Tanulmányi-hétvége-kolesz-17-2000x1200

A kül- és belpolitikai ismeretek c. kurzus anyagából

Választható kurzusként hirdettük a 2017-18-as tanév tavaszi félévében a Kül- és belpolitikai ismeretek című előadássorozatot, amelyet dr. Feledy Botond és dr. Schiffer András tartott, és amely az NTP-EMET-EMMI támogatásával valósult meg. Németh Patrícia hallgatónk a választási rendszerről írt összefoglalót az előadások anyaga alapján:

Választási  rendszer

Magyarországon a rendszerváltás idején egy nagyon bonyolult választási rendszer jött létre, amely 2011-ig állt fenn, ekkor a kétharmados többséget szerző Fidesz-KDNP koalíció egy új választási rendszert vezetett be. A rendszerváltáskor bevezetett rendszer kétfordulós és kétcsatornás volt, elkerülve a tisztán listás vagy tisztán egyéni  rendszert. Véleményem szerint ennek az előnye abban rejlett, hogy az egyéni képviselők a helyi érdekeket, míg a listán bekerültek a „nagyobb”, országos szintű érdekeket képviselhették.

A vegyes választási rendszer egyik alapeleme volt az érvényességi feltétel, ez azt jelenti, hogy egy választókerületben a szavazás csak akkor érvényes, ha a polgárok minimum 50 %-a megjelent a választáson. Ezt a módszert én hasznosnak és szükségesnek érzem, hiszen ezzel arra sarkalták a polgárokat, hogy menjenek el szavazni, a polgárok fontosabbnak érezhették a szavazatuk leadását, hiszen ha nem is az általuk választott képviselő nyert, a választáson való részvételükkel hozzájárultak a szavazás érvényességéhez. Illetve azért volt ez előnyös, mert így gyakorlatilag a demokráciának megfelelően tényleg a többség döntött, vagyis a polgárok több mint fele hozta meg a döntést.

A másik fontos alapelem az eredményességi feltétel volt, vagyis az a képviselő szerzett mandátumot, aki a szavazatok több mint felét kapta, ha ez nem történt meg, újabb forduló következett az első 3 jelöltel. Úgy vélem ezzel az volt a rendszer célja, hogy azt a képviselőt válasszák, akit ténylegesen a többség választ, tehát a szavazók minimum 50%-a, ez a módszer szerintem nem túl hatásos és csak egy felesleges időhúzást generál. Hiszen sokszor eredménytelen lett a szavazás, a második körben pedig bőven elég a relatív többség szavazata, így ezt feleslegesnek látom.

A választópolgárok másik szavazatát a pártok területi listáira adhatták. A szavazatokat nem országosan, hanem megyénként összegezték. A rendszer harmadik ága az országos listát jelentette, ez a területi mandátum kiosztás aránytalanságát kompenzálta.Az országos listán a mandátumkiosztás arányosan történt az egyéni választókerületekben vesztes pártok jelöltjei és az alacsony támogatottságú, területi listás mandátumokról  lemaradó pártok között. Ezt hasznosnak találom, hiszen így a helyenként kisebb támogatottságú pártok is szerezhettek mandátumot.

Az egyéni és listás ág megkülönböztetésének nem volt túl nagy jelentősége, hiszen a polgárok elsősorban párt alapján hozták meg a döntésüket, szavazatmegosztás csak ritkán fordult elő, így a pártok szinte azonos arányban  szereztek szavazatot az egyéni jelöltekkel, mint a területi listán.

A magyar választási rendszer rendkívül aránytalan volt a győztes felülreprezentációja, illetve az 5%-ot el nem érő pártok kiesése miatt. Ez ahhoz vezetett, hogy a választók egyre kevésbé szavaztak az esélytelen pártokra, mert így a szavazatuk nem „veszett el”.

A 2010-es választáson kétharmados többséget szerző Fidesz-KDNP megváltoztatta a választási rendszert. A választási rendszer megváltoztatásának két fő indoka volt. A korábbi 386 képviselő számát 199-re csökkentették, így a páratlan szám miatt nem jöhet létre szavazategyenlőség. Az átalakítás másik oka egy mulasztás miatt történt alkotmánysértés volt,egyes egyéni  választókerületek között kiemelkedően nagy volt a lakosság számának különbsége. A választási rendszer három ága helyett kettő lett, megszűntek a területi listák. A korábbi kétfordulós választási rendszert is egyfordulósra cserélték. Ezt abból a szempontból előnytelennek találom, hogy az ellenzéki pártok összefogásának lehetőségét csökkenti. Az eredményességi küszöb mellett az érvényességit is eltörölték, így a választás a részvevők számától függetlenül érvényes.

Negatív dolognak tartom, hogy az új választási rendszerben a rendszert kialakító Fidesz-KDNP előnyt élvez.(pl. a kampányszabályozás és a médiahelyzet miatt)

(A magyar politikai rendszer – negyedszázad után (szerk.: Körösényi András; Bp.,Osiris-MTA PTI, 2015.))

Parlamenti választás 2014-ben

A választások első és legfontosabb politikai-hatalmi következménye, hogy dönt arról, melyik párt milyen arányban lesz jelen a következő Országgyűlésben, ám egy más fontos következménye is van, a választások „értelmezik” a politikát. A választási eredmények után a győztesek mindent jól, a vesztesek mindent rosszul csináltak, így a választások értelmezése elszakad az adatoktól. Én fontosnak tartom, hogy a valós adatok és cselekedeteik alapján formáljanak az emberek véleményt a pártok munkásságáról és kritikával szemléljék a pártok tevékenységét, ahelyett, hogy vakon megbíznának minden lépésükben.

Az előzetes számítások és előrejelzések többnyire igaznak bizonyultak 2014-ben, vagyis előre számítani lehetett a Fidesz győzelmére, illetve a lakosság szavazásban való részvételének arányára.

A Fidesz győzelmi stratégiájának alapja egy 2-2,5 milliós lojális szavazótábor kialakítása volt, amely tűzön-vízen át kitart a párt mellett. Én fontosnak tartom, hogy a választóknak ne egy párt melletti lojalitás legyen az első, hanem képesek legyenek kritikusan szemlélni az adott témákat, problémákat, lehetőségeket. A stratégia másik eleme az ingadozó szavazók megosztása volt, hogy ne alakulhasson ki egy másik egységes, erős politikai oldal.

A Fidesz a taktikai síkon is komoly eredményeket ért el. Például a határon túli magyarok egyszerű módon, levélben leadhatták szavazataikat, míg a külföldön tanuló, dolgozó magyaroknak nem adták meg ezt a lehetőséget, így emiatt az adminisztratív jellegű nehezítés miatt sokkal kevesebb külföldön élő magyar szavazott, habár hasonló méretű volt a két közösség. Úgy gondolom, hogy ez igazságtalanság volt, hiszen nem adtak egyenlő esélyt a külföldön élőknek és ezzel a Fidesz a saját érdekeit helyezte előtérbe.

Kelet-Magyarországon a Jobbik, Nyugat-Magyarországon és Budapesten a baloldal a második legerősebb erő a Fidesz mögött. A Jobbik sikerét a hosszú távon következetesen épített stratégia, professzionális kivitelezés és a szerencse egyvelege biztosította.

( Tóth Csaba-Török Gábor: Négy választás Magyarországon (Bp.,Osiris, 2015.))

Kétharmados/sarkalatos törvények száma

Az alkotmányozó a gazdasági tárgykörök kétharmados rangra emelésével vélhetően három problémára akart választ adni:

A 2000-es évek első évtizedében a mindenkori kormánytöbbség közreműködésével súlyosan eladósodott az ország
esetenként a parlamenti többség támogatásával történtek nagyszabású gazdasági jellegű visszaélések
súlyos demográfiai válságban van az ország és a gyermeknevelést segítő olyan intézkedéseket kell meghozni, amelyek egyszerű többséggel  nem ronthatók le
(Jakab András: Az új Alaptörvény keletkezése és gyakorlati következményei (Bp., hvg-orac, 2011.))

Németh Patricia

telugu blue films videos erosexus.info puba.com indian women sex video bestsexporno.com desi orgasm hentai cocks hentai-fan.com guilty gear may hentai www.sex vedios.com kompoz2.com bangail xxx video نيك نسوان جميلة pornozonk.com مص شفايف متحركه
hotboudi.com goindian.net village aunty bf movie rulz.com torrent magnet tubeshere.info bengoli xvideo com xxx balatkar video indianpornvideos.me xaxxx com xnxn sunny thefuckingtube.com nxnx video odia blue picture video onlyindianpornx.com temilxnxx
indiansex videos download ruperttube.net auntyxvideos.com 8sex com hdsexword.mobi sex cok افلام سكس للرجال milfhdtube.net سكس عنف dad and daughter sex video orgymovs.net bhabhi gaand bf choda chodi video popsexy.net tamilsexvedio