Az idei évben változtattunk a szakkollégiumi követelményrendszeren, és igyekeztünk ahhoz igazodni, hogy a hallgatók számára minél kedvezőbb kereteket nyújtsunk, miközben a szakmai felkészítésüknek és a csapatépítésnek sem teszünk a rovására. Ennek ismeretében visszahoztuk a szombati tanulmányi napokat a hétköznapi kurzusok helyett, valamint a CsütEsteket is elérhető mennyiségben terveztük be a félévbe.
Az első CsütEstre (szeptember 14.) egyik régebbi szakkollégistánkat, dr. Orsós Zoltán jogászt hívtuk meg, aki örömmel érkezett az ismerős közegbe, régről ismert arcok közé. Doktori kutatási témájáról tartott nekünk előadást „A magyarországi nemzetiségek érdekképviseleti lehetőségei” címmel. Köszönjük az idejét!
Szeptember 16-án pedig megtartottuk az idei első tanulmányi napunkat. A hallgatók közös reggelivel kezdték a napot, majd szakkollégiumi tagságuktól függően részt vettek az „Ember és társadalom – Szociális igazságosság” vagy „Bevezetés a kereszténységbe”, esetleg „Romák a társadalomban” című kurzusok egyikén, miközben a felsőbb évesek online megkezdték a „Pénzügyi ismeretek” online kurzus megismerését.
Eredményes napot zártunk, és lesz még ilyen a továbbiakban! 😉