Minden félévben indítunk Szabadidős Műhelyeket, amelyeket a szakkollégisták maguk szerveznek társaiknak. Ha valaki érdeklődését fejezi ki egy adott témában, amelybe be tud vonzani másokat is, úgy legalább 3 alkalmat hirdetve, a tematikát a tanulmányi vezetővel egyeztetve, ő maga is műhelyvezető lehet. Ennek köszönhetően alakult meg idén az alábbi 4 Műhely:
- Cigány Ételek Konyhája Műhely (vezetője: Virág Szelina)
- Cigánytánc Műhely (vezetője: Lakatos Ezékiel)
- Kirándulós Műhely (vezetője: Kovács László)
- Önvédelmi Műhely (vezetője: Oláh Zoltán)
Cigány Ételek Konyhája Műhely
Műhelyvezető: Virág Szelina
A Műhely a közös főzésről szólt. Tradícionális cigány ételek készültek az alkalmak során a közös konyhán, ahol a jó hangulatú beszélgetésektől, esetleg a más-más kulturális főzési technikák megvitatásától volt hangos ilyenkor a kollégium. Az idei menük között a hagyományos lecsó és a burgonyás lángos is helyet kapott.
Cigánytánc Műhely
Műhelyvezető: Lakatos Ezékiel
Táncolni jó dolog! Ha pedig mindezzel saját hagyományainkat éltetjük, akkor pláne! A műhelyalkalmak során nagyecsedi cigánytáncokkal ismerkedtek a résztvevők, amelyből félév végén egy összeállított koreográfiát is bemutattak a kollégiumi nézőközönségnek.
Kirándulós Műhely
Műhelyvezető: Kovács László
A Kirándulós Műhely célja volt kimozdulni a mindennapok színtereiből, felfedezni Budapesten belül vagy a város határán fellelhető zöld területeket, és ahol lehet, ott tenni a környezetünkért – pl. szemétszedéssel. Mind a séta, mind a biciklizés a műhely közlekedési módjaihoz tartozott. Laci vezetésével a résztvevők kikapcsolódás képpen eljutottak a Keresztúri-erdei tanösvényre, a Péterhalmi-erdőbe és a Normafára.
Önvédelmi Műhely
Műhelyvezető: Oláh Zoltán
A Műhelyet vezető szakkollégista, a Kempo Világbajnokságon aranyérmet nyert Zoli általa vezetett alkalmakon nem csupán a rendszeres testedzés miatt volt érdemes részt venni, hanem az önvédelem alapvető szabályait és az egyszerűen elsajátítható kempo mozdulatokat is megtanulhatták a műhelytagok. A jó hangulat és eredményesség sem maradt el az edzésekről.