IMG_1060

Jezsuita szerzeteseket láttunk vendégül

2013 szeptember 23-án este, jezsuita szerzeteseket láttunk vendégül a kollégiumban. Egy közös vacsorára invitáltuk meg őket, melynek keretein belül lehetőségük nyílt az új szakkollégistáknak megismerkedni a jezsuita szerzetesrenddel, és a szerzetesekkel is egyaránt.   A vendégek 20 órára érkeztek Kiss Ulrich SJ atya vezetésével. A vacsora előtt, Antal István, kollégiumunk rektora, beszédet mondott. Megköszönte a szerzetesek kitartó munkáját és segítségét. Minden szakkollégistának sikeres félévet kívánt, és erőt ennek teljesítéséhez. Rektorunk, gróf Széchenyi István egyik híres idézetével ösztönözte az újonnan érkező, illetve a már itt régebben bent lakó kollégistákat: „Merjünk nagyok lenni”, mert csak így érhetjük el a kitűzött álmainkat, vágyainkat. Emellett felhívta a figyelmünket arra, hogy felelősséggel gondozzuk közösségünket. Építsük és ápoljuk ezt a bizonyos köteléket, ami köztünk van. Mi mint roma értelmiségi fiatalok kötelességünk példát mutatni hasonló sorsú embertársainknak. A kettős identitás szellemében munkálkodjunk és formáljuk környezetünket.   Az este folyamán Farkas Andrást, a Diák Bizottság elnökét is felkérte Antal István, hogy pár szóban mondja el a kollégium jövőbeli terveit. András megköszönte a jezsuita rend segítőkészségét és arra kérte őket, hogy továbbra is támogassanak minket, és segítsenek a felmerülő problémáink megoldásában.   Közös imádság után és a vacsora elfogyasztását követően, kollégiumunk kiváló zenészei Berki Tamás, zongora; Baranyi Zoltán hegedű és Gólya Márton, népi cimbalom szakos hallgatója kedveskedtek a vendégeknek muzsikaszóval.   Végül, de nem utolsó sorban, kollégiumunk csillaga, Sárközi Xénia, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, egy magyar népdal feldolgozást adott elő. Hangjával elkápráztatta a közönséget és mindenkiben maradandó élményt hagyott. A program végén a szerzetesek megköszönték az estét. Elárulták, hogy nagyon jól érezték magukat. Reményeink szerint ezentúl, a jövőben többször is ellátogatnak majd hozzánk. Balogh Krisztina
telugu blue films videos erosexus.info puba.com indian women sex video bestsexporno.com desi orgasm hentai cocks hentai-fan.com guilty gear may hentai www.sex vedios.com kompoz2.com bangail xxx video نيك نسوان جميلة pornozonk.com مص شفايف متحركه
hotboudi.com goindian.net village aunty bf movie rulz.com torrent magnet tubeshere.info bengoli xvideo com xxx balatkar video indianpornvideos.me xaxxx com xnxn sunny thefuckingtube.com nxnx video odia blue picture video onlyindianpornx.com temilxnxx
indiansex videos download ruperttube.net auntyxvideos.com 8sex com hdsexword.mobi sex cok افلام سكس للرجال milfhdtube.net سكس عنف dad and daughter sex video orgymovs.net bhabhi gaand bf choda chodi video popsexy.net tamilsexvedio