Nemzeti Tehetségprogram 2015/16

A Jezsuita Roma Szakkollégiumban folyó tehetséggondozó munka színvonalas folytatását a 2015/2016-os tanév folyamán nagyban elősegítették az NTP-SZKOLL-M-15-0003 pályázat jóvoltából megvalósult tevékenységek.

A kurzusokból, nyelvtanfolyamokból, közösségi és szakmai eseményekből, könyvtárbővítésből és a 2014/2015-ös tanévet bemutató évkönyv kiadásából összeállt szakmai programcsomag a Nemzeti Tehetségprogram, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre.

A tanév során két szaktábor megvalósítására is lehetőség nyílt: a tanévkezdő szaktábor Kecskeméten, a tavaszi szaktábor Katalinpusztán került megrendezésre. Mind a két tábor alapját Tóth Zoltán (AC Humán Kft) szervezetfejlesztő szakember gyakorlati képzése nyújtotta. Az évkezdő táborban emellett kiemelt szerepet kapott a roma kultúra, a jezsuita lelkiségi programok és a szakkollégiumi munkát megalapozó elméleti előadások.

kepatmeretezes_hu_kpuszta

A tanév folyamán a könyvtárat folyamatosan bővítettük: elsősorban romológiai és keresztény témájú, valamint tehetségfejlesztéssel foglalkozó szakkönyveket vásároltunk, illetve a diákok számára is lehetőséget biztosítottunk, hogy tanulmányaikhoz igazodó szakkönyvek beszerzésére vonatkozó igényeiket benyújtsák a könyvtár állományának bővítéséhez.

kepatmeretezes_hu_kurzus

Az elmúlt tanévben a szakkollégiumi kurzusokat (pl. informatika, közgazdaságtan, retorika, szociálpszichológia, roma társadalomtörténet, közösségi lét dilemmái) és számos nyelvtanfolyamot (angol, német, francia) is a támogatásból tudtunk finanszírozni, valamint a tanulmányi hétvégéket megnyitó péntek esti kulturális estek költségét is a támogatás terhére számoltuk el. Az első tanulmányi hétvégén például az országosan ismert Karaván Família fogadta el meghívásunkat.

Az őszi félévben, csütörtök esténként folytatódott a 2014/2015-ös tanévben megkezdett, „Lokális elszigeteltségben” című előadássorozat, melyet az MTA-val közös szervezésben dr. Kállai Ernő szervezett és moderált. A félév meghívott előadói voltak:

– Bódis Kriszta
– L. Ritók Nóra
– Ignácz József
– Gelsei Gábor 
– Orsós János

A csütörtöki szakmai estek fennmaradó részében zártkörű előadások, fórumok kerültek megrendezésre. Az estekhez kapcsolódó előadói díjakat és a közös vacsora költségét a támogatásnak köszönhetően tudtuk finanszírozni.

Újdonság volt a szakkollégiumi életben a két alkalommal is megrendezett kiscsoportos lelkigyakorlatos hétvége. Az ignáci lelkigyakorlatok mintájára felépülő, három-három napos, vezetett, egyéni elcsendesülés Dobogókőn illetve Tahitótfalun, jezsuita lelki vezető szolgálatával valósult meg.

kepatmeretezes_hu_lgy

A támogatásból továbbá egy közösségépítő sportnap szervezésére is lehetőség nyílt, valamint publikálásra került a 2014/2015-ös tanév eseményeit és közösségét bemutató évkönyv is. A kiadványból a hallgatóknak, oktatóinknak, vendégeinknek és támogatóinknak is át tudtunk egy-egy példányt adni, ezzel is népszerűsítve az intézményben folyó tehetséggondozó munkát.

ntp_72_rgb emet_logo_szines emmi_logo

KategóriákNTP