A Republikon Intézet – közösen az Ars Longa Művészeti Egyesülettel – szakmai konferenciát szervezett a romakérdés, hátrányos helyzet és kitörési stratégiák témában az A38 Rendezvényhajón, 2013. október 25-én. Mi is részt vettünk ezen a jeles eseményen.
A regisztrációt követően Tóth Csaba, Republikon Intézet stratégiai igazgatója, köszöntőjét hallhattuk. Ezután „Roma-kérdés és hátrányos helyzet a politikában”, kerekasztal beszélgetéssel folytatódott a program. A konferencia első szekciójában kormánypárti és ellenzéki politikusok vitáztak a romastratégia és az integráció kérdéseiről. A kormány munkáját Kovács Zoltán mutatta be, az ellenzék oldaláról Osztolykán Ágnes az LMP politikusa, Juhász Péter az Együtt –PM-től, Hiller István az MSZP-t képviselte, Niedermüller Péter a Demokratikus Koalició alelnöke mondta el véleményét a romákat érintő intézkedésekről.
A rövid szünet után, a második szekcióban, újabb kerekasztal beszélgetés következett „Integráció a gyakorlatban” címmel. A terepen dolgozó civileké volt a főszerep. A beszélgetés résztvevői között kollégiumunkat képviselte Szénási Réka, aki elmondta, hogy csak közös erővel és akarattal tudjuk megoldani a ránk háruló problémákat. Szerinte nekünk, roma értelmiségieknek, kell majd utat mutatni a fiatalabb generációknak és mi fogjuk ezeket a stratégiákat valamilyen formában eljuttatni az érintettekhez. Emellett kiemelte az oktatás az identitás megőrzésének fontosságát.
A harmadik szekcióban kutatók mutatták és vázolták fel a Roma-kérdést. Köztük Bernát Anikó, a TÁRKI munkatársa, „A cigánysággal és a bevándorlókkal kapcsolatos attitűdök” címmel tartott prezentációt. Juhász Attila, Political Capital munkatársa, aki a romaellenességet és az antiszemitizmus változó formáiról tartott előadást.
Képek az eseményről ITT ELÉRHETŐEK. Balogh Krisztina