2016. november 24-én nemzetközi esten vehettünk részt a Jezsuita Roma Szakkollégiumban. Vendégeink főként az ELTE külföldi hallgatói voltak. A hallgatók a világ számos pontjáról érkeztek, mint például Ghána, Nigéria, Japán, Etiópia, Indonézia. Azt este egy közös vacsorával kezdődött, majd az előadóteremben folytatódott.
Az est házigazdái Zsigmond Kitti és Antal Szabina szakkollégisták voltak. Csapatjátékok segítségével megismerhettük egymást, sokat tanulhattunk a sokszínű kultúrákról. Végül egy zenés táncházzal zártuk szakkollégiumi oktatónk, Farkas Zsolt segítségével.
Német, francia, portugál diákokkal beszélgettem személyesen a kollégiumról, valamint a roma kultúráról. Ők többek között politikát, szociológiát hallgatnak. Meséltem nekik a kollégium adta lehetőségekről, nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam a rendszerünkkel kapcsolatban. Szerintük a roma értelmiség nevelése példamutató értékű lehet mások számára és segíthet elkerülni a radikális megnyilvánulásokat a romákkal szemben.
Remélem a kollégium még több hasonló eseményt szervez. Szerintem fontos, hogy ne csak a saját kultúránkkal kapcsolatos programokon vegyünk részt, hanem mások kultúrája megismerésén, az azokkal való párhozamba állítás révén vonjunk le tanulságokat, valamint szélesítsük látókörünket a világ jobb megismerése által. Nem utolsósorban, teremtsünk akár nemzetközi kapcsolatokat is.
Ignácz Valentina