Új év, új órarend, új szakkollégisták, új szobatárs, új szabályok. Minden változik, ráadásul mindezt pár napon belül tapasztalja meg az összes kollégista. Tele vagyunk újdonságokkal, izgalommal, hogy vajon hogyan alakul ez a tanév, ahol ráadásul nem csak az egyetemen, de talán még a kollégiumban is teljesíteni kell. Mindebből a feszültségekkel teli augusztus végéből utaztunk el közösen egy tanévkezdő táborba az ország másik felére, Sopron mellé szeptember első hétvégéjén a Hanns Seidel Alapítvány támogatásának köszönhetően.
Felszabadító élmény volt végre nem a mindennapi terhekkel foglalkozni, hanem az erdő közepén, mindentől távol, kényelemben, jó társaságban végre egymásra is időt szánni. Összejött a csapat, mindenki megtalálta a helyét, és vasárnapra már azt se lehetett tudni, ki új hallgató, és ki régi motoros. 🙂
Az egész hétvége egy nagy csapatépítés volt, miközben a szakkollégiumi témákat is átbeszéltük: a vezetőség felvázolta, mire érdemes számítani az idei évben, ráadásul még a Diákbizottság, és ezzel együtt az új teamek vezetői is megszavazásra kerültek. Eredményes hétvégét zártunk, miközben lehetőségünk nyílt Sopron belvárosát is megcsodálni nem csak az utcák szintjéről, hanem a Tűztoronyból is, sőt, hazafelé még Fertődön is időt szántunk az Esterházy-kastély meglátogatására.
Reméljük ez az év hasonlóan gördülékeny és együttműködésre ösztönző lesz, mint amennyire a hétvége volt!