cimlap-vizeses

Karácsonyi este a koliban

 

Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. De az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.” Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!”” (Lk 2,8-14)

 

2022. december 15-én elérkezett az idei év utolsó CsütEstje. JRSZ Karácsony. Ez az este más volt, mint a többi. Mind készültünk valamire, amivel hittük, hogy örömet szerezhetünk másoknak is.

A közeli Nagyboldogasszony-templomban tartott közös szentmisén a vezetőség adta a zenei szolgálatot, így a kollégisták énekével együtt bezengtük a teret. A lelki feltöltődés után a kollégiumban gyűltünk össze, immáron karácsonyi díszekkel és ünnepi terítékkel ellátott nagyteremben.  Az este során az együttlétre fektettük a hangsúlyt. Az adventi angyalkázás záró körében mosolyogva köszöntöttük az elmúlt hetekben ránk figyelő társunkat, és kis aprósággal kedveskedtünk egymásnak. A vacsorára rendelt ételek mellé jóízű nevetések és felszabadult beszélgetések adták a köretet. Jó élmény volt együtt lenni!

Áldott karácsonyt mindenkinek!

telugu blue films videos erosexus.info puba.com indian women sex video bestsexporno.com desi orgasm hentai cocks hentai-fan.com guilty gear may hentai www.sex vedios.com kompoz2.com bangail xxx video نيك نسوان جميلة pornozonk.com مص شفايف متحركه
hotboudi.com goindian.net village aunty bf movie rulz.com torrent magnet tubeshere.info bengoli xvideo com xxx balatkar video indianpornvideos.me xaxxx com xnxn sunny thefuckingtube.com nxnx video odia blue picture video onlyindianpornx.com temilxnxx
indiansex videos download ruperttube.net auntyxvideos.com 8sex com hdsexword.mobi sex cok افلام سكس للرجال milfhdtube.net سكس عنف dad and daughter sex video orgymovs.net bhabhi gaand bf choda chodi video popsexy.net tamilsexvedio