cimlap-vizeses

Lelkigyakorlaton voltunk Gárdonyban

A Bethlen Gábor Alapkezelő  EKCP-KP-1-2022/3-000180 számú pályázat támogatásából diákjaink számára lelkigyakorlatot szerveztünk Gárdonyban, “Mint a folyóvíz mellé ültetett fa” címmel.

 

2022. november 11-13. között a szakkollégisták 3 napos együttléten vettek részt, amely során nem csupán önmagukat, hanem egymást is jobban megismerhették. Szombat délelőtt Asztalos Dániel, kollégiumunk korábbi munkatársa tartott önismereti csoportfoglalkozást, majd délután, egy séta keretén belül, a Velencei-tó partján bizalomra épülő játékokkal, közösségépítő foglalkozásokkal készültek a szervezők.

Kollégiumunk lelki vezetőjének, Hiba Gyuri SJ atyának köszönhetjük a hétvége lelkiségének ívét, így az általa szervezett programok segítségével a résztvevőknek lehetőségük nyílt a hitükkel és a kereszténységgel kapcsolatban kérdéseket megfogalmazni és a válaszokhoz közelebb kerülni. Az esti imádságok is ebben nyújtottak támogató közeget.