Végéhez közeledik a Jezsuita Roma Szakkollégium ötödik tanévének első, őszi félévi szorgalmi időszaka, a napokban megtartottuk negyedik, utolsó tanulmányi hétvégénket.
Az idén új elemekkel gazdagodott felvételi eljárásnak köszönhetően hét új hallgató került szeptemberben intézményünkbe, különböző szakokról. A félévet a hagyományokhoz hűen egy szaktáborral indítottuk, melyre idén Kecskeméten került sor. A szaktábor csapatépítő és intézményismertető jellegével kiváló lehetőséget nyújtott az új hallgatók számára a gyors beilleszkedésre.
Immár a jól bevált rend szerint, havi tanulmányi hétvégék, csoportos nyelvtanulás, és hét csütörtök esti előadás adta ki a gerincét szakmai programunknak, melyben 36 szakkollégista hallgató vett részt, egész pontosan 35, ha külföldön tanuló ösztöndíjasunkat, Bangó Alexandrát leszámítjuk. Csütörtök esti előadásaink nyitottak voltak, így többi kollégistáink és más érdeklődők is részt vettek rajtuk, különösen az MTA TK Kisebbségkutató Intézetével tavaly megkezdett együttműködés keretében, a „Lokális elszigeteltségben, avagy a helyi programok miért nem válnak országos mintává” című előadássorozat alkalmain. Olyan nyilvános interjúk és beszélgetések ezek, amelyben minden alkalommal egy-egy, a roma közösségeket segítő, sikeres vagy annak tűnő helyi kezdeményezést mutattak be maguk e programok megálmodói. A beszélgetéseket idén is Kállai Ernő, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetének alapító tagja, Romakutatások Osztályának osztályvezetője moderálta.
A hallgatók a következő hétvégi kurzusok közül kettőt-kettőt végeztek el:
Kurzusaink bővebb leírása a Kurzusaink menüpontban elérhető.
A szakkollégium hallgatói továbbra is kiscsoportos, 40 órás nyelvtanfolyamokon vehetnek részt. A félévben 7 tanfolyam zajlik párhuzamosan, egy A2 és egy B2 szintű német, négy A1 és B2 közötti, és egy C1 szintű angol tanfolyam, ez utóbbi a Fulbright Bizottság jóvoltából anyanyelvi tanárral.
A keresztény szellemiség jegyében 15 diákunk számára a kollégium lelki vezetője, Hiba György SJ, valamint Balla Erika SJC Dobogókőn lelkigyakorlatot tartottak novemberben. A jezsuita lelkiségű lelkigyakorlatban a hangsúly a szemlélődő nyugalmon, a csenden és a személyes kísérésen volt, elősegítve, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek Istenhez és elsajátítsák a megkülönböztetéshez vezető utat, mely segíti őket az élet apró és nagy döntéseiben.
A cigány-magyar kettős identitástudat építésére 4 alkalommal kulturális estet tartottunk meg. Szeptemberben a Karaván Família látogatott el hozzánk, beszéltek történetükről, zenei stílusukról, céljaikról; októberben Baranyi Zoltán hegedűművész és Farkas András operaénekes szakkollégisták mutatták be a kávéházi cigányzenével kapcsolatos kutatásukat; novemberben Kállai András festőművész előadását hallhattuk a romák ábrázolásmódjáról a képzőművészetben, most hétvégén pedig a Khamoro együttes két tagja tartott rövid bemutatót és előadást a cigány zenéről és táncról.