„Ne gyere mögöttem, nem vezethetlek. Ne gyere előttem, nem követhetlek. 

Csak sétálj mellettem, és légy a barátom.”

Gyönyörű napsütötte őszi délutánt töltöttünk Budapest „sötét utcáin”: a legtöbb ember így tekint a mai VIII. kerületre. A szakkollégium szeptemberi kulturális estjén, 23-án az UCCU alapítványnak köszönhetően részt vehettünk társaimmal Budapest egyik legsokszínűbb kerületében egy közös sétán, amit az alapítvány roma önkéntes fiataljai vezettek.

A séta során megosztották a környékkel kapcsolatos személyes tapasztalataikat és beszéltek a többnyire romák által lakott városrészről. Bármilyen kérdést feltehettünk. A válaszadók roma származása és a kerülethez köthető személyes élményeik tették hitelessé a közös élményt. Így járulnak hozzá a környék értékeinek a felfedezéséhez, a félelmek és előítéletek csökkentéséhez.

A fentiekben állított sztereotípiát sikerült a séta során lebontani. Bevallom őszintén, roma származásúként nekem is voltak előítéleteim a kerülettel kapcsolatban. A csapból is az folyik, hogy ilyen veszélyes környék, olyan veszélyes környék. Ahogy említettem, az időjárás kedvezett, talán a napsütés segített abban, hogy megvilágítsa ezt a „sötét kerületet”. Egyre beljebb haladván az utcákon láttam a színeket, amiket eddig nem. Egyrészt a történetek alapján, amiket az önkéntesek megosztottak velünk, valamint, ha kicsit jobban kinyitottam a szemem, bebizonyosodott, hogy itt mindenféle ember megfordul.

Arról, hogy nehéz sorú emberek lakják
többnyire a környéket, arról nem feltétlenül ők maguk tehetnek. Valahogy meg kell élniük nekik is, és mivel nincs más lehetőségük a kitöréshez, az alvilági utat választják.

Mint megtudhattuk a séta során, több civil szervezet próbálkozik a roma fiatalok felzárkóztatásával. Közösségi házakat hoztak létre, ahol táncot oktatnak a gyerekeknek. Az igazi táncos lábúakat meg szokták hívni a város számos rendezvényére is, ahol megmutathatják tehetségüket és ezáltal esélyt kapnak az elismerésre. A túra során megtudhattuk, hova járnak bulizni a környékbeli fiatalok, illetve megtekinthettünk egy roma kortárs művészeti galériát. Kiemelhetnék még több személyes élményt, inkább arra bíztatok: Ide el kell menni! Sétálni kell! Ahhoz, hogy igazán szembesüljünk e környezettel, és kialakuljon egy személyes véleményünk, végig kell járni ezt az utat, ami talán kicsit segít abban, hogy elgondolkodjunk, és rájöjjünk, hogy a látszat néha csal.

                                                                                              Ignácz Valentina