Válasszunk magunknak vezetőket!

…avagy Diák Bizottsági szavazás. A februári utolsó közösségi estünket követően egy, a szakkollégiumunk életében igen fontos esemény zajlott, a Diák Bizottsági választás. Az elmúlt hét során, azaz a jelöltállítási időszakban a választásokon való induláshoz az indulni kívánó hallgatóknak minimum 3 db ajánlást kellett összegyűjteni egy online kérdőíven. A tavalyi félévünk során nem volt megfelelő jelöltünk ahhoz, hogy elindítsunk a munkánkat, döntéseket hallgatói szinten csak a Hallgatói Fórum keretében tudtunk megtenni, így most nagy örömmel vettük a sok jelentkezőt. A szavazás a megfelelő előírások szerint zajlott, előzetes jelölés alapján kettő induló volt, Oláh Tímea és Farkas Teodóra. Mivel a Bizottság 3 fővel indult el, a helyszínen még 1 fő jelentkezését vártuk, de végül többen is jelöltették magukat.  A szavazás eredménye a következőképpen alakult: elnöknek szavaztuk meg 1 szavazat előnnyel Oláh Tímeát, a Diák Bizottság többi tagjai pedig Farkas Teodóra, Czigány Máté Gábor, Bangó Henrietta és Horváth Gábor lettek. A tagok esküt is tettek, melynek tartalmát Oláh Zsolt előző Diák Bizottsági elnök ismertette.

????????????????????????????????????

Gratulálunk az újdonsült Diák Bizottsági tagoknak, és sok sikert kívánunk nekik a munkájukhoz!

Kőszegi Dóra