2023. március 5-10. között a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH) szervezésében roma delegátus utazott Brüsszelbe, amely tanulmányúton a JRSZ-t három hallgató és egy vezető képviselte.
Az útról Lakatos Ezékiel, az egyik résztvevő hallgatónk számolt be:
„Vasárnap hajnalban csatlakoztunk Budapesten ahhoz a buszhoz, amely már Debrecenből indulva hozta magával a más kollégiumokból érkező társainkat. Hosszas utazás után estére megérkeztünk Frankfurtba, ahol az első éjszakánkat töltöttük. Hétfő reggel, reggeli után egy kis városnézéssel folytatódott az együttlét, majd elindultunk Belgiumba.
Útközben meglátogattuk a Chevetogne kolostort, majd Antwerpenben töltött este után, kedd délután végre Brüsszel utcáit is felfedezhettük. Bőven volt látnivaló! A brüsszeli cél, miszerint bejussunk az Európa Parlamentbe, már kedden megvalósult. A parlamentárium megnézése után egy konferencián vettünk részt, ahol Hölvényi György európai parlamenti képviselő és Járóka Lívia roma európai parlamenti képviselő is jelen volt.
A parlamenti látogatást követő napon még Belgiumban megnéztük Gent és Brugge városát, utána csütörtökön megindultunk hazafelé, Németország irányába. Kölnben és Regensburgban is megálltunk, míg végül péntek estére mindenki hazaért.
Köszönjük az élményt és a lehetőséget a KRSZH-nak!”
A Hajdúdorogi Főegyházmegye honlapján is olvasható beszámoló a brüsszeli utazásról, amelyet az érdeklődők ITT olvashatnak.