DSC01168

Kik vagyunk mi, JRSZ-esek?

Küldetésünk

Célunk, hogy a hozzánk járó cigány/roma hallgatók szakmailag felkészült, felelős és példamutató életvezetésre kész, társadalmi felelősségvállalásban élenjáró, keresztény értékrenddel bíró értelmiséggé formálódjanak. Az ország többi roma szakkollégiumával együtt hisszük, hogy az intézményeinkben együtt lakó és tanuló közösség sikeres együttélési modellként példát mutathat társadalmunkban, ezért programunkba olyan nem roma fiatalokat is várunk, akik hasonlóan hátrányos helyzetből érkeznek, és tiszteletet tanúsítanak a cigányság értékei iránt.

Szakmai programunk keretében lelkiségi, romológiai, közismereti képzéseket nyújtunk diákjaink számára. A kötelező műhelyeken kívül nyelvtanfolyamokkal, tréningekkel, közösségi vitaestekkel és kulturális programokkal segítjük a diákokat abban, hogy minél szélesebb körű ismeretek és az életben való sikeres helytálláshoz szükséges kompetenciák birtokában, kritikai gondolkodással és egészséges roma-magyar identitástudattal léphessenek majd ki a munkaerőpiacra.

Az egyéni és szakmai fejlesztésen túl fontosnak érezzük, hogy diákjaink a közösségük aktív, ”másokért élő” tagjai legyenek. Ösztöndíjrendszerünkben így kiemelt helyet foglalnak el azok a feladatok, amelyeket akár a szűkebb, kollégiumi közösségükért, akár a tágabb környezetükért vállalnak a fiatalok.

Működésünk alapjai - Pilléreink

A szakkollégium a jezsuita lelkiségre építve alakította ki azt a három alappillérét, amely meghatározza a mindennapi működést, valamint a hallgatóknak szervezett programokat. Küldetésünkhöz és a hallgatói célcsoporthoz szorosan kapcsolódva az alábbi 3 pillért fogalmaztuk meg:

a) Cigány-magyar kettős identitás

b) Lelkiség

c) Szakmaiság

Hallgatói felelősség

A hallgatókat igyekszünk saját lehetőségeikhez mérten bevonni a szakkollégium életének alakításába, hiszen szeretnénk olyan közeget teremteni számukra, amely valóban róluk szól, a szükségleteikre reagál, és mindemellett olyan lehetőségeket enged számukra kipróbálni, melyeket az életük bármely szakaszában hasznosítani tudnak.

A házirend alapján a hallgatók maguk felelnek saját környezetük rendben tartásáért nem csak saját szobáikban, hanem a közösségi terekben is (pl. konyha, kert). 

Az egy évre választott Diákbizottsági tagok a szakkollégisták érdekeit képviselve szorosan együttműködnek a vezetőséggel, ezzel is olyan felelősséget vállalva magukra, amely az aktív párbeszédre, az érdekérvényesítésre, a kollégiumi elvek megismerésére alapulva segítik a JRSZ gördülékeny működését és ezáltal meghatározó szerepet vállalnak a közösség építésében.

Mindezeken túl a társadalmi felelősségvállalás fontosságát kiemelve önkéntességre, konferenciákon való részvételre, civil szervezetek munkájába való becsatlakozásra ösztönözzük a hallgatókat – akár a kialakított ösztöndíjrendszer egyes elemeivel is.

Jezsuita lelkiség

A keresztény értékeket a jezsuita lelkiséggel hozzuk be a JRSZ falai közé. Az év során lelkiségi alkalmakat, vallásismereti műhelyt és lelkigyakorlatot is szervezünk a szakkollégistáknak, mindezt a szakkollégiumi lelkész vezetésével, aki a közösségi eseményeken túl személyes beszélgetésekkel is törekszik a hallgatók megismerésére, és segít a hittel, életvezetési dilemmákkal kapcsolatos kérdésekben a válaszok megtalálásában.

Kik vagyunk mi?

telugu blue films videos erosexus.info puba.com indian women sex video bestsexporno.com desi orgasm hentai cocks hentai-fan.com guilty gear may hentai www.sex vedios.com kompoz2.com bangail xxx video نيك نسوان جميلة pornozonk.com مص شفايف متحركه
hotboudi.com goindian.net village aunty bf movie rulz.com torrent magnet tubeshere.info bengoli xvideo com xxx balatkar video indianpornvideos.me xaxxx com xnxn sunny thefuckingtube.com nxnx video odia blue picture video onlyindianpornx.com temilxnxx
indiansex videos download ruperttube.net auntyxvideos.com 8sex com hdsexword.mobi sex cok افلام سكس للرجال milfhdtube.net سكس عنف dad and daughter sex video orgymovs.net bhabhi gaand bf choda chodi video popsexy.net tamilsexvedio