Amerika….a legtöbb ember álma
A Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium, hagyományaihoz hűen, március 20-án ismét megtartotta a csütörtöki közösségi estet és vacsorát, ahol a Fulbright ösztöndíj program került bemutatásra.
A Fulbright Hungary csereprogram két magyarországi képviselőjétől, Rabóczki Ágnestől és Andrew Gattitól (akit többen ismertünk már a kollégium angol nyelvi kurzusainak oktatójaként) kaptunk bővebb információkat, a Prezi alkalmazás segítségével ismertette Ágnes a pályázatot. Hallhattuk a Fulbright rövid történetéről, hogy az amerikai-magyar kultúrát hogyan tudjuk közelebb hozni egymáshoz, és arról is tájékoztatást kaptunk, hogy a különböző lehetőségeket milyen feltételek mellett pályázhatjuk meg.
Megtudhattuk többek között, hogy Magyarország 1978-ban csatlakozott a Fulbright Programhoz, a Fulbright Magyarországi Bizottság pedig 1992-ben alakult meg. Hihetetlen lehetőségeket vázoltak fel előttünk, hiszen bármelyik amerikai egyetem tanulói lehetünk, amennyiben jó jegyeket szerezünk a saját egyetemünkön, az angol nyelvi tudásunkat a megfelelő szintre emeljük (a pályázathoz szükséges TOEFL vizsgát sikerrel letesszük), minimum egy BA, vagy BSc szintű diplomával rendelkezünk, valamint a pályázati anyagot hiánytalanul kitöltjük és megírjuk. Ez utóbbit még egy teszt megírása és egy interjú követ, vagyis a pályázat lefutásának ideje körülbelül EGY ÉV. Bonyolultan hangzik, igaz? Mi is megijedtünk ezektől a feltételektől, de mégsem olyan körülményes és nehézkes a csereprogram diákjává válni. A kemény munka mindig meghozza a gyümölcsét, ezért is érdemes teljes erőbedobással a tanulmányainkra fókuszálni.
AMERIKA…álmodozik róla mindenki, hogy egyszer életében el fog jutni oda és ez az ösztöndíj tálcán kínálja a lehetőség számunkra, hogy megvalósítsuk, amit már oly sokszor elképzeltünk. Mindenkit felvillanyozott a kollégiumban ez az este, hiszen itt van a lehetőség számunkra, hogy Amerika legnevesebb egyetemein: a Harvardon, vagy akár a Yale Egyetemen tanulhassunk, kutathassunk. Ábrándjaink megvalósításához nagyszerű segítő kezet nyújt a kollégiumunk, valamint a Fulbright Ösztöndíj program képviselői is támogatásukat ajánlották a pályázó diákoknak.
A prezentációt egy jó hangulatú közös vacsora követte, ami közben a legtöbb kollégista társam már arról gondolkodott, hogy melyik amerikai egyetem hallgatója legyen, hogyan és miről kutasson, és a kutatás eredményeit hogyan tudja Magyarországon hasznosítani.
A csütörtöki esténk tehát ismét hasznosan telt, az előadóink új utakat világítottak meg előttünk, valamint a közös beszélgetés ismét rádöbbentett minket arra, hogy álmaink egy karnyújtásnyira vannak tőlünk és soha nem késő elkezdeni dolgozni, tenni értük, hiszen a tanulásba fektetett idő és energia többszörösen megtérül.
Szénási Réka