Tanulmányi-hétvége-kolesz-14-2000x1200

2017/18. tanév tavaszi félévének kurzusai

Cigány irodalom – Dr. D. Magyari Imre

Az órákon folyamatosan szó esik az európai és a magyar irodalom műveiben megjelenő cigányképekről, nemkülönben a cigányokkal kapcsolatos legújabb hazai szakirodalomról, könyvekről, tanulmányokról, interjúkról.

Ízelítő a szakirodalomból: Fekete korall I., Fekete korall II. , Bari Károly költészete és néprajzi munkássága, Lakatos Menyhért: Füstös képek, Lakatos Menyhért: Akik élni akartak, novellák, Osztojkán Béla: Átyin Jóskának nincs, aki megfizessen, Holdosi József: Kányák + kisregények, Szécsi Magda lírája és prózája, Jónás Tamás munkássága

Bevezetés a társadalmi kisebbségek és többségek vizsgálatába – Dr. Rövid Márton

A kurzus célja, hogy bevezesse a hallgatókat a társadalmi kisebbségek és többségek vizsgálatának világába. Az első órán Jim Jarmush Éjszaka a földön című filmjének segítségével az előítélet, rasszizmus, és diszkrimináció fogalmait járjuk körbe. A második órán a nemzet, etnikum, faj fogalmait vizsgáljuk és megismerkedünk az etnicitás nélküli csoportok koncepciójával. Ezután az emberi jogok, kisebbségi jogok, és a kisebbségi autonómia kérdésköreit tárgyaljuk. Végezetül a társadalmi elnyomás és kirekesztés formáit vitatjuk meg.

Közgazdaságtan – Hajdu András

Érintett témák:

A Közgazdaságtan története; Piacgazdaság fejlődése és működése; A gazdasági matematika alapjai; Hogyan válasszunk bankot?; A banki hitelezés trükkjei és buktatói; Mit csináljunk a megtakarított pénzünkkel?

Roma nők helyzete – Dr. Tamási Erzsébet

A foglalkozás célja, hogy megvilágítsa a nők és férfiak jelenlegi egyéni és társadalmi állapotát, és mindennek tükrében bemutassa a roma nők speciális helyzetét. A foglalkozás első két órája előadás formájában zajlik, a további időben kérdések és megbeszélés folyik az elhangzottakról. A kollégium célja, hogy a roma nők általános és speciális helyzetét és problémáit a jelen társadalmi kérdések tükrében mutassa be.

Kül-és belpolitikai ismeretek – Dr. Feledy Botond és dr. Schiffer András

  1. február 24. Dr. Feledy Botond: A külpolitika és belpolitika összefüggései: hogyan hozunk külpolitikai döntéseket? Mi az a nemzetérdek? Hogyan illeszkedik hazánk az Európai Unióba? Mennyiben befolyásolja a világpolitika a hazai belpolitikát? Vannak-e erősek és gyengék a világpolitikában? Mi a fokmérője a hatalomnak külpolitikai szemmel nézve?”
  1. márc. 10. Schiffer András: Választások 2018. – a választások közjogi környezete (különös tekintettel: választási rendszer, kisebbségi kormányzás, abszolút többség, kétharmados többség jelentősége) és tétje az egyes pártok szempontjából
  1. ápr. 7.Dr. Feledy Botond: A világpolitika intézményrendszerei és a nemzetállamok külpolitikai apparátusai: nemzetközi szervezetek a második világháború után. Mennyiben képezi le egy nemzetközi szervezet az alapítói érdekeket? Mire való egyáltalán egy nemzetközi szervezet? Melyek napjaink legbefolyásosabb szervezetei?
  1. máj.5.: Schiffer András: Választások 2018. – az eredmények értékelése, várható hatása a pártrendszerre

Ez a kurzus az NTP-EMET-EMMI támogatásával valósul meg.