Daróczi Gyula bácsi volt az egyik előadónk. „Magyarországi roma kultúra” címen tartotta meg előadását a szakkollégisták számára abban a teremben, amit egyébként testvéréről, Daróczi Józsefről (Choli bácsiról) nevezett el a kollégium. Az előadáson szó esett szocializációról, a roma társadalom szerepéről, a többségi társadalom felelősségvállalásáról és segített a komplex téma feldolgozásában is. Hasonló témával foglalatoskodtak a Solymosi József által tartott – „A magyarországi roma közösségek társadalmi helyzete” – című kurzuson résztvevők is. Szintén romákat érintő kurzus volt Kállai András előadása, ahol a Cigányok ábrázolásáról esett szó a művészetben. Itt megtudhatták azt, hogy a magyarországi képzőművészetben a XVIII. század végén jelent meg az életkép, mint műfaj, amelynek témája a köznép, az egyszerű emberek világa, így a cigány nép is. A tanulók kiválóan felismerték, hogy egy-egy adott műből könnyen rájöhetnek, miként viszonyult akkor társadalmunk a romákhoz, milyen szerepet töltöttek be a Romák az adott kor társadalmában. A kommunikáció egyetemes fontosságáról pedig Török Gyula tartott előadást, ahol megismerhettük a kommunikáció különböző specifikus ágait, mint például a tömegkommunikációt, szervezeti kommunikációt, diskurzus elemzést, konverzáció analízist.
Szó volt továbbá még jogi alapismeretekről is, ahol elsajátíthattuk a két említett fogalom alapjait. Most már tudjuk mi a különbség a szabad és a gazdasági javak között, ahogyan azt is mi a közgazdaságtan három alap kérdése. „Mit termeljek? Hogyan Termeljek? Kinek termeljek?” Terítékre került még fiataljaink számára a mindig aktuális belpolitika, ahol a kurzus ideje alatt megtudhattuk a törvények és szabályozások összessége egy ország belső ügyeit, hogyan érintik, irányítják. Témaként felmerült többek között az oktatásügy, energiaügy, valamint az egészségügy is. Diákjaink részt vettek még a kutatásmódszertan kurzuson is. Rövid Márton vezetésével mélyebben foglalkoztak a kutatási folyamat kulcselemeivel, olyan kutatási módszerekkel melyek hasznosak lehetnek szakdolgozatuk elkészítésekor. Szakirodalom-gyűjtési technikákat ismerhettek meg. Hogyan tehetnek fel jól kutatási kérdéseket, írhatnak interjú vázlatot, hogyan néz ki egy interjú szituáció, milyen a hangulata, milyen nehézségekkel lehet találkozni az elkészítése során és azokon, hogyan lehet túl lendülni. A tárgyilagosság mellet Kollégiumunknak fontos a diákok személyes fejlődése is. Lehetőségük volt részt venni egy önismereti kurzuson, ahol Elekes Szendével, mint szakképzett pszichológussal ismerhették meg jobban magukat és egymást is. Különböző játékokkal és a játékokhoz kapcsolódó beszélgetésekkel kerülhettek közelebb úgy önmagukhoz, mint csoporttársaikhoz is. Összességében a Kollégiumhoz híven mondhatom színvonalasnak a 2018/19-es tanév első tanulmányi hétvégéjét a Jezsuita Roma Szakkollégiumban.
Varga Norbert