Pályaorientációs műhelybeszélgetés általános- és középiskolásoknak

A Magyar Tehetségsegítők Szervezete (MATEHETSZ) és a Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium közös együttműködésével a „Tehetséghidak Program” keretein belül pályaorientációs műhelybeszélgetést tartottunk általános és középiskolás gyerekeknek. A diákok a bátonyterenyei, budaörsi és a rimóci tanodából érkeztek kísérőkkel együtt. Az esemény célja az volt, hogy minél jobban motiváltakká tegyük őket.

A pályaorientációs műhelybeszélgetésen a szakkollégiumból Antal Szabina, Atyimov Zsanett Kitti, Fehér György, Simon Nóra és Zsigmond Kitti vett részt.

DSC_0898

A műhelybeszélgetés során a pályaorientáció, valamint az önismeret és a jövőbeni célkitűzések is szerepet kaptak a diákok körében. A megnyitón köszöntőt mondott Szegedi Dezső a MATEHETSZ munkatársa és Antal István a Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium rektora

 

A köszöntő beszéd után bemutatkoztak a műhelybeszélgetés vezetői, a Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium hallgatói. A vezetők bemutatkozása után játékos bemutatkozással kezdtünk, hogy jobban megismerkedjenek a gyerekek egymással. A diákokat kisebb csoportokba osztottuk és csatlakozott hozzájuk egy-egy vezető is. Ezt követően egy kisebb feladattal kezdtünk: foglalkozások összegyűjtésével, majd a saját céljuk leírásával folytatták a programot. A délelőtt legnagyobb része a „képzeletbeli fával” telt. Minden csoport kapott egy flipchart papírt, amire egy fát kellett rajzolni, s a „Hogyan lehetek sikeres és elégedett a jövőben?” kérdést, boncolgatva akasztották fel a gyerekek elgondolásaikat a rajzolt fára.

Ebéd után a roma kultúra értékeivel ismerkedhettek meg a diákok egy videó vetítés keretében. A videó lejátszása után kérdéseket tettünk fel a diákok részére. A délután folyamán a diákoknak nem csak önmagukról kellett véleményt alkotni, hanem társaikról is. A legnépszerűbb program a kincskereső játék volt, ami abban nyilvánult meg, hogy a szakkollégium területén elrejtettünk csomagocskákat, amelyekben csokoládék voltak, az alján pedig betűk és szavak álltak. A meglelt csomagok felbontása után a csapatoknak motiváló mondatokat kellett alkotniuk, majd a későbbiek során a motiváló mondatokról kellett beszélniük, véleményt alkotniuk.

Zárásként megkérdeztük a diákoktól, hogy kinek melyik szekció tetszett a legjobban, valamint, azt is, hogy ki mit visz haza magával útravalónak.

DSC_0883