III. Tanulmányi hétvége

 

A félév harmadik tanulmányi hétvégéjét Farkas Zsolt és Frigur Róbert nyitotta meg április 11-én pénteken egy kötetlen este keretében. A Khamoro együttes tagjai közösen zenéltek a szakkollégium zenei szakos hallgatóival.
A jó hangulatú este után másnap a szakmaiság került előtérbe, a kurzusokon a szakkollégisták kurzusvezetőik irányítása alatt folytatták a megkezdett munkát.

Kállai Ernő az Ütközések című film kapcsán beszélgetett a hallgatókkal az előítéletről a Közösségi lét dilemmái kurzus keretében.
A tanár úr által tartott másik kurzus, a Kutatásmódszertan, melynek második kurzusalkalmán az interjú volt a fő téma. Az óra első felében annak elméleti hátterével ismerkedtek a nyári kutatásra készülő szakkollégisták: megbeszélték az interjú fogalmát, az interjúk előfordulásának legfőbb területeit, mint például a média, de legfőképpen a tudományos kutatásban lévő interjúról és annak fajtáiról esett szó. Az óra második felében az elméletben tanultakat vitték át a gyakorlatba: a csoporttagok egymással dolgoztak: életút interjút, mélyinterjút és a kevert típusú interjút is kipróbálták.

Novoszáth Péter Kulturális örökségeink nevű kurzusán a szakkollégisták tovább dolgoztak a megkezdett projekten, melynek célja, hogy a magyar cigányzene bekerüljön az ország szellemi kulturális örökségei közé.

A harmadik alkalommal megtartott Jogi alapismeretek kurzuson dr. Raduly Zsuzsanna vezetésével a csoport megbeszélte a Magyarország Alaptörvényéről és a választási rendszerről eddig tanultakat, majd rátértek a munkajog kérdéskörére, amely kapcsán sok új információval gazdagodtak a hallgatók a munkavállalói és munkáltatói jogokról egyaránt, aminek az egyetemi évek lezárulta után (vagy akár már alatta is) nagy hasznát vehetik.
Rövid Márton kurzusán a faj, rassz, nacionalizmus, diszkrimináció fogalmáról és jelentéséről beszélgettek a hallgatók. Az óra során olyan kérdések merültek fel, mint hogy ki a cigány és ki a nemzet tagja. Így a kurzus keretein belül lehetőség nyílik az eltérő vélemények képviseletére és ütköztetésére.
A szakkollégium egyetlen idegennyelvű kurzusán Andrew Gatti továbbra is játékos, interaktív feladatokon keresztül ismerteti meg a hallgatókkal az amerikai kultúrát, miközben a résztvevők nyelvi készségei is fejlődnek.
Az Informatikai készségfejlesztés kurzuson Karsai Norbert az Excel táblázatkezelés rejtelmeibe vezette be a hallgatókat.
A Filmkészítés alapjai kurzus tagjai a készülő filmjükhöz felvett anyagokat: videókat, interjúkat, fotókat nézték és válogatták át Varsányi Ferenc szakmai felügyelete alatt annak érdekében, hogy a kész alkotás a lehető legszínesebben mutassa majd be a JRSZ-t.