Mondj nemet a háborúra!
Közel ezer fiatal vett részt Közép- és Kelet-Európa országaiból, köztük a Jezsuita Roma Szakkollégium is, azon a nemzetközi ifjúsági találkozón, amelyet a Szent Egyed közösség szervezett szeptember 17. és 20. között Krakkóban. Az első napon két túlélő vallomását hallgattuk meg, köztük egy németországi cigány asszony és egy magyar származású, Izraelben élő idős férfi tanúságtételét. A két túlélő nagyon mélyen hatott ránk. Szavaik örökre bevésődtek szívünkbe. A háborúról keveset tudó fiatalok, ezek után teljesen másként gondolnak majd vissza, amikor a történelem órákon szóba kerül a má-sodik világháború, Auschwitz-Birkenau és a náci ideológia. A háromnapos zarándoklaton megtanultuk, hogy legyünk képesek megrendülni mások szenvedésén. A megrendülés és az együttlétben rejlő erő bátorságot ad nekünk ahhoz, hogy részt tudjunk venni egy erőszak nél-küli világ felépítésében, szembeszálljunk a sztereotípiákkal és az előítéletekkel. A második nap délelőttjén megnéztük az auschwitzi koncentrációs tábor helyszínén berendezett emlék-múzeumot. Szembesültünk a háború ideje alatt leforgó pusztításokkal, a halálba küldött gye-rekekkel, a kétségbeesett anyákkal. Szembe néztünk azoknak az embereknek az arcaival, akik a kegyetlen bántásmódban életüket vesztették a lágerekben. Délután Birkenauban ünnepélyes csendben vonultunk végig a megsemmisítő tábor kapujától a krematóriumok romjai mellett álló emlékműig. Az emlékműnél koszorút is helyeztünk el, és megfogadtuk, hogy soha többé nem engedjük, hogy egy újabb, Auschwitz-hoz hasonló borzadály megtörténhessen: „Ezért mi, különböző népekhez tartozó és különböző nyelveken beszélő európai fiatalok arra vágyunk, hogy közös sorsunk legyen a béke. Együtt nemet mondunk az erőszakra, amely csak újabb konfliktust táplál… A háborút egyedül a békével lehet legyőzni. A békét csak bátorsággal lehet építeni” – hangzott fel Közép- és Kelet Európa fiataljainak szájából. „Nem engedhetjük meg, hogy még egyszer előforduljon az, hogy embereket faji alapon kü-lönböztessenek meg. Származásuk, vagy bőrük színe miatt a halálba küldjék őket. Auschwitz-Birkenau ráébresztett, hogy az ember hitét vesztve milyen szörnyűségeket képes művelni em-bertársaival. Küzdenünk kell az ellen, hogy a gyűlölet és az utálat uralkodjon felettünk. Talál-juk meg saját belső békénket és osszuk meg a többi emberrel azt. Ne higgyük, hogy a sztereo-típiák és az előítéletek által uralt világ, egy jobb világ lesz. Ez badarság. Csak is úgy tudunk együtt élni, mi országok, nemzetek, etnikumok, emberek, hogy elfogadjuk egymást.” (Egy szakkollégista véleménye)