Egy jól összeforrt este – KRSZH Kultest a JRSZ-ben

2019.11.16-án, szombat este a Jezsuita Roma Szakkollégium nagyterme a környék legmenőbb klub helyszínévé változott. Immáron ötödik alkalommal került megrendezésre a JRSZ hallgatói által szervezett KRSZH Kulturális zenés est, melynek célja, hogy folytassuk az előző években elkezdett közösségépítő összejövetelek hagyományátt kulturális-zenés estek keretein belül előszeretettel éneklő, hangszeren játszó, zenészi vénákkal rendelkező keresztény roma szakkollégisták közreműködésével. Az alkalom egy színes összetételű és fergeteges hangulatú jammeléssé kerekedett, amelyben a legkülönfélébb zenei stílusokon túl a merészebb résztvevők is egyénileg megmutatkoztak. A minőségi hangszeres alapokról Burai Lajos gondoskodott, de nem volt hiány gitárból és természetesen vibráló cajón-ritmusokból sem. A Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium, a SzoKeReSZ tagja, Hegedűs József már délután, a JRSZ-ben készült az estére, szívét egyszer sem kihagyva minden játékából. Hozzá hasonlóan szakkollégistánk, Sallai Jenő, aki a Vienna Konservatorium hallgatója, a napközbeni előhangolások után színvonalas, egyben felemelő alapozását adta az alkalomnak gyönyörű hegedű játékával. Jenciről később kiderült, éneklésben sem kell félteni. A girl-power-ről az este egyik legkiemelkedőbb előadója, Rostás Tünde gondoskodott, természetesen állandó kísérője, édesapja, Rostás Tibor gitárkísérete mellett. A kellemesen pezsdítő nyitó produkciók után mondhatni, berobbantották a hangulatot. Kis biztatásra ugyan, de az este másik királynője, Szabó Dorottya szakkollégistánk is meghódította a pódiumot, egyben a közönség szívét is, akik vastapssal jutalmazták füstös hangját, mellyel az est alatt még jó néhányszor elkápráztatta őket. Különleges pillanatoknak lehettünk szem-és fültanúi, amikor Rafael Lajos, a Jászfényszarui Jackson Tánccsoport nem mellesleg kiváló hangú tagja Tünde Margaret Island: Csillagtalan feldolgozását adta elő. Ezután a  JRSZ legintenzívebb, leggyakrabban hallott férfi hangja, Báder József is színre lépett, általa a legkülönfélébb zenei stílusokban merülhettünk el saját, spontán feldolgozásain és szívén keresztül. A közös jammelés kezdetekor becsatlakozott az előzőekhez a Kultest koordinátora, Szénási Dezső, akinek gitárjátékai a JRSZ közösségi életének alapját képezik, most viszont azon különleges alkalmak egyike volt, amikor megcsillogtatta énekhangját is.

A klubhangulat itt hágott tetőfokára, a vérpezsdítő zene spontaneitással felszikráztatott, magával sodró hullámjainak hatására  a pódium táncparketté változott a jobbnál jobb táncosoknak hála.

Akik ezt a színes, izgalmas közeget alkották, eleinte elmélyülve, majd felpezsdülve érezték jól magukat velünk, mi pedig pörögtünk és örültünk, hogy ez a Kultest is cél ért így: saját, külsős ismerőseinken kívül elfogadták meghívásunk a Budapesti Református Cigány Szakkollégium (RefoRom), a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium (SzoKeReSZ), a Nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkolégium (MEERSZ) és testvér szakkollégiumunk, a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium (SZIK) hallgatói, a Jászfényszarui Jackson Tánccsoport tagjai, valamint alumni hallgatók és egyetemi csoporttársaink is. Külön hatalmas öröm volt köreinkben látni kollégiumi oktató tanárainkat, akik megtiszteltek jelenlétükkel és idejükkel. Hálával tartozunk meghívott zenészeinknek, akik saját hangszereikkel emelték az est fényét. A kultestek természetesen folytatódnak, ugyanezzel a lendülettel, pezsgéssel és tűzzel. Ugye a következő félévben Veled is találkozunk?

Lakatos Szandra Szilvia