Kategóriák
Hírek Közösségi programok

Lenkey Géza borász volt a vendégünk

IMG_17991

Lenkey Géza borász volt a vendégünk

Október 15-én Lenkey Géza, a Mádi Kör egyik kiváló borásza látogatott el hozzánk. Borai közül öt félét kóstolhattunk meg.   Mád a XIII. században már jegyzett település. Tulajdonosa időnként változott, de még a híres törökverő Hunyadi János birtoka is volt 1495-ig. A török hódoltság alatt sem csorbult meg a település ereje, hiszen a támadások nem fogtak ki rajta, a 16. századra a megye hatodik legnépesebb települése lett. A bortermesztés ekkor tájt alakult ki és vált egész Európában ismertté. (Bővebben: http://www.madikor.hu/index.php/mad)   Lenkey Géza, a Lenkey Pincészet tulajdonosa. Történetük 1999 nyarán kezdődött, amikor édesapja, id. Lenkey Géza, megvásárolt tízhektárnyi szőlőföldet Tokaj-Hegyalján, Mádon és Bodrogkeresztúron. Géza és két testvére segítették apjukat. Elmondása alapján eleinte fel sem fogták, hogy milyen felelősséggel jár, és hogy mennyire meg fog változni az addig gondnélkülinek hitt életük. 2001 augusztusában édesapja meghalt, akkor döntött úgy, hogy folytatni fogja, amit apja elkezdett. A pincészet fő célja, hogy minőségi borokat, nagy évjáratokban, elérhető áron készítsen a borkedvelők számára. (Több a Lenkey Pincészetről: http://www.lenkeypinceszet.hu/)   Borai közül utolsóként kóstolhattuk meg az 1999-es évjáratú 6 puttonyos Aszút. A tökéletes íz harmóniájú bor mindannyiunkat elvarázsolta, hiszen nagyon finom édes volt. Megízleltük még a Fecsegőt, Az Élet szépet, a Másodikat, amelyek mind nagyon különlegesek ízű borok voltak. Géza mindegyik borhoz fűzött valamilyen személyes élményt és abba is beavatott minket, hogy miért épp ezeket a neveket viselik a borok. Vendégünk volt még Tallián Hedvig is, a Magyar Katolikus Rádió újságírója. Őt régóta fűzi szoros barátság Gézához. Elmondásuk alapján, talán ő volt az, aki segített az ifjú Gézának áttörni a borászatban. Köszönjük szépen a Lenkey Pincészetnek, hogy megismerhettünk párat kiváló boraik közül és reméljük, hogy a jövőben fogunk még találkozni ezekkel a rendkívül értékes borokkal.   Balogh Krisztina
Kategóriák
Hírek Kollégiumi hétvége Kötelező kurzusok

I. Tanulmányi hétvége

20130921_092416

Add meg itt a címsor szövegét

A szeptember 20-ai hétvégével hivatalosan is elindult az év a Jezsuita Roma Szakkollégiumban. Pénteken Hofher József SJ, a kollégium lelki vezetője ünnepélyes szentmise keretében hívta segítségül a Szentlelket, s kérte áldását a szakkollégium elkövetkezendő évére, a bentlakókra és dolgozókra. Ezt követően Antal István, a szakkollégium rektora mondott pár lelkesítő szót a hallgatóknak. A szombati napra ebben a félévében is változatos kurzuskínálatból választhattak a szakkollégisták: A közismereti modul részeként Dr. Novoszáth Péter pénzügyi alapismereteket, Dr. Pósa Péter jogi alapismereteket tanít a hallgatóknak. Dr. Kállai Ernő a ’Közösségi lét dilemmái’, Rövid Márton pedig ’Bevezetés a társadalmi kisebbségek és többségek vizsgálatába’ címmel tart kurzust ebben a félévben. A művészi érzék és kifejezőkészség fejlesztésére Varsányi Ferenc a Filmkészítés alapjaival ismerteti meg a hallgatókat. Dobai Edit tanulásmódszertan kurzussal segíti az egyetemre frissen bekerülteket, a felsőbb évesek pedig a Pályaorientáció kurzus keretein belül készülhetnek hivatásukra. A kettős identitás építését szolgálja Choli Daróczi József Cigány irodalom kurzusa, valamint a szombat esti zenés, kulturális program Farkas Zsolt vezetésével. A tanulmányi hétvége a Diákbizottsági választással zárult, ahol a korábbi tisztviselők, Farkas András és Kalányos Richárd mellé a kollégium közössége harmadik tagnak megválasztotta Fehér György szakkollégistát.
Kategóriák
Hírek Közösségi programok

Kövér László vezetett körbe minket az Országházban

Budapest, 2013. szeptember 26.
Az öt keresztény roma szakkollégium hallgatói és tanárai az Országház fõlépcsõjén Kövér László házelnök (középen jobbról) meghívására tett látogatásuk során 2013. szeptember 26-án. Kövér László mellett balról Kovács Zoltán társadalmi felzárkózásért felelõs államtitkár.
MTI Fotó: Soós Lajos

Kövér László vezetett körbe minket az Országházban

Szeptember 26-án, csütörtökön, országgyűlésünk házelnöke, Kövér László, a keresztény roma szakkollégiumok hálózat diákjait és vezetőit fogadta a Parlamentben. A találkozón a budapesti Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium, a miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium, a debreceni református Wáli István Szakkollégium, a Magyarországi Evangélikus Egyház Roma Szakkollégiuma, Nyíregyházáról és a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium hallgatói vettek részt.

Kovács Zoltán; Kövér László

Az Országház munkatársai és a házelnök, egy előre megtervezett programmal készültek nekünk. Az ütemterv szerint elsőként megtekinthettük az épület látogatható részeit, az Üléstermet, a Delegációs termet, és a Kupolacsarnokban a koronázási jelvényeket és koronát. Majd egy személyes beszélgetésre invitáltak minket, végül pedig egy fogadáson vehetünk részt. Mindezek mellett a Díszőrség néhány tagjának produkcióját is megtekinthettük.

Kövér László készséggel és barátsággal válaszolt a feltett kérdéseinkre. Előtte azonban az öt jelenlévő szakkollégiumok képviselői közül egy-egy hallgatónak lehetősége nyílt egy rövid bemutatkozásra. Kollégiumunkból, Fehér György szólalt fel, aki beszédében elmondta, hogy csak közös erővel és erős akarattal tudjuk megvalósítani az álmainkat. Kövér László elmondta, jelenleg a teljes roma közösség egy százalékának van felsőfokú végzettsége, és még „sok víznek kell lefolynia a Dunán” ahhoz, hogy legalább tíz százalékra javuljon ez az arány. A fejlődéshez elengedhetetlenül szükségünk van egy követendő mintára, amihez nagy segítséget nyújtanak a szakkollégiumok. Ezt tapasztalatból mondta, hiszen ő is szakkollégista volt egyetemista korában. Beszédében megemlékezett, hogy idén ünneplik a Bibó Szakkollégium fennállásának harmincadik évfordulóját, amely nélkül szerinte sem a Fidesz nem jöhetett volna létre, sem ő nem tölthetné be jelenlegi tisztségét.

A szakkollégiumok példaadásra tanítanak, ezért a házelnök arra kért minket, hogy keresztény szemléletben, a kölcsönös szeretet és elfogadás útján próbáljuk megoldani a felmerülő problémákat.

A beszélgetést követően és a közös fotózás után a szakkollégiumok diákjai átadták a házelnöknek szánt ajándékokat. A Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium nevében, Balogh Krisztina nyújtotta át az ajándékot, majd ő vette át a házelnök ajándékát, a Magyarország Alaptörvénye könyvet.

Ezúton is szeretnénk még egyszer megköszönni a házelnök meghívását. Reméljük többször is lehetőségünk nyílik ilyen színvonalas programon részt vennünk.

Látogatásunkról többek közt az ECHO TV is hírt adott. IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Balogh Krisztina

Kategóriák
Egyéb kategória Hírek Közösségünk

Jezsuita szerzeteseket láttunk vendégül

IMG_1060

Jezsuita szerzeteseket láttunk vendégül

2013 szeptember 23-án este, jezsuita szerzeteseket láttunk vendégül a kollégiumban. Egy közös vacsorára invitáltuk meg őket, melynek keretein belül lehetőségük nyílt az új szakkollégistáknak megismerkedni a jezsuita szerzetesrenddel, és a szerzetesekkel is egyaránt.   A vendégek 20 órára érkeztek Kiss Ulrich SJ atya vezetésével. A vacsora előtt, Antal István, kollégiumunk rektora, beszédet mondott. Megköszönte a szerzetesek kitartó munkáját és segítségét. Minden szakkollégistának sikeres félévet kívánt, és erőt ennek teljesítéséhez. Rektorunk, gróf Széchenyi István egyik híres idézetével ösztönözte az újonnan érkező, illetve a már itt régebben bent lakó kollégistákat: „Merjünk nagyok lenni”, mert csak így érhetjük el a kitűzött álmainkat, vágyainkat. Emellett felhívta a figyelmünket arra, hogy felelősséggel gondozzuk közösségünket. Építsük és ápoljuk ezt a bizonyos köteléket, ami köztünk van. Mi mint roma értelmiségi fiatalok kötelességünk példát mutatni hasonló sorsú embertársainknak. A kettős identitás szellemében munkálkodjunk és formáljuk környezetünket.   Az este folyamán Farkas Andrást, a Diák Bizottság elnökét is felkérte Antal István, hogy pár szóban mondja el a kollégium jövőbeli terveit. András megköszönte a jezsuita rend segítőkészségét és arra kérte őket, hogy továbbra is támogassanak minket, és segítsenek a felmerülő problémáink megoldásában.   Közös imádság után és a vacsora elfogyasztását követően, kollégiumunk kiváló zenészei Berki Tamás, zongora; Baranyi Zoltán hegedű és Gólya Márton, népi cimbalom szakos hallgatója kedveskedtek a vendégeknek muzsikaszóval.   Végül, de nem utolsó sorban, kollégiumunk csillaga, Sárközi Xénia, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, egy magyar népdal feldolgozást adott elő. Hangjával elkápráztatta a közönséget és mindenkiben maradandó élményt hagyott. A program végén a szerzetesek megköszönték az estét. Elárulták, hogy nagyon jól érezték magukat. Reményeink szerint ezentúl, a jövőben többször is ellátogatnak majd hozzánk. Balogh Krisztina
Kategóriák
Egyéb kategória Évnyitó Hírek

Kurzus vezetőinkkel vacsoráztunk

IMG_0871

Kurzus vezetőinkkel vacsoráztunk

Közösen hangolódtunk a félév és a távolabbi jövő feladataira, mivel stratégiailag is nagyon fontos szerepük van az oktatóinknak abban, hogy hallgatóink erős identitással rendelkező értelmiségiekké váljanak. Nagyon jó beszélgetés alakult ki a roma integráció kapcsán a résztvevők közt. A tanári kar doyenje Choli- Daróczi József  vitte a szót, megosztotta velünk a több évtizedes tapasztalatát a nevelés terén. Kiemelte, hogy az intézménynek főképpen nevelni kell és a tárgyak oktatásának is a nevelést kell szolgálnia. Hofher József a szakkollégiumunk lelki vezetője a fenntartó Jezsuita Rend nevében mondott köszönetet tanárainkra és Isten áldását kérte munkájukra. Antal István bemutatta a szakkollégium új tanulmányi vezetőjét, Keller Katalint is. A vacsorán a már említetteken túl részt vett: Farkas Zsolt, zenész-táncos; dr. Kállai Ernő; dr. Pósa Péter; dr. Rövid Márton; Szentandrássy István festő; Varsányi Ferenc rendező. Remélhetően kellő lendületet és lelkesedést meríthettünk a közösen eltöltött estéből és a hétvégén kezdődő oktatásra jól összehangolódtunk.
Kategóriák
Eseményeink Hírek

Csatkai búcsú 2013

cimlap-vizeses

Csatkai búcsú 2013

Csatkai Mária-napi búcsú

  A csatkai búcsúra idén is ellátogattak a Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium hallgatói: Rostás Gusztáv és Farkas András. A buszon oda felé már imával és ismerkedéssel telt az idő. Kispestről és Ferencvárosból összesen 40 cigány és nem cigány ment a zarándokhelyre. Oda érkezésünk után az utunk rögtön a Mária szoborhoz vezetett, amelyet még II. János Pál pápa is megszentelt. Finom estebéddel vártak minket az esztergomi Boldog Ceferino Alapítvány munkatársai és az esztergomi cigányok. Este 18 órától kezdődött a mise, melyet Orbán Márk ferences atya celebrált. A misén szolgálatot teljesített az esztergomi roma fiatalokból álló énekkar, akik gitár kísérettel énekeltek egyházi cigány dalokat. Farkas András (hallgatónk) Saint-Saens Ave Maria című művét énekelte el. A misét a Mária Rádió élőben közvetítette. A szentmise után hamarosan visszaindultunk Budapestre, felejthetetlen élményekkel gazdagodva. Mindenkinek ajánljuk, hogy legalább egyszer életében menjen el Csatkára a Mária-napi cigánybúcsúba. Rostás Gusztáv és Farkas András
Kategóriák
Hírek Közösségi programok

Nyári tábor 2013

IMG_0729

Nyári tábor 2013

Dobogókő, ahol a Föld szíve dobog

    A Visegrádi-hegység legmagasabb pontján, Dobogókőn került megrendezésre az idei JRSZ nyári tábor. A kollégiumba érkező új diákok bekerülésének a feltétele, a 26-ai sikeres szóbeli meghallgatást követően, a táborban való részvétel volt.   A csapat 28-án délután közösen indult busszal.  A kollégium épületében volt a gyülekező, ahol már az első pillanatokban elkezdődött az ismerkedés. A tábor programjai lehetőséget nyújtottak, hogy az újak beilleszkedjenek, illetve hogy a régiek még jobban összekovácsolódjanak. A rendezvénynek a dobogókői Manréza Lelkigyakorlatos Ház adott otthont, ahol reggeli, ebéd és vacsora is biztosított volt.   Az érkezést és a vacsorát követően különböző játékok segítségével folytatódott az ismerkedés. Az este folyamán Varró Szilvia, újságírónő látogatott el hozzánk, aki elhozta a „Bőrük volt a bűnük” című kisfilm összeállítás is, amely a 2008-2009 között történt, romák elleni támadássorozat elszenvedőinek állít emléket. Másnap, reggeli után is folytatódott Papp András tréner segítségével a csapatépítés. Ebéd után pedig közösen megmásztuk a hegyet. Este közös activityzést és borozgatást követően a jó kedv elengedhetetlen jelenléte járta át a csoportot. Reggel, fakultatív istentiszteleten vehettünk részt Hofher József atya vezetésével. Végül Antal István, a Jezsuita Roma Szakkollégium és Kollégium rektora, nyitotta meg az utolsó napot. István bemutatta a kollégium működését, vezetőségét, majd elmondta, milyen elvárásoknak kell megfelelnünk a szakkollégiumban. Beszámolt az ösztöndíj lehetőségekről és megkezdődtek az előzetes szakkollégiumi kurzusfelvételek is. Ebéd után visszaindultunk a kollégiumba, ahol „meglepetésként” egy tűzvédelmi oktatáson kellett részt vennünk. A tábor alatt mindenki pozitív élményekkel gazdagodott, köztük én is, aki „kollégiumi gólyaként” csatlakozott idén a JRSZ-hez.   Balogh Krisztina      
Kategóriák
Egyéb kategória Hírek

ROMA HOLOKAUSZT – PORAJMOS 2013.08.02.

cimlap-vizeses

ROMA HOLOKAUSZT – PORAJMOS 2013.08.02.

2013_08_02

A JRSZ képviseletében szakkollégistánk, Farkas Balázs koszorúzott a roma holokauszt emléknapján, a budapesti Nehru parton. A megemlékezésen részt vett több párt, szervezet képviselője, köztük Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, Jávor Benedek, a szövetség társelnöke, Kunhalmi Ágnes, az MSZP oktatáspolitikusa, Schiffer András, az LMP társelnöke és Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke. Az este folyamán beszédet mondott Daróczi Ágnes, fellépett Bangó Margit a Vojasa együttessel, Horváth Péter és Molnár Kristóf pedig saját verseiket olvasták fel. A pharrajimos emléknapját, a Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján, 1972 óta tartják meg augusztus 2-án, 1944-ben ugyanis ezen a napon gyilkoltak meg az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban, néhány óra alatt, több mint háromezer roma embert.

A megemlékezéssel egyidőben a Sant’Egidio közösség minden jóakaratú embert szeretettel várt a Pesti Jézus Szíve templomban 2013. augusztus 2-án, péntek este 19.45 órakor kezdődő ökumenikus megemlékezésre. Levetítették Vágvölgyi B. András „Bőrük volt a bűnük” c. rövidfilmjét, amelyben négy színész, Fullajtár Andrea, Gryllus Dorka, Kulka János és Nagy Zsolt a tanúvallomások és a periratok alapján írott egy-egy monológban beszéli el a négy gyilkosságot. Ez után imaórát tartott Székely János vezetésével, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigánypasztorációért felelős tagja. Az imaórán részt vett Fabiny Tamás evangélikus püspök, Balog Zoltán (miniszter) református lelkész és Forrai Tamás SJ a jezsuita rend provinciálisa is. Az áldozatok hozzátartozói közül többen megjelentek. Többek között Farkas Flórián, Hoffer József SJ és a JRSZ diákjai Horváth Barbara, Dávid Alexandra és Kalányos Richárd is tiszteletüket adták a megemlékezésen.

Péter_Balog

Kategóriák
Egyéb kategória Hírek Média

Nemzeti Kiválósági Program

cimlap-vizeses

Nemzeti Kiválósági Program

Megjelent a Nemzeti Kiválóság Program második hírlevele, melyben olvashat(nak)tok a Program és a szakkollégium együttműködéséről.

„A Nemzeti Kiválóság Programmal együttműködve szeretnénk, ha hallgatóinknak az ösztöndíjlehetőségeken túl perspektívát is mutathatnánk, hiszen a Program alkalmas arra, hogy a fiatal értelmiségiek pályáját segítve végigkísérje azt. A JRSZ a felsőoktatásnak egy olyan szegmensében működik, amelyben nagyon sok javaslat megfogalmazódik.”

Kategóriák
Hírek

JRSZ az EFOTT-on! Csak szabadon…

cimlap-vizeses

JRSZ az EFOTT-on! Csak szabadon…

2013. június 28.-án pénteken, Zánkára vitte a Jezsuita Roma Szakkollégium hírét Budai Nikoletta és Dávid Alexandra a Verbuváló bizottság tagjai.  Már a vonaton elkezdődött a terjesztés. A fesztiválon több egyetem/főiskola és szakkollégium képviseltette magát. Az érdeklődés nagy volt, a fiatalok kíváncsian fogadták a JRSZ felvételiről szóló szórólapokat.   Budai Nikoletta & Dávid Alexandra
telugu blue films videos erosexus.info puba.com indian women sex video bestsexporno.com desi orgasm hentai cocks hentai-fan.com guilty gear may hentai www.sex vedios.com kompoz2.com bangail xxx video نيك نسوان جميلة pornozonk.com مص شفايف متحركه
hotboudi.com goindian.net village aunty bf movie rulz.com torrent magnet tubeshere.info bengoli xvideo com xxx balatkar video indianpornvideos.me xaxxx com xnxn sunny thefuckingtube.com nxnx video odia blue picture video onlyindianpornx.com temilxnxx
indiansex videos download ruperttube.net auntyxvideos.com 8sex com hdsexword.mobi sex cok افلام سكس للرجال milfhdtube.net سكس عنف dad and daughter sex video orgymovs.net bhabhi gaand bf choda chodi video popsexy.net tamilsexvedio