MIÉRT Tábor 2015

2015.06.26-án kezdődött a tehetségfejlesztő táborunk, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő lebonyolításával, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által kiírt pályázat keretében, a Nemzeti Tehetség Program részeként valósítottunk meg.

Első napunkon a szállás elfoglalása után a délutánt a bemutatkozással és a csapatépítéssel töltöttük. A programot Antal István a Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium rektora nyitotta meg.

DSC_0503

Majd ezután különböző játékos, tehetségfejlesztő feladatokon keresztül megismerhettük egymást a gyermekekkel és kísérőikkel. Egy lapra leírták a diákok, hogy mik szeretnének, lenni vagy mit szeretnének elérni a jövőben és erre reagáltak a trénerek pár tanáccsal illetve egy idézettel, amit a harmadik nap végén adtak vissza nekik.

Az estét szalonnasütéssel zártuk, melyen a Romano Glaszo – Emberi Hang népzenei együttes lépett fel. Különböző autentikus cigány folklórt játszottak gitáron és énekeltek Lakatos György vezetésével. A gyerekek nagyon jól érezték magukat és többen énekeltek is a zenekarral. Az esti programra eljött Farkas Zsolt, aki a Khamoro Budapest Band vezetője. Egy-két dalt eljátszott a zenekar nemrégiben megjelent CD-jéről.

A második napon egy hosszú és tartalmas városnézésre mentünk a gyermekekkel, ahol természetesen több nevezetességet is megnéztünk Budapesten, mint például a Budai Várnegyedet és a Sándor- Palotát. Amikor odaértünk pont őrségváltás volt, amit nagyon élveztek mind a gyerekek mind pedig azon felnőttek, akik kísérőként és résztvevőként voltak jelen a programon. Persze azért játékra is maradt idő. Egy belvárosi játszótérre mentünk majd egy óra múlva a Magyar Állami Operaházhoz. A közelben megálltunk egy fagyira és pihentünk egy kicsit.

Elindultunk vissza a belvárosból a Jezsuita Roma Szakkollégiumba. Egy órás pihenő után a gyerekekkel kimentünk a közeli futballpályára, ahol a fiúk focizhattak a lányok pedig a mellette levő játszótéren játszhattak. Amikor vissza értünk vacsoráztunk és újabb játékot játszottunk. Az est folyamán activity-vel és más csapatjátékkal, társasjátékkal játszottunk. Persze a székfoglaló sem maradhatott el. Így zártuk a második napot, mely újabb élményekkel gazdagította a gyermekeket, kísérőiket és a megvalósító szakkollégistákat is.

A harmadik napunk reggeli tornával kezdődött, melyet az egyik szervezőtársunk vezényelt le. Miután mindenki felfrissült reggeliztünk és kezdődhetett az újabb tehetségfejlesztő nap.
Most a pályaorientációs és önismereti játékok következtek. Például a gyermekek plakátokat készíthettek egyénileg, mely azt ábrázolja, hogy 5 év múlva hol fognak tartani, mi a tervük.

Majd jó és rossz tulajdonságok közül kellett választani a rájuk legjellemzőbbet, mindegyikből egyet-egyet. Ez után egyesével elmondták, hogy miért ezt választották és azt, hogy a rossz tulajdonságukat hogyan tudják megváltoztatni és a jókat hogyan érősíthetik. Nagyon jó volt látni, hogy a gyerekeknek vannak álmaik és vágyaik, melyeket el szeretnének érni. A csoportvezetők segítettek abban, hogy elmondták hogyan érdemes elkezdeni az utat, mit kell tenni ahhoz, hogy valaki elérje a céljait és megvalósítsa álmait. A napot egy finom ebéddel zártuk, majd a Hanns-Seidel Alapítvány jóvoltából egy kis ajándékcsomagot adtunk át a gyermekeknek, melyben ceruza, radír, toll, füzet, jegyzettömb és mappa volt. Többen jelezték, hogy ha lesz jövőre is hasonló táborunk szeretnének eljönni majd.

 

Farkas András
MIÉRT Tábor
szervező