Korrektség és hitelesség

Nagyon érdekes előadásban volt részünk október 6-án: Rácz Tibor, a HVG újság oknyomozója volt a vendégünk a Jezsuita Roma Szakkollégiumban. Elsőként családi hátteréről mesélt. Mint megtudhattuk tőle, nem volt számára egyszerű a pályakezdés. „Szerény sorú roma családból származom, a szüleimnek nagyon fontos volt, hogy támogassanak és az legyek, ami szeretnék. Amit ők nem kaptak meg, azt mi a testvéreimmel mind megkaptuk.” Pécsett, a Kommunikációs Média Tudományegyetemen tanult, majd gyakornoki munkát végzett a Tolnai Napilapnál, ahol szinte egyből el is tudott helyezkedni újságíróként.

dsc_0025

A Roma Újságíró Program keretében, 2012-ben elnyertegy ösztöndíjat. Ezáltal bekerült a HVG szerkesztőségbe gyakornokként, és két hónap után már le is szerződtek vele, ugyanis annyira meg voltak elégedve a munkájával. „Az újságírás lényege a gondolkodás, legalábbis a HVG-nél ez nagyon fontos. Mivel oknyomozó vagyok, ezért nagyon alaposan át kell tekintenem egy ügyet. Kutatni, összefüggéseket keresni, kárörvendőnek kell lenni. Ugyanakkor fontos a hitelesség és a megbízhatóság. Okosnak kell lenni nagyon, tudni kell kapcsolatokat építeni, hiszen az információk 85% -át kapcsolatok nélkül úgy kellene kikaparni.”

Mivel a gazdaság és a politika kapcsolatára, legfőképpen a korrupcióra specializálódott, számolnia kell azzal is, hogy egyes cikkek után atrocitások érik. „Többször bepereltek már, egyszer vesztettem is. Ugyanis a magyar sajtótörvény nagyon rossz fordulatokat használ. Értek már fenyegetések is, követtek több alkalommal”.

dsc_0002

Ma az újságíróknak Magyarországon elég alacsony atársadalmi megbecsülésük..  Előbb leköpnek egy újságírót, mint egy politikust. Több sztereotípia is él irányukban. Az emberek nem értik, miért csinálja. „Mazochista vagyok, konkrétan. A sztereotípiák mindenhol felmerülnek, ez csak azon múlik, hogy magadra veszed-e. Egy jó újságírónak alapvetően 2 fő szempontja van: a korrektség és a hitelesség. Magával szemben az embernek korrektnek kell lenni. Minőségi elvárásaim vannak, nem adok ki a kezem alól olyan munkát, amire azt mondanám én magam is, hogy rossz. A másik pedig, hogy mindig meg kell maradni a tényeknél.”

dsc_0006

Tibor nemzetközileg is ütötte a mércét. 2015-ben elnyert egy ösztöndíjat, Németországban töltött több hónapot vendég újságíróként egy helyi lapnál.  Jelenleg e német napilapnál magyarországi tudósító.

Előadónk azt vallja, a mai társadalomban nehéz lépéseket tenni, fontos, hogy legyen mellettünk egy erős közösség, és ugyanakkor önmagunk hite. Tiborral teljesen egyetértek: „Alulról érkező kezdeményezésekben hiszek. Érdekeink vannak, ki kell magunkért állni, képviselni.  Fontos a társadalmi felelősség vállalás, a rendszer a miénk, akkor is, ha ránk erőltették.”

                                               Ignácz Valentina

A program a Nemzeti Tehetségprogram, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma az NTP-SZKOLL-A-M-16-0002 kódszámú pályázata keretében valósult meg.