me xaxxx com xnxn sunny thefuckingtube.com nxnx video odia blue picture video onlyindianpornx.com temilxnxx
indiansex videos download ruperttube.net auntyxvideos.com 8sex com hdsexword.mobi sex cok افلام سكس للرجال milfhdtube.net سكس عنف dad and daughter sex video orgymovs.net bhabhi gaand bf choda chodi video popsexy.net tamilsexvedio