cimlap-vizeses

Culture Party

2016. november 24-én  nemzetközi esten vehettünk részt a Jezsuita Roma Szakkollégiumban. Vendégeink főként az ELTE külföldi hallgatói voltak. A hallgatók a világ számos pontjáról érkeztek, mint például Ghána, Nigéria, Japán,  Etiópia, Indonézia. Azt este egy közös vacsorával kezdődött, majd az előadóteremben folytatódott.

Az est házigazdái Zsigmond Kitti és Antal Szabina szakkollégisták voltak. Csapatjátékok segítségével megismerhettük egymást, sokat tanulhattunk a sokszínű kultúrákról. Végül egy zenés táncházzal zártuk szakkollégiumi oktatónk, Farkas Zsolt segítségével.

dsc_0178

Német, francia, portugál diákokkal beszélgettem személyesen a kollégiumról, valamint a roma kultúráról. Ők többek között politikát, szociológiát hallgatnak. Meséltem nekik a kollégium adta lehetőségekről, nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam a rendszerünkkel kapcsolatban. Szerintük a roma értelmiség nevelése példamutató értékű lehet mások számára és segíthet elkerülni a radikális megnyilvánulásokat a romákkal szemben.dsc_0265

Remélem a  kollégium még több hasonló eseményt szervez. Szerintem fontos, hogy ne csak a saját kultúránkkal kapcsolatos programokon vegyünk részt, hanem mások kultúrája megismerésén, az azokkal való párhozamba állítás révén vonjunk le tanulságokat, valamint szélesítsük látókörünket a világ jobb megismerése által. Nem utolsósorban, teremtsünk akár nemzetközi kapcsolatokat is.

Ignácz Valentina

telugu blue films videos erosexus.info puba.com indian women sex video bestsexporno.com desi orgasm hentai cocks hentai-fan.com guilty gear may hentai www.sex vedios.com kompoz2.com bangail xxx video نيك نسوان جميلة pornozonk.com مص شفايف متحركه
hotboudi.com goindian.net village aunty bf movie rulz.com torrent magnet tubeshere.info bengoli xvideo com xxx balatkar video indianpornvideos.me xaxxx com xnxn sunny thefuckingtube.com nxnx video odia blue picture video onlyindianpornx.com temilxnxx
indiansex videos download ruperttube.net auntyxvideos.com 8sex com hdsexword.mobi sex cok افلام سكس للرجال milfhdtube.net سكس عنف dad and daughter sex video orgymovs.net bhabhi gaand bf choda chodi video popsexy.net tamilsexvedio