Kategóriák
Hírek Közösségi programok

Róma 2014. 10. 22-28.

cimlap-vizeses

Róma 2014. 10. 22-28.

Róma

A 2014 októberében szervezett krakkói utazás folytatásaként, Marco Atya a római Sant’Edigio közösség egyik vezetője hívta meg hallgatóinkat és a Krakkóban részt vett fiatalokat Rómába, hogy közelebbről megismerhessék a közösséget, tevékenységüket.
A meghívóban az „Örök Város” nevezetességeinek meglátogatása is szerepelt: Szent Péter bazilika, Angyalvár, Colosseum, az antik Róma, katakombák, Piazza Navona, Spanyol-lépcső, Trevi kút, Santa Maria in Trastevere bazilika.

Mindenki nagyon várta az utazást, és 16 óra buszozás után, végre megérkeztünk Rómába.
Miután lepakoltunk és gyors ebédet kaptunk, Szőke Péter vezetésével az 50 diákból álló csoport elindult városnézésre.
Első és nagy élmény a Colosseum látványa volt.

DSCN0791

A csoport délutánra még több látnivaló megtekintését tervezte – Forum Romano; Santa Maria in Cosmedin-templom, ahol az igazság szája található. A középkori babona szerint az állkapocs leharapja a hazug emberek kezét, ezért a jegyesek elmentek az igazság szájához, hogy hűségüket bizonyítsák párjuknak.

Városnézés után közös imádságon vettünk részt a San Bartolomero all’isolia (Szent Bertalan-sziget) templomában, Marco Atya vezetésével, majd az ima után a közösség könyvtárában köszöntötte a csoportot Teresával és Francescoval, akik sokat segítettek nekünk. Miben?

348140_897890232_big

Pénteken délelőtt ismét városnézésre indultunk, megnéztük a görög stílusban épült Pantheont, melyet IV. Bonifác pápa szentelte keresztény templommá.

A Panteon után a Piazza Navona tér történetéről beszélt nekünk Szőke Péter, majd a csoport egyik fele a Spanyol lépcsőhöz, a másik fele pedig a virágpiachoz ment.
Este a közös imádság után Marco Atyával és a közösség könyvtárában beszélgettünk. Elmondták, mit tekintenek a közösség tevékenységének legfontosabb feladatának, ami a magányos emberek napjainak szebbé tétele látogatásokkal, törődéssel, és a nagyon szegény, hátrányos helyzetű családok gyerekeivel való törődés.
Ennek a tevékenységnek keretében két csoportra osztva, két különböző idősek otthonába látogattunk el. A mi csoportunk, egy Rómán kívüli több mint 500 beteget és idős embert ellátó intézménybe ment. Itt egy helyben működik a kórház és az idősek otthona.
A közösség tagjaival együtt, összegyűjtöttük azokat az időseket, akik egyedül nem tudnak mozogni, vagy csak segítséggel tudnak közlekedni, és az étkezőt átrendezve egy közös Istentisztelet után, felköszöntöttük, a közelmúltban születésnapjukat ünneplőket.
Ezeknek az idős embereknek, vagy nincsenek hozzátartozói, vagy családjuk nem tudja látogatni őket, ezért a közösség egyik fő tevékenységeként, igyekszik egyedüllétüket figyelmességekkel, odafigyeléssel szebbé tenni.
Nagyon örültek, hogy magyar vendégek is köszöntik őket, kis „műsort” adva, néhány magyar népdalt énekeltünk nekik, Farkas András pedig olaszul énekelt. Jó volt látni, hogy egy kis ünnepet tudtunk varázsolni ezen a délutánon ezeknek az idős embereknek, akik között többen már a kilencvenedik évüket is betöltötték.

Ezen a napon délelőtt még több templomot megnéztünk, köztük Róma legnagyobb Jezsuita Templomát, ahol Loyola Szent Ignác emlékoltára és emlék sírhelye van.

A vasárnapot már mindenki nagyon várta. Erre a napra volt tervezve, hogy elmegyünk a Vatikánba, részt veszünk délben az Úrangyala imádságon, amit Francesco Pápa tart, és megnézzük belülről is a Szent Péter Bazilikát.
Azt gondolom ez az élmény mindenkinek különleges érzés volt a szépségen kívül. A téren Francesco kísérőnk szerint, kb. 60-80 ezren voltunk, mégsem lehetett érezni egy tömeg, nyomasztó hatását.

Ezen a délutánon látogattunk el Róma északi részén található, a II. és IV. század között épült Priscilla katakombába. Idegen vezető vezetett minket, aki elmondta, hogy ez a földbe vájt katakomba a földterület egykori ókori tulajdonosáról, Priscilláról kapta a nevét. A tizenhárom kilométer hosszú, háromszintes alagútrendszer egyike Róma számos katakombájának, mégis a „királynő” címet viseli az itt eltemetett számos mártír és püspök miatt. A Priscilla-katakomba őrzi Szűz Mária és a gyermek Jézus legrégebbi ismert ábrázolását (230-240).

A hétfői nap már az indulás napja volt hazafelé, de vendéglátóinknak köszönhetően, ez az utolsó nap is tartalmas volt.
A délelőtt már nem volt olyan kötött, kisebb csoportokban mindenki a város abba a részébe mehetett, amelyikbe szeretett volna, délután pedig a csoport egyik fele Rómában ment el az ún. béke iskolájába, a mi csoport pedig Ostiába, ahol a szakkollégistáink látogattak el a San’t Egidio közösség által létrehozott béke iskolába. Ezek az iskolák a szegénységben élő és hajléktalan családok gyerekeinek lett létrehozva azért, hogy iskola után, foglalkozásokkal, közösségre való neveléssel, egyházi neveléssel, játékkal töltsék el a gyerekek az időt, ne kelljen nekik az utcán lenniük.
A gyerekek műsorral és nagy izgalommal vártak minket, majd velük együtt énekeltünk és táncoltunk közösen. Horváth Gábor és Antal Szabina táncolt nekik egy roma táncot, már csak azért is, mert ezek között a gyerekek között is volt roma kisgyerek.

Ez az út nagyon sokat adott mindenkinek, látványban, lelkileg és nem utolsó sorban jobban megismerhettük a San’t Edigio közösség római életét, tevékenységét. A krakkói és auschwitz-i zarándoklat után méltó lezárása volt ez az út a holokauszt 70. évfordulója keretében rendezett szakkollégiumi rendezvénysorozatnak. Megtanultuk, hogy nem csak emlékezni kell a szörnyű múltra, hanem cselekedni a jelenben, hogy ne történjen meg hasonló soha többé és építeni a jövőt, ahol a közösségek békességben élhetnek egymás mellett.

Kategóriák
Hírek Közösségi programok

Vendégségben nálunk

cimlap-vizeses

Vendégségben nálunk

Jezsuita szerzeteseket láttunk vendégül

2014. november 11-én este, jezsuita szerzeteseket láttunk vendégül a szakkollégiumban. Újra meghívtuk őket egy közös vacsorára. Ez már a második alkalom volt, hogy ismét a köreinkben üdvözölhettük a rend tagjait. Fontos, hogy a meglévő kapcsolatokat továbbápoljuk, valamint, az új szakkollégisták megismerkedjenek a renddel.
A vendégek 19 órára érkeztek hozzánk. A vacsora előtt kollégiumunk kiváló zenészei Berki Tamás, zongorista és Baranyi Zoltán, hegedűs, muzsikaszóval kedveskedtek a vendégeinknek.

Ezt követően, Antal István, kollégiumunk rektora, beszédet mondott. Megköszönte az értünk tett kitartó munkát, illetve segítséget. Beszédében arra is felhívta figyelmet, hogy érdemes a roma szakkollégiumot támogatni, mert itt olyan elhivatott és ambiciózus fiatalok vannak, akik egy jobb jövőért akarnak tenni.

DSC_0499

Ezután felkérte Farkas Andrást, a Diák Bizottságunk elnökét, hogy mondja el ő is beszédét. András számára nagyon fontos intézmény a Jezsuita Roma Szakkollégium. Elmesélte nekünk, hogyan került be és vált büszke tagjává a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatnak. Megköszönte a sok támogatást, amit kapunk a rendtől. Beszámolt a kollégium sikereiről, jövőbeli terveinkről.

DSC_0490

Végül sor került a hallgatók rövid bemutatkozására, és a rend tagjai is megismertették a saját történeteiket velünk.

A közös koccintás és a vacsora elfogyasztása után még volt idő egy kis zenélésre is, amit a fiúk biztosítottak. A program végén a szerzetesek megköszönték az estét és elárulták, hogy nagyon jól érezték magukat.

Mi is nagyon jól éreztük! Már várjuk a következő közös vacsorát!

Balogh Kriszti

Kategóriák
Hírek Közösségi programok

Krakkó, 2014. 09. 17-21.

cimlap-vizeses

Krakkó, 2014. 09. 17-21.

Mondj nemet a háborúra! Közel ezer fiatal vett részt Közép- és Kelet-Európa országaiból, köztük a Jezsuita Roma Szakkollégium is, azon a nemzetközi ifjúsági találkozón, amelyet a Szent Egyed közösség szervezett szeptember 17. és 20. között Krakkóban. Az első napon két túlélő vallomását hallgattuk meg, köztük egy németországi cigány asszony és egy magyar származású, Izraelben élő idős férfi tanúságtételét. A két túlélő nagyon mélyen hatott ránk. Szavaik örökre bevésődtek szívünkbe. A háborúról keveset tudó fiatalok, ezek után teljesen másként gondolnak majd vissza, amikor a történelem órákon szóba kerül a má-sodik világháború, Auschwitz-Birkenau és a náci ideológia. A háromnapos zarándoklaton megtanultuk, hogy legyünk képesek megrendülni mások szenvedésén. A megrendülés és az együttlétben rejlő erő bátorságot ad nekünk ahhoz, hogy részt tudjunk venni egy erőszak nél-küli világ felépítésében, szembeszálljunk a sztereotípiákkal és az előítéletekkel. A második nap délelőttjén megnéztük az auschwitzi koncentrációs tábor helyszínén berendezett emlék-múzeumot. Szembesültünk a háború ideje alatt leforgó pusztításokkal, a halálba küldött gye-rekekkel, a kétségbeesett anyákkal. Szembe néztünk azoknak az embereknek az arcaival, akik a kegyetlen bántásmódban életüket vesztették a lágerekben. Délután Birkenauban ünnepélyes csendben vonultunk végig a megsemmisítő tábor kapujától a krematóriumok romjai mellett álló emlékműig. Az emlékműnél koszorút is helyeztünk el, és megfogadtuk, hogy soha többé nem engedjük, hogy egy újabb, Auschwitz-hoz hasonló borzadály megtörténhessen: „Ezért mi, különböző népekhez tartozó és különböző nyelveken beszélő európai fiatalok arra vágyunk, hogy közös sorsunk legyen a béke. Együtt nemet mondunk az erőszakra, amely csak újabb konfliktust táplál… A háborút egyedül a békével lehet legyőzni. A békét csak bátorsággal lehet építeni” – hangzott fel Közép- és Kelet Európa fiataljainak szájából. „Nem engedhetjük meg, hogy még egyszer előforduljon az, hogy embereket faji alapon kü-lönböztessenek meg. Származásuk, vagy bőrük színe miatt a halálba küldjék őket. Auschwitz-Birkenau ráébresztett, hogy az ember hitét vesztve milyen szörnyűségeket képes művelni em-bertársaival. Küzdenünk kell az ellen, hogy a gyűlölet és az utálat uralkodjon felettünk. Talál-juk meg saját belső békénket és osszuk meg a többi emberrel azt. Ne higgyük, hogy a sztereo-típiák és az előítéletek által uralt világ, egy jobb világ lesz. Ez badarság. Csak is úgy tudunk együtt élni, mi országok, nemzetek, etnikumok, emberek, hogy elfogadjuk egymást.” (Egy szakkollégista véleménye)  
Kategóriák
Közösségi programok

JRSZ – Nyári tábor

cimlap-vizeses

JRSZ – Nyári tábor

 

_DSC2642

Nyári tábor

Augusztus 29-31. között megrendezésre került a 2014–2015-ös JRSZ nyári tábor. A táborba a szakkollégiumból indultunk közösen busszal. A helyszínt az a gárdonyi Viking Hotel biztosította számunkra. Az tábort és ezzel az évet Antal István, rektor nyitotta meg, beszélt a szakkollégium céljairól, működéséről és arról, hogy a fiatalok számára mekkora lehetőséget nyújt az intézmény a szakmai, egyéni és közösségi fejlődésre. Ezután Haraszti Kitti, Mezei Julianna és Sztojka Ramóna közösen előre megtervezett játékos ismerkedős feladataival, plakátkészítéssel folytatódott az este, mely segítségével megismerkedhetünk az új szakkollégistákkal. A másnapi délelőtti ismerkedős és csapatépítő feladatok után a szakkollégisták egyik része az agárdi termálfürdőbe ment piheni, míg a másik az aktív kikapcsolódást választotta a gárdonyi Rönkvárban. Az egri ostromot előidéző mini várban nagyon jó hangulatú csatázás folyt. A hallgatók csapatokra lettek osztva és egymással csatáztak, így a „törökök” és a „magyarok” között folyt az ütközet. Nagyon jól telt a nyári táborunk, ahol egy kicsivel jobban meg is ismerhettük a hat új szakkollégistát. Gratulálunk nektek Újak a felvételhez, és üdvözlünk titeket a JRSZ csapatában! Sikeres évet kívánok minden JRSZ-esnek!

Balogh Krisztina

Kategóriák
Hírek Közösségi programok

2014-2015 Veni Sancte

cimlap-vizeses

2014-2015 Veni Sancte

A félév első tanulmányi hétvégéje Az ősz baljós előhírnöke az iskolások számára a Veni Sancte ünnepség, vagy tanévnyitó szentmise. Forrai Tamás SJ a Szentlelket hívta segítségül, hogy megnyissuk a negyedik tanévünket itt, a JRSZ-ben. A 2014–2015-ös év első tanulmányi hétvégéje 2014. szeptember 12-én kezdődött el, amely egyben az évnyitó ünnepségünk napja is volt. Délután 17 órakor gyűltünk össze a Nagyteremben és közös imádkozás, misézés után, Antal István, rektorúr beszédével megnyitotta az új tanévet. Forrai Tamás a közös gondolkodásról, a közösségben való tevékenységről és a célok eléréséről beszélt nekünk. Antal István a Jezsuita Roma Szakkollégium szavait boncolgatta, hiszen sokszor mi magunk sem vagyunk egészen tisztában, hogy mit is jelentenek számunkra ezek a szavak. Egyszerre hat át minket a jezsuita szellemiség, egy helyen vagyunk romák, felvállalva kettősidentitásunkat és együtt tudunk ebből okulni és okosodni. Erre a megerősítésre van szüksége egy fiatal, értelmiségi pályára törekvő romának. A szakkollégium, mint épület és intézmény egészében segít nekünk céljaink elérésében. Az évnyitó ünnepség az új szakkollégisták eskütételével ért véget, mellyel hivatalosan is a JRSZ kollektív tagjává váltak. A tanévnyitó ünnepség után közös vacsorával folytattuk az estét, majd Farkas Zsolt, a Khamoro együttes frontembere Cigány zene és kultúra c. kurzusával ért véget a péntek este.    
Kategóriák
Hírek Közösségi programok

Roma nap 2014. 05. 09.

cimlap-vizeses

Roma nap 2014. 05. 09.

    Hagyományőrző Roma Nap a Jezsuita Roma Szakkollégiumban. A „TUDÁS, KÖZÖSSÉG, JÖVŐ” című uniós projekt keretén belül 2014. május 9-én megrendezett Roma Nap célja a különböző roma csoportok hagyományainak, kultúrájának bemutatása volt. A rendhagyó kulturális rendezvényen a szakkollégiumi hallgatóknak és vendégeiknek lehetősége nyílt, hogy testközelből megismerhessék a roma csoportok hagyományait, gasztronómiáját, valamint betekintést nyerjenek a hagyományos roma foglalkozások művelőinek tevékenységébe. A pécsi Cigány Kisebbségi és Közművelődési Egyesület hagyományos foglalkozásokat (kosárfonás, fafaragás, szegkovácsolás) mutatott be gyakorlatban, Sztajkó József több ezer darabos cigány hagyományőrző bábkiállítása egy egész nagytermet betöltött. A színpadon a szakkollégium zenész hallgatói, a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület gyermekzenészei után a Khamoro együttes, a Karaván Family együttes, a Romano Glaso zenés-táncos folklórműsora és a Si Amen Drom együttes adott koncertet.   A Jezsuita Roma Szakkollégium az Új Széchenyi Terv keretében valósítja meg a TÁMOP 4.1.1.D-12/1/KMR-2012-0001 kódszámú projektjét. A projekt kiemelt célja a szakkollégiumi tanulmányi rendszer fejlesztése és működtetése, amely az alapkészségek fejlesztését, a kettős cigány-magyar identitás erősítését, a közéleti ismeretek fejlesztését és a szakmai előrehaladást együttesen támogatja.
Kategóriák
Hírek Közösségi programok

Kollégiumi hétvége 2014. 04. 25-27. Vác

cimlap-vizeses

Kollégiumi hétvége 2014. 04. 25-27. Vác

IMG_4163

Vác – A nevetés a legjobb stressz oldó

Minden évben turisták sokasága keresi fel Vácot, elsősorban könnyű megközelíthetősége, gazdag történelme és a rengeteg látnivaló miatt. Mi is Vácra utaztunk a hétvégén. Április 25-én péntek késő délután indultunk közösen vonattal. A zord, esős időjárás ellenére mindenkinek felhőtlen jó kedvvel vágott neki az útnak. Az érkezést követően elfoglaltuk a szállást. Az Althann Vendégház és Konferenciaközpont biztosított számunkra helyet. A hétvégét beszélgetéssel és közös borozással nyitottuk meg.

Másnap, a reggelit követően stressz kezelő tréningen vettünk részt. A mai rohanó világ következtében rengeteg ember kerül a stressz hatása alá. Fontos, hogy önmagunkkal tisztában legyünk, mert csak így tudunk szembe szállni a stresszel. A stressz nem egyszerűen nem tesz jót, hanem számos negatív hatása van az egészségre. Közösen meghatároztuk, hogy melyek a legfontosabb dolgok az életünkben, amelyek stresszt okoznak. Megtanultunk jó pár stresszt oldó trükköt, amelyekkel könnyíthetünk a feszült helyzetekben magunkon, valamint megoldásokat is próbáltunk keresni a stressz minimalizálására. Ha minden időnket be tudjuk osztani jól, ha jól gazdálkodunk a pénzünkkel, és ha igyekszünk minden helyzetben a legjobbat kihozni magunkból, akkor garantált, hogy minimális stressz fog érni minket a jövőben. A tréning végén még relaxációra is volt időnk, és amit még megtanultunk, hogy a nevetés a legjobb stressz oldó a mindennapokban. Az ebédet követően a csapat két részre oszlott. Az egyik fele fürdőzni ment Gödre, a másik fele a csapatnak pedig egy hatalmasat szórakozott a váci bowling klubban. Mi már tudjuk, hogy „a legnehezebb golyóval tarolhat könnyen az ember.” Az estét közös activityzéssel zártuk.

Vasárnap, a reggelit követően a Fehérek templomátés a templom alatti kriptában található XVIII. századi temetkezőhelyet néztük meg, melyből a „váci múmiák” néven közismertté vált leletanyag származik. A kripta különleges leleteit egy közeli ház kőpincéjében láthattuk.

Kategóriák
Hírek Közösségi programok

Debrecen – Focikupa

Kategóriák
Hírek Közösségi programok

Lenkey Géza borász volt a vendégünk

IMG_17991

Lenkey Géza borász volt a vendégünk

Október 15-én Lenkey Géza, a Mádi Kör egyik kiváló borásza látogatott el hozzánk. Borai közül öt félét kóstolhattunk meg.   Mád a XIII. században már jegyzett település. Tulajdonosa időnként változott, de még a híres törökverő Hunyadi János birtoka is volt 1495-ig. A török hódoltság alatt sem csorbult meg a település ereje, hiszen a támadások nem fogtak ki rajta, a 16. századra a megye hatodik legnépesebb települése lett. A bortermesztés ekkor tájt alakult ki és vált egész Európában ismertté. (Bővebben: http://www.madikor.hu/index.php/mad)   Lenkey Géza, a Lenkey Pincészet tulajdonosa. Történetük 1999 nyarán kezdődött, amikor édesapja, id. Lenkey Géza, megvásárolt tízhektárnyi szőlőföldet Tokaj-Hegyalján, Mádon és Bodrogkeresztúron. Géza és két testvére segítették apjukat. Elmondása alapján eleinte fel sem fogták, hogy milyen felelősséggel jár, és hogy mennyire meg fog változni az addig gondnélkülinek hitt életük. 2001 augusztusában édesapja meghalt, akkor döntött úgy, hogy folytatni fogja, amit apja elkezdett. A pincészet fő célja, hogy minőségi borokat, nagy évjáratokban, elérhető áron készítsen a borkedvelők számára. (Több a Lenkey Pincészetről: http://www.lenkeypinceszet.hu/)   Borai közül utolsóként kóstolhattuk meg az 1999-es évjáratú 6 puttonyos Aszút. A tökéletes íz harmóniájú bor mindannyiunkat elvarázsolta, hiszen nagyon finom édes volt. Megízleltük még a Fecsegőt, Az Élet szépet, a Másodikat, amelyek mind nagyon különlegesek ízű borok voltak. Géza mindegyik borhoz fűzött valamilyen személyes élményt és abba is beavatott minket, hogy miért épp ezeket a neveket viselik a borok. Vendégünk volt még Tallián Hedvig is, a Magyar Katolikus Rádió újságírója. Őt régóta fűzi szoros barátság Gézához. Elmondásuk alapján, talán ő volt az, aki segített az ifjú Gézának áttörni a borászatban. Köszönjük szépen a Lenkey Pincészetnek, hogy megismerhettünk párat kiváló boraik közül és reméljük, hogy a jövőben fogunk még találkozni ezekkel a rendkívül értékes borokkal.   Balogh Krisztina
Kategóriák
Hírek Közösségi programok

Kövér László vezetett körbe minket az Országházban

Budapest, 2013. szeptember 26.
Az öt keresztény roma szakkollégium hallgatói és tanárai az Országház fõlépcsõjén Kövér László házelnök (középen jobbról) meghívására tett látogatásuk során 2013. szeptember 26-án. Kövér László mellett balról Kovács Zoltán társadalmi felzárkózásért felelõs államtitkár.
MTI Fotó: Soós Lajos

Kövér László vezetett körbe minket az Országházban

Szeptember 26-án, csütörtökön, országgyűlésünk házelnöke, Kövér László, a keresztény roma szakkollégiumok hálózat diákjait és vezetőit fogadta a Parlamentben. A találkozón a budapesti Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium, a miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium, a debreceni református Wáli István Szakkollégium, a Magyarországi Evangélikus Egyház Roma Szakkollégiuma, Nyíregyházáról és a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium hallgatói vettek részt.

Kovács Zoltán; Kövér László

Az Országház munkatársai és a házelnök, egy előre megtervezett programmal készültek nekünk. Az ütemterv szerint elsőként megtekinthettük az épület látogatható részeit, az Üléstermet, a Delegációs termet, és a Kupolacsarnokban a koronázási jelvényeket és koronát. Majd egy személyes beszélgetésre invitáltak minket, végül pedig egy fogadáson vehetünk részt. Mindezek mellett a Díszőrség néhány tagjának produkcióját is megtekinthettük.

Kövér László készséggel és barátsággal válaszolt a feltett kérdéseinkre. Előtte azonban az öt jelenlévő szakkollégiumok képviselői közül egy-egy hallgatónak lehetősége nyílt egy rövid bemutatkozásra. Kollégiumunkból, Fehér György szólalt fel, aki beszédében elmondta, hogy csak közös erővel és erős akarattal tudjuk megvalósítani az álmainkat. Kövér László elmondta, jelenleg a teljes roma közösség egy százalékának van felsőfokú végzettsége, és még „sok víznek kell lefolynia a Dunán” ahhoz, hogy legalább tíz százalékra javuljon ez az arány. A fejlődéshez elengedhetetlenül szükségünk van egy követendő mintára, amihez nagy segítséget nyújtanak a szakkollégiumok. Ezt tapasztalatból mondta, hiszen ő is szakkollégista volt egyetemista korában. Beszédében megemlékezett, hogy idén ünneplik a Bibó Szakkollégium fennállásának harmincadik évfordulóját, amely nélkül szerinte sem a Fidesz nem jöhetett volna létre, sem ő nem tölthetné be jelenlegi tisztségét.

A szakkollégiumok példaadásra tanítanak, ezért a házelnök arra kért minket, hogy keresztény szemléletben, a kölcsönös szeretet és elfogadás útján próbáljuk megoldani a felmerülő problémákat.

A beszélgetést követően és a közös fotózás után a szakkollégiumok diákjai átadták a házelnöknek szánt ajándékokat. A Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium nevében, Balogh Krisztina nyújtotta át az ajándékot, majd ő vette át a házelnök ajándékát, a Magyarország Alaptörvénye könyvet.

Ezúton is szeretnénk még egyszer megköszönni a házelnök meghívását. Reméljük többször is lehetőségünk nyílik ilyen színvonalas programon részt vennünk.

Látogatásunkról többek közt az ECHO TV is hírt adott. IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Balogh Krisztina

telugu blue films videos erosexus.info puba.com indian women sex video bestsexporno.com desi orgasm hentai cocks hentai-fan.com guilty gear may hentai www.sex vedios.com kompoz2.com bangail xxx video نيك نسوان جميلة pornozonk.com مص شفايف متحركه
hotboudi.com goindian.net village aunty bf movie rulz.com torrent magnet tubeshere.info bengoli xvideo com xxx balatkar video indianpornvideos.me xaxxx com xnxn sunny thefuckingtube.com nxnx video odia blue picture video onlyindianpornx.com temilxnxx
indiansex videos download ruperttube.net auntyxvideos.com 8sex com hdsexword.mobi sex cok افلام سكس للرجال milfhdtube.net سكس عنف dad and daughter sex video orgymovs.net bhabhi gaand bf choda chodi video popsexy.net tamilsexvedio