A Nemzeti Tehetség Program a 2016/17-es tanévben is támogatta Szakkollégium tehetséggondozó programját. Az alábbiakban összefoglaljuk az NTP-SZKOLL-A-M-16-0002 pályázat keretében megvalósult tevékenységeket.
A JRSZ tehetséggondozó és tehetségfejlesztő programja című projekt 12 – rendszeres és egyedi alkalmakból álló – tevékenysége végigkísérte az elmúlt tanévet, az évindító orientációs szaktábortól a tanév közbeni közösségi estéken és kurzusokon át az év végi, roma kulturális kiadvány megjelentetéséig. A szakmai programcsomag megvalósulását a Nemzeti Tehetségprogram és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közreműködésével.
A 2015/16-os tanévhez hasonlóan ebben a két szemeszterben is két szaktábor megvalósítására nyílt lehetőség. A tanévkezdő szaktábor Királyréten, a tavaszi szaktábor Pannonhalmán került megrendezésre. Mind a két tábor alapját Tóth Zoltán (AC Humán Kft) szervezetfejlesztő szakember tréningje nyújtotta. Az évkezdő tábor emellett lehetőséget nyújtott az új szakkollégisták közösségi integrációjára, a szakkollégiumi program bemutatására és a jezsuita lelkiség megismertetésére is.
A tanulmányi rendszer gerincét képező szakkollégiumi kurzusok közül hármat tudtunk a támogatásból finanszírozni. A Bioetika, Jogi alapismeretek és EU tárgyú, egyenként 16 órás kurzusok a diákok által jelzett igények szerint kerültek kiválasztásra.
A Szakkollégium 6 éves fennállása óta immár hagyománnyá vált, hogy a közösségi alkalmakat csütörtök esténként szervezzük a szakkollégisták részére. A program keretében mindkét félévben 12-13 alkalommal fogadtunk meghívottakat, akik a hallgatók számára mutatták be tevékenységüket. Vendégünk volt többek között a Jezsuita Menekültszolgálat vezetője, az UCCU Alapítvány, az ELTE TáTK néhány nemzetközi diákja, a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány, a RefoRom Református Cigány Szakkollégium, a Máltai Szeretetszolgálat külföldi cserekapcsolatokért felelős szervezői, a kanadai nagykövet és a jezsuiták új tartományfőnöke is.
A szakkollégium új tagjainak szakszerű kiválasztásához és egyéni szükségleteken alapuló fejlesztéséhez fontos eszközrendszert szolgáltatott a felvételi rendszerünk fejlesztése és a mentorrendszer kialakítása. A felvételi tehetségazonosítási és kiválasztási folyamatban professzionális szakértői segítséget vettünk igénybe. A felvett hallgatókat érintő egyéni akciótervek kidolgozását, tehetségterületeik és fejlesztendő területeik feltárását és a közösségbe illeszkedésükhöz szükséges lépések kijelölését a szintén a program keretéből támogatott tehetségkoordinátor végezte. Az egyéni fejlesztési tervek és az online adatbázis a II. félév során megvalósult mentorálási munkához jelentettek alapot.
A program keretében kulturális programokat is látogattunk diákjainkkal: a Zeneakadémián 2017. februárjában a „Zongopera” c. előadást, márciusban az Erkel Színházban a Cigánybárót tekintettük meg. A roma kultúra terjesztését szolgálta az angol nyelven megjelent Think Roma Style c. kiadvány kiadványunk. Még 2016 decemberében került publikálásra a 2015/2016-os tanév eseményeit és közösségét bemutató évkönyv is. Szakkollégiumi könyvtárunkat és folyóiratolvasónkat szakkönyvekkel, szakmai folyóiratokkal bővítettük. A diákok számára is lehetőséget biztosítottunk, hogy tanulmányaikhoz igazodó szakkönyvek beszerzésére vonatkozó igényeiket benyújtsák a könyvtár állományának bővítéséhez.