cimlap-vizeses

“Légy példa!” – KRSZH konferencia 2014. 05. 10-11.

 

DSC00072

“Légy példa!”

A 2013/2014-es tanév tavaszi Keresztény Roma Szakkollégium Hálózat (KRSZH) konferenciájának, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma szervezett közösen a Hanns Seidel Alapítvánnyal, ez volt a mottója! Legyünk példák, de ne csak egyszerűen példák, hanem legyünk jó példák a társadalomnak!

Jó példának lenni nehéz és felelősségteljes feladat. A konferencián több példamutató emberrel ismerkedhettünk meg, többek között Lázár Melinda, bokszolóval, Pisont István, szövetségi edzővel és a Kossuth-díjas, roma származású festőművésszel, Szentandrássy Istvánnal.
A KRSZH hétvége nyitóprogramja a Jezsuita Roma Szakkollégiumban (JRSZ) 2014. május 9-én megrendezett Hagyományőrző Roma nap volt. Célunk a roma kultúra bemutatás, ápolása és egyben tiszteletben tartása volt. Szombat délelőtt 10 órakor folytatódott a program, amikor is közösen átmentünk a budai Bara Hotelbe. A megnyitón hallhattuk Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások miniszterét, Kovács Zoltán, társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkárt, Forrai Tamás, a jezsuiták magyarországi rendtartományának tartományfőnökét, és nem utolsó sorban Martin Axmannt, a Hanns Seidel Alapítványtól. A délutáni fakultatív program után pedig a Romengo együttes zenélt nekünk. Vasárnap közös beszélgetésre volt lehetőségünk, „Kérdezd a minisztert” címmel, hiszen „a fontos kérdések megválaszolásához és a konstruktív párbeszéd kialakulásához személyes jelenlét, találkozás szükséges. A közös gondolkodás segít abban, hogy jobban megértsük a másikat, ráadásul így mi magunk is újabb és újabb tapasztalatokkal gazdagodhatunk.” – olvashatjuk Balog Zoltán Facebook-oldalán. Az ebéd után a Cigánykerék – Roma Értékek Kulturális Fesztivál budapesti programsorozatán vettünk részt, mely az Akvárium Klubban került megrendezésre. Az esti gálaműsoron fellépett mások a 100 Tagú Cigányzenekar. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon idén bemutatott első roma sorsjáték, a humorban, misztikumban bővelkedő Somnakaj egy-egy részletét is láthattuk színpadon.
Az évről évre megrendezett KRSZH találkozók célja az, hogy együtt legyünk, közösen gondolkodjunk, és együttes erővel próbáljunk a felmerülő kérdésekre válaszokat, és megoldásokat találni. Ez a nagyszabású rendezvény teszi lehetővé, hogy még jobban megismerjük egymást, ötleteljünk és megtaláljuk a problémákra a megfelelő megoldást. Ezúton szeretnénk megköszönni a szervezőknek és mindenkinek, aki hozzájárult, hogy egy újabb KRSZH konferencia megrendezésre kerüljön.
A hétvége utáni elmélkedés…

DJANGO REINHARDT – Az európai dzsessz egyik megalapítója

Jean-Baptiste Reinhardt egy roma komikusból és zenészekből álló vándortársulat egyik lakókocsijában született 1910. január 23-án Belgiumban. Cigány “beceneve” a Django, később így ismerte meg a világ, mint az európai dzsessz egyik megteremtőjét.
Tizennyolc éves korában súlyos tragédia érte. Egy szerencsétlen véletlen miatt kigyulladt és leégett a lakókocsijuk. Ő és akkori felesége kimenekültek, de Django jobb oldala teljesen megégett, lábát amputálni is akarták, de nem egyezett bele. Ugyancsak megsült a bal keze is, kisujját és gyűrűsujját nem tudta többé mozgatni. Egy szanatóriumba kerülve ismét elkezdett gitározni, és kifejlesztett egy olyan játékmódot, amellyel a sérülése ellenére is virtuózan tudott játszani.
Tehetségének és akaraterejének köszönhetően megalkotta az amerikai eredetű dzessz zene egyik európai változatát. (Glinda – Roma Gyermek és Ifjúsági Magazin, 10 évf., 28. szám, 22 old.)
„Egy példa az, akit tudsz követni és az, aki vezérelni tud. Motiválni tud téged! Ha valaki tőlem megkérdezné, nekem ki a példaképem, akkor Djangót tudnám elsődlegesen mondani, de rajta kívül száz meg száz “példaképet” tudnék felsorakoztatni, akiktől merítek a mindennapokban. Django és a hozzáhasonló emberek azok, akik igazán fel tudnak tölteni energiával, mert egy PÉLDAÉRTÉKŰ utat jártak végig, és ez a példaértékű út ad nekem erőt, hogy én is olyasmit alkothassak, amit az utókor értékelni fog és példaképpé válhatok ezáltal számukra! Nekem már van példaképem! És neked? NE hagyd, hogy elvesszen a tehetség, ami benned van! Engedd szabadjára a fantáziádat és keresd meg, azt amiben jó vagy! Akarj tenni, és akarj változtatni a helyzeteden. És ami még fontos, hogy soha ne elégedj meg azzal, amid van. Mert az örökös vágyakozás az, ami előre visz téged.” (Balogh Krisztina)

Október 13-án diákbizottsági elnököt és tagokat választottunk a Jezsuita Roma Szakkollégiumban
A szakkollégiumi létünk fontos eleme az önkormányzatiság, amelyet többek között a diákbizottságon keresztül tudunk érvényre juttatni. Idén is sor került a bizottság megválasztására, mely jelöléssel kezdődött. Első körben online lehetett  jelölni. A  lista a szakkollégium hallgatóiból állt. Ha egy jelölt legalább 3 szavazatot kapott, akkor bekerült a választhatók közé. dsc_0040 Csütörtök este 3 hallgató  jutott tovább: Bogdán Mária Eszter, Oláh Zsolt és Farkas András. 20 szavazó polgárra lett bízva a döntés, hogy ki legyen az elnök. A szavazás nagyon szoros volt. Ugyanis 11 szavazatot kapott Oláh Zsolt és Farkas András is. Mivel Oláh Zsolt úgy döntött, hogy nem tudná vállalni az elnöki hivatást, így nem került sor második fordulóra. dsc_0056 dsc_0049 Végezetül, 11 szavazattal, Farkas András lett az  új diákbizottsági elnök, akinek egy szemeszterre szól a mandátuma. Valamint Bogdán Mária Eszter és Oláh Zsolt a Diákbizottság tagjai. Az új tagoknak ünnepélyes esküt kellett tenniük, hogy vállalnak minden elhivatottságot a közösség érdekében. Reméljük, hogy ötleteikkel felpezsdítik a kollégium közösségi életét, valamint képviselik a hallgatóságot, az érdekeinket.

            Ignácz Valentina