IMG_1978

Jezsuita Roma Szakkollégium III. Tanulmányi hétvége

A JRSz harmadik, november elején megtartott tanulmányi hétvégéje a megszokottak szerint folytatódott, tanáraink vezetésével a hallgatók tovább mélyíthették tudásukat az alábbi kurzusokon:

  • Dr. Novoszáth Péter: Közgazdaságtan, pénzügyi alapismeretek

  • Dr. Pósa Péter: Jogi alapismeretek

  • Dr. Kállai Ernő: Közösségi lét dilemmái

  • Rövid Márton: Bevezetés a társadalmi kisebbségek és többségek vizsgálatába

  • Dobai Edit: Tanulásmódszertan, illetve Pályaorientáció

Rendhagyó módon ez alkalommal két kurzusunk más helyszínre került.

Varsányi Ferenc filmkészítés alapjai órájának a Faludi Ferenc Akadémia filmműhelye adott helyet, ahol vágási ismereteket sajátíthattak el a szakkollégisták.

Choli Daróczi József pedig mostantól már a róla elnevezett teremben, az általa a szakkollégiumnak adományozott roma művészeti alkotások (festmények, könyvek, kéziratok) körében tartja kurzusát, mely megfelelő hangulatot biztosít a cigány irodalomról szóló párbeszédhez.