2013 szeptember 23-án este, jezsuita szerzeteseket láttunk vendégül a kollégiumban. Egy közös vacsorára invitáltuk meg őket, melynek keretein belül lehetőségük nyílt az új szakkollégistáknak megismerkedni a jezsuita szerzetesrenddel, és a szerzetesekkel is egyaránt.
A vendégek 20 órára érkeztek Kiss Ulrich SJ atya vezetésével. A vacsora előtt, Antal István, kollégiumunk rektora, beszédet mondott. Megköszönte a szerzetesek kitartó munkáját és segítségét. Minden szakkollégistának sikeres félévet kívánt, és erőt ennek teljesítéséhez. Rektorunk, gróf Széchenyi István egyik híres idézetével ösztönözte az újonnan érkező, illetve a már itt régebben bent lakó kollégistákat: „Merjünk nagyok lenni”, mert csak így érhetjük el a kitűzött álmainkat, vágyainkat. Emellett felhívta a figyelmünket arra, hogy felelősséggel gondozzuk közösségünket. Építsük és ápoljuk ezt a bizonyos köteléket, ami köztünk van. Mi mint roma értelmiségi fiatalok kötelességünk példát mutatni hasonló sorsú embertársainknak. A kettős identitás szellemében munkálkodjunk és formáljuk környezetünket.
Az este folyamán Farkas Andrást, a Diák Bizottság elnökét is felkérte Antal István, hogy pár szóban mondja el a kollégium jövőbeli terveit. András megköszönte a jezsuita rend segítőkészségét és arra kérte őket, hogy továbbra is támogassanak minket, és segítsenek a felmerülő problémáink megoldásában.
Közös imádság után és a vacsora elfogyasztását követően, kollégiumunk kiváló zenészei Berki Tamás, zongora; Baranyi Zoltán hegedű és Gólya Márton, népi cimbalom szakos hallgatója kedveskedtek a vendégeknek muzsikaszóval.
Végül, de nem utolsó sorban, kollégiumunk csillaga, Sárközi Xénia, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, egy magyar népdal feldolgozást adott elő. Hangjával elkápráztatta a közönséget és mindenkiben maradandó élményt hagyott.
A program végén a szerzetesek megköszönték az estét. Elárulták, hogy nagyon jól érezték magukat. Reményeink szerint ezentúl, a jövőben többször is ellátogatnak majd hozzánk.
Balogh Krisztina