A Jezsuita Roma Szakkollégium támogatásával a zenei képzésben résztvevő hallgatóknak volt lehetősége elkészíteni egy klasszikus zenei CD-t. Mi hallgatók a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Vienna Konservatorium Budapest hallgatói vagyunk. A Jezsuita Roma Szakkollégium öt zenei képzésben résztvevő hallgatója nyolc különböző klasszikus művet szólalt meg, saját zenei elképzeléssel, fantáziával és technikai megoldásokkal. Ezért is választottuk A Klasszikus Zene Árnyalata címet.
A stúdió munkálatok nagyon jó hangulatban teltek el, mindannyiunk számára nagy örömöt jelentett, hogy elkészíthetünk egy klasszikus zenei CD-t. A CD-n elhangzó művek interpretálásában rengeteg munka és kitartó gyakorlás van, mivel mindannyian azt szerettük volna, ha legjobb tudásunk szerint sikerül megszólaltatni a műveket. Reméljük azok, akik majd hallgatják, elnyeri tetszésüket és örömüket lelik a klasszikus zene világában.
A CD-n szereplő hallgatók:
Sárközi Xénia
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem operaének szakos hallgatója vagyok. Büszke vagyok, hogy a pályám során nagyon elismert művészekkel és tanárokkal dolgozhatok; a Liszt Ferenc-díjas Németh Judit, továbbá Zeneakadémiai tanáromra, érdemes és kiváló Liszt-díjas Kertesi Ingridre aki a Magyar Állami Operaház egyik vezető koloratúr szopránja. Valamint Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmesterrel való közös munkámra. Számos kurzuson részt vettem már, aki rám a legnagyobb hatással volt az Edda Moser a világhírű és egyedi éjkirálynő hang.
A CD-n két „hősnő”, Verdi Violettája és Gounod Juliájának lelki világa jelenik meg. Mindkettő hihetetlen drámai erővel hat. E hősnők a világ kiszolgáltatottságában, romba dőlt kergetőző álmaikkal élnek s keresik szerelmük igazát, melyet a sors kegyes iróniája meghiúsít s boldogságot akadályozván próbák soraiba vezeti be őket. Oly világba élnek, melyben minden az igaz érzelem körül forog, mert a hősnőink igen is mernek szeretni, pedig a világ rendje nem eszerint történik (halál; nem megértés; családi és politikai viszály). Érdekessége, ezen két húsvér nőnek, hogy mindkettő személyiség igen is hasznos része a társadalmi életnek, mégis ők azok akiket nem értenek meg, sőt el sem fogadják hitelességüket. A mai megkopott érzelmi világunkban, törekedjünk arra, hogy ne veszítsük el a saját értékrendünket, és ezáltal az álmainkat.
Radics Gerald
Felvidéken, Rimaszombaton születtem. Zenész családból származom, de viszonylag későn, csak 13 éves koromban kezdtem el zenével foglalkozni. Nagyon sok és intenzív gyakorlással próbáltam behozni a hátrányomat, amiben rendkívül jó tanárok segítettek. Jelenleg a Zeneakadémián másodéves hallgatóként tanulok Baranyay László és Kecskés Balázs irányítása alatt. Több nemzetközi versenyeken és kurzusokon is részt vettem sikeresen. Frederic Chopin áll hozzám a legközelebb és az Ő zenéjével tudom kifejezni mind azt ami bennem, van. Ezért is választottam az első CD felvételemre Chopin egyik művét.
Baranyi Zoltán
Heves megyében születtem, pontosabban Hatvanba. A zene szeretete korán rám talált, mivel egészen pici voltam még mikor kialakult bennem egyfajta kötelék a zene iránt. Az első hegedűmet a nagyapámtól kaptam körülbelül nyolchónapos koromban. Természetesen akkor még csak játékként kezeltem, de már akkor tudták a szüleim, hogy zenész lesz belőlem. Tanulmányaim alatt több felkészítő tanárom is volt. Első hegedűtanárom Oláh Zoltán volt, akinél 7 évesen kezdtem el tanulmányaim, később Novák Zitánál folytattam, majd ezután Szenthelyi Miklós előkészítő osztályába kerültem, jelenleg pedig Zs. Szabó Máriánál tanulok. Tanulmányi éveim alatt több hegedűversenyen is részt vettem ahol sikereket értem el. A klasszikus zenén belül a romantika áll hozzám a legközelebb, mivel játékomban, ebben a stílusban tudom a legjobban kifejezni érzéseimet. Ezért is választottam a CD-re ezeket a műveket.
Berki Tamás
Zenészcsaládból származom, Szlovákiai Magyarajkú romaként. Jelenleg a Vienna Konservatorium Budapest harmadéves hallgatója vagyok, klasszikus zongora szakon. Születésem óta zene vett körül, ezért volt szerencsém hamar megismerni, illetve megszeretni a zenét még egész kicsi koromban. Számomra nem volt kérdés, hogy egyszer majd én is a zenei pályára lépek. A családomban visszamenőleg rengeteg zenész volt, köztük mindkét nagyapám, akik mindmáig ösztönöznek arra, hogy alázattal és nagy odaadással végezzem hivatásom. Bár ők nem a zongorát választották hangszerüknek, mégis rengeteg jó tanáccsal láttak el életem során. Édesapám, aki szintén zongorista és egyben első tanárom, vezetett be a zongora világába, őt hallottam életemben először zongorán játszani. Ekkor döntöttem amellett, hogy a zongorát választom hangszeremnek, és egyszer zongoraművészként játszom majd a közönségnek. Innentől kezdve mindent megtettem ennek megvalósulása érdekében. A zongorának szenteltem mindennapjaim. Szlovákiát elhagyva, Suki András zongoraművésztől volt szerencsém klasszikus zenét tanulni, akinek nagyon sokat köszönhetek, ugyanis mindmáig megmaradt a tanár-diák kapcsolat. A klasszikus zenén belül a romantika áll szívemhez a legközelebb, éppen ezért esett a választásom egy Chopin műre a felvétel során.
Sztojka Zoltán
Sztojka Zoltán vagyok. 1994. szeptember 21-én születtem Budapesten. 7 éves korom óta hegedülök, kezdetben az édesapám tanított, később a Békéscsabai Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Zeneiskolában tanultam hegedülni Hrabovszkiné Nagy Kornélia tanárnőnél.
14 évesen felvételt nyertem a Békéscsabai Bartók Béla Szakközépiskola hegedű szakára, ahol Uhrin Viktor volt a tanárom. A szakközépiskola negyedik évében felvételiztem a Budapesti Bartók Béla Szakközépiskola és Gimnázium brácsa szakára, ahol Láposi János lett a tanárom. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem brácsa szakos hallgatója vagyok, tanárom: Láposi János.